Az arcbőr ápolása, avagy hogyan égetik a magyar adófizetők pénzét a Fidelitas-fiókák Kaposváron?

Olsovszkyék az uborkafán

Nem voltunk híján eddig sem azoknak a zaftos történeteknek, amelyek a Fidesz elitjébe lassan beépülő új generáció, a Fidelitas törzstagjainak viselt dolgairól szóltak. Tardi Tamás, az Olsovszky-testvérek, vagy éppen Kövezsdi Gábor ifjú koruk ellenére már beírták magukat a helyi közélet aranykönyvébe – persze minderről csupán a KAPOS-T oldalain olvashatott a nagyérdemű. A módszer Zuschlag János óta ismert: különféle egyesületeket kell létrehozni, amelyek aztán az anyapárt által uralt állami forrásokból hangzatos feladatokra kisebb-nagyobb összegeket kapnak. Ezeket a pénzeket a kedvezményezettek rendben el is költik, papíron teljesülnek a hangzatos célok, de kicsit alaposabban megnézve már sokkal kevésbé meggyőző az eredmény.

Nyomozás a városházi közbeszerzések ügyében: vajon lesznek kommandós akciók is, vagy csak sima letartóztatások?

A TV2 hazugsággyárosainak zsebét is tömi Kaposvár, nemcsak a helyiekét

Hadházy Ákos tette közzé nemrég – s nyomán az Átlátszó és a K-Monitor – hogy az OLAF, az Európai Ügyészség ajánlásai nyomán mely ügyekben indított, persze ímmel-ámmal, fogcsikorgatva nyomozást a NAV és a Központi Nyomozó Főügyészség 2015 óta. Hadházyt valószínűleg szűkebb hazája, Szekszárd érdekelte leginkább, de – mit ad isten – a szórásba Kaposvár is belekerült: a listából kiviláglik, hogy legalább három ügyben az Európai Uniótól szabálytalanul felvett összegek kapcsán Kaposvár városa is a terheltek között van. Szociális városrehabilitáció, településfejlesztési stratégia, s még ki tudja, mi szerepel a gyanús ügyek listáján, melynek Hadházy szerint egyelőre az a lényege, hogy a város duplán stafírozta, persze az EU pénzéből a Provital Zrt. nevű tanácsadó céget, amelyet átalányban, s ezen felül még esetenként is honorált.

Nagyszínházi álmok marketingszószban – Fülöp Péter színházigazgatói kinevezése elé

Havi egymillióval az ember…

Mert jó szívvel választásnak nem neveznénk egy olyan színjátékot, amelyre várhatóan a holnapi, 14-i közgyűlésen kerül sor, ugyanis mindössze egy jelölt, az eddigi megbízott igazgató indul a posztért. Itt akár abba is hagyhatnánk – biztosan sokan hálásak lennének – hiszen, ha valaki tíz évvel ezelőtt azt jósolja, hogy Zsámbéki Gábor és Babarczy László székébe egy olyan fiatalember telepszik, aki – szakmai értelemben – csupán három éve látott belülről színházat, azt nemzetközileg körberöhögik. És, ami ennél sokkal súlyosabb, mondhatni tragikus, hogy a Csiky Gergely Színházat a mai állapotában a magyar színházi társadalom nem érdemesítette arra, hogy legalább „színleg” pályázzon egy, az ötszázas szakmai listára felférő név. A Fidesz és Szita Károly elérték azt, ami még pár éve is elképzelhetetlen volt: Kaposvár az égvilágon senkit nem érdekel, sem színházi, sem bármi más értelemben.

„Gázkamra” Ollétejeden: ez lett volna Kaposvárból is, ha város vezetőin és a Homatechen múlik

Zajlik az élet a gumiégető-reaktorok környékén

Szomorú, hogy éppen a politikának kellene a legmesszebbre hátra, a múltba és a jövőbe tekinteni, de épp ez a műfaj, ahol egyre inkább a pillanat számít. Politikai divatok (Jókai) jönnek-mennek, és a hatalom mindent megtesz azért, hogy kudarcait, kellemetlen élményeit feledtesse. Ám a tények jönnek, és makacsul újra és újra – ezúttal szó szerint – az orruk alá dörgölik: mi lett volna Kaposváron, ha az ellenzéki összefogás, a városkörnyék támogatása és a civil elszántság nem vet gátat a leplezetlen polgármesteri önkénynek és a haszonlesésnek. Azt nyilván nem kell bizonygatni, hogy kitekinteni a város határain túlra hasznos dolog, s talán az is, ha nagy ritkán visszatérünk Kaposvár közelmúltjának legnagyobb jelentőségű közéleti eseményére – esetleg már az önkormányzati választásokra figyelve.

Májusi sajnálatos események: Soros György végleg kitaszíttatott, legalábbis a kaposvári Groteszk kiállításról

Politikai gyávaság vagy szimpla jó ízlés áll az ügy hátterében?

Nem tagadjuk, némi izgalommal vártuk a Rippl-Rónai búcsú csúcseseményének kikiáltott Groteszk Triennálé megnyitását, több okból is. Egyrészt az eseményt szervezői, a Kapos Art Művészeti Egyesület és Kaposvár nemzetközi hírű, a művészvilágot megrengetőnek kiáltotta ki, másrészt nemrég bátorkodtunk kisebb eszmefuttatást szentelni egy alkotásnak, Sörös Rita Soros György portréjának, melyről aztán kiderült, hogy éppenséggel erre a jeles eseményre nevezték. Ám legnagyobb sajnálatunkra nem láttuk viszont a Facebookról már jól ismert darabot: a Groteszk zsűrije nem értékelte – magyarul kivágták a hóra. Soros György, úgy tűnik, még marcipánból megmintázva is képes indulatokat gerjeszteni.

A Rátóti Zoltán, Szita Károly és a jobbos-fasiszta csőcselék által Kaposvárról elüldözött Mohácsi Jánossal büszkélkedik a Csiky Gergely Színház:

… tessék mondani, lehet itt még valahová süllyedni?

Alávalóságban, pimasz cinizmusban, gátlástalan hírnév-vadászatban, hazugságban, talpnyalásban, mások tollaival való ékeskedésben? Van ennek a dögkútnak feneke, elérjük egyáltalán valamikor? Pánikra persze nincs ok, ez csupán a NER rendes zsigeri, avagy bélmozgása. Annyi történt „mindössze”, s ennek megfelelően lesz rövid is a bejegyzésünk, hogy a hamarosan elkövetkező Pécsi Országos Színházi találkozó honlapján közzétettek egy látványos kis statisztikát arról, hogy ki, hányszor és milyen díjakat ért el a hazai színházi élet legfontosabb seregszemléjén.

Amint a honlapról kiderül, a színházak díjazotti „örökversenyében” a Csiky Gergely Színház az előkelő harmadik. És ez nyilván büszkeséggel tölti el őket, csak azt felejtik el hozzátenni, hogy ezeknek a díjaknak a nagy részét a színház annak a Mohácsi Jánosnak köszönheti, aki a rendezői örökrangsorban viszont az abszolút rekorder. És akit méltatlan, mondhatni gyalázatos körülmények közepette üldöztek el szó szerint Kaposvárról, úgy a színháztól, mint a Kaposvári Egyetem színészképzéséből is. Ekkora öngólt már régen rúgtak, s ekkora, megalázó pofont már régen kaptak a kedves kaposvári kultúrpribékek.

Kaposvárt az ország egyik periférikus helyének nevezi az Otthon Centrum legfrissebb lakás-beruházási elemzése

Az élhetőségi versenyben is csúnyán leszerepelt a város

Ehhez persze nem kell ennyire elmélyülni a kérdésben: elég, ha sétál egyet az ember a gyenge-közepes falusi búcsúra emlékeztető „Rippl-Rónai fesztivál” szédítő forgatagában. Ami viszont a címben említett elemzést illeti, a számok nem hazudnak: Kaposváron a beruházási, más szóval értékesítési céllal épült lakások száma – sok más mutatóhoz hasonlóan – az egyik legalacsonyabb az országban, s az elemzés e megállapítását kénytelenek vagyunk idézni: „…olyan periférikus, félperiférikus települések állnak a sor végén, mint Hódmezővásárhely vagy Kaposvár, ahol a lakóingatlanok árszintje sem teszi lehetővé, hogy megérje lakásfejlesztésbe kezdeni.” Nesze neked, sikerpropaganda, erős város: elég néhány egyszerű számot egymás mellé tenni, és máris ott áll letolt gatyával, megszégyenülve az egész bagázs.

Csakazértis Müszi … izé, Somogy, avagy megjelent a folyóirat 2018-as első száma, benne némi nekünk címzett üzengetéssel

Új főszerkesztő, régi belterj

Mindez persze hosszú-hosszú hetekkel ezelőtt volt, de, mint az közismert, közbejött egy április nyolcadika, s az azt megelőző és követő témabőség. Így aztán a Somogy legújabb száma – míg meg nem jelenik a második, addig e szóban forgó lesz az – kissé hátrébb szorult a fontossági listán. Mentségünkre szolgáljon, hogy, míg a KAPOS-T oldalain azért olykor sort kerítünk a nagymúltú Berzsenyi Társaság egykor országosan is jegyzett folyóiratának szemlézésére, effélével a helyi médiában sehol nem találkoztunk. A Somogyi Hírlap-Sonline kombóban pl. az elmúlt négy hónapban volt szó a Napút című folyóiratról, a Bárkáról, sőt magáról Szakály Sándorról is, de a Somogyról egy vak hang sem. Teljes a médiabojkott: nem tudjuk, hogy önként vagy parancsra, de lehet, hogy mindez nem független az elnök fideszes képviselőknek címzett kritikájától…

Négy cikluson keresztül képviselte a tüskevári városrészt: elhunyt Bankné Mezővári Mária

Pártoktól a civilségig: egy „kaposvári” politikai életút

Habár azt a fajta önkormányzati képviselőséget, mely rá volt jellemző, elsöpörte a 2006-os politikai téboly, Bankné Marika tart néhány rekordot, egyedi teljesítményt, mint a tüskevári városrész egyszemélyes intézménye. Kezdhetjük ott, hogy abban az időben, amikor még talán volt a többpártrendszernek valami halvány esélye a városban, négy egymást követő cikluson keresztül képes volt nagyarányú győzelmeket aratva körzetében mandátumot szerezni – két alkalommal egyéni jelöltként. Ez, ahogy átnéztük az elmúlt választások adatait, senkinek nem sikerült rajta kívül. És persze képviselői korszaka előtt, a városrész könyvtárosaként, azt követően pedig mint a helyi nyugdíjas-szervezet vezetője szentelte életét a városrész közösségének. Ám ez, úgy tűnik, sem a helyi sajtónak, sem a városháza hivatalosságának nem volt elég néhány méltató szóhoz.

Szita Károlynak onnan jött a megalázó maflás, ahonnan a legkevésbé várta: a történelem-érettségiből

Úgy tűnik, ez az, ami nem jött be…

Nemrég szóltunk arról, hogy milyen kínos is bír lenni, mikor egy félművelt, vagy a tudatlanságára egyenesen büszke Fidesz-potentát történelmi fejtegetésekbe bocsátkozik, s aztán éppen a nyomában lihegő cselédmédiája leplezi le a marhaságait. Persze a nemzeti öntudat parazsát élesztgető bolond szélre általában csak legyintenek, esetünk viszont súlyosabb holmi szájtépésnél: Szita Károly egy közel tíz éves, mocskos hadjáratot folytatott a józan ész és emberség, no meg saját városának polgárai ellen, miután minden észérv és bírósági ítélet ellenére sem volt hajlandó bezárni a Pécsi utcai általános iskolát. Most kapott egy újabb megalázó pofont az ügyben: a történelem írásbeli érettségi vizsga egyik kérdéssora ugyanis éppen az ún. „hódmezővásárhelyi antiszegregációs modellre” vonatkozott, arra, amelynek a sikerét következetesen tagadta.