A közösségi tervezés iskolapéldája: nem kéne feltalálni a spanyolviaszt, elég lenne nyitott szemmel járni – például a Császárréten…

… és lehet kicsit hörögni: még a Soros-alapítvány is támogatta!

Nem kell hozzá túlzott éleslátás: Szita Károlynak és sleppjének csupán arra volt jó a KAPOS-T által a helyi közbeszédbe behozott „közösségi tervezés” kifejezés az elhanyagolt Donner és Cser városrészek fejlesztése kapcsán, hogy legyen mire hivatkozva időt húzni. Azt mindenki tudta, hogy az épülő buszgarázs és a készenléti rendőrség laktanyája nem sokat lendít majd a Cser közösségi életén, ám a Donner még ennyit, ígéreteket sem kapott. A közelmúltban csupán egy harmatos kis találkozó volt hivatott jelezni, hogy a háttérben „dübörögnek az események”, ugyanakkor a nyárvégi rendezvények rávilágítottak arra, hogy már sok minden ki van találva. Nem kéne a polgármesteri hivatal amúgy is sejthiányos agytrösztjének erőlködni, elég egy pillantást vetni a Kaposrét sor és a Nyár utca kereszteződésében hosszú évek óta zajló közösségépítésre.

Mészáros Lőrinc zsebében a kaposvári élsport: ugyanaz, a semmiből feltűnt „közeli” cég szponzorálja a kosárlabdát és a futballt…

… avagy mire jók a rosszfiúk?

Gyors egymásutánban két „örömteli” sporthírről is beszámolt a csinovnyikmédia: nyilván puszta véletlen, hogy a Kaposvári Kosárlabda Klub, majd a Kaposvári Rákóczi is ugyanabban, a Belfry nevű cégben talált erős szponzorra. Mindkét egyesületet ötvenmillióval dobta meg erre a szezonra a vállalat, amelyről eddig Kaposváron élő ember nem hallott. Jó okkal, hiszen sem telephelye, sem tevékenysége, netán elnyert megbízása a közelben sincs. Normális esetben azt várná az ember, hogy azok a cégek támogatják a helyi élsportot, amelyek helyben ismertek, kaposváriakat foglalkoztatnak, s netán a nagyvonalúságuk mögött reklám- vagy PR-megfontolások állnak, esetleg lokálpatrióta hevület. Normális eset azonban nincs:

Akire büszkék vagyunk – és akikre nem: Varga püspökünk és az álszentek összeesküvése

Ne engedjétek politikusokhoz a kisdedeket!

Túlságosan azért nem lepődtünk meg azon, hogy a helyi, görcsös sikerpropagandára kondicionált cselédsajtóban éppen azok a hírek nem jelennek meg, amire igazán büszke lehetne a kaposvári polgár, s persze azt fújják fel a szokásos „fellegvár” fordulattal hatalmasra, ami nem egyéb ótvar műmájerkedésnél. Hallgatni – persze jó okkal – arról, ami előtt tényleg levehetnénk a kalapunkat, hallgatni arról, ami miatt sikítani kéne, s persze szétlocsogni azt, ami legfeljebb egy mondatot, ha megérne. Persze nem agysebészek vezénylik a helyi propaganda-kórust, miután – Esterházy Pétert idézve – „… ezekre az állásokra ezért a fizetésért püspököket nem kaphatunk.Mondjuk, Varga László atyát úgy tűnik, éppenséggel más fából faragták.

Összeomlottak a Kaposvár Most rajongói: megszűnt a Facebook-kommentelés lehetősége a cikkek alatt!

Bedurcizott a primadonna, és ránk vágta az ajtót

Talán itt a vége ennek az általunk ismert világnak. Nehéz megszólalni a letaglózó hír után: „Kaposvár első hírportálja”, ahogy magukat nevezik, immár megfosztotta olvasóit a cikkek utáni véleménynyilvánítástól. A jelentős köz- és állami hirdetési pénzek elnyelése árán Kaposvár népét bulvár- és álhírekkel, rágalmakkal, manipulációval hülyítő kompánia egész kis sírós-panaszos vádbeszédben magyarázza a bizonyítványt, és vonja kétségbe a jogerős ítélet alaposságát, ami még a fideszes propaganda-orgánumoktól is szokatlanul primitív. Az olvasókon elégtételt venni – nos, ez kb. olyan, mint felpofozni otthon a gyereket, vagy belerúgni a macskába, ha rossz napunk volt a munkahelyen. Ennyire telik, arra viszont korántsem, hogy egyenesen, és tényszerűen beszámoljanak arról, mi is történt. Miután ez még nem fordult elő a praxisukban, ne is várjunk effélét.

Írásos bizonyítékunk van róla: durván cenzúrázzák, hamisítják a kaposvári közgyűlési jegyzőkönyveket,

… avagy hogyan lesz Dér Tamásból szellemóriás? – Frissítve*!

Minden jó valamire: nemrég amiatt voltunk kénytelenek végigböngészni a kaposvári közgyűlés december 7-i jegyzőkönyvét, hogy augusztus 22-i cikkünkben a naperőműves pofára esés történetét hitelesen tudjuk a KAPOS-T olvasói elé tárni. Mi ugyanis forrásokból dolgozunk, vádoljanak nyugodtan bennünket mindenféle frusztrált kispályás nyomingerek elfogultsággal, próbálva lehúzni saját szintjükre. Sajnos azonban úgy tűnik, hogy ezután egy fontos kincsesbányáról le kell mondanunk: erősen megkérdőjeleződött szemünkben a fent említett dokumentum hitelessége, ugyanis egy jótét városházi lélek nem végleges, hanem a korrektúrázott változatot tette fel a város weboldalára. Ilyen csak Rejtő Jenőnél vagy Kaposváron fordulhat elő…

Eljött a megvilágosodás ideje: kiderült, miért is volt múlhatatlan szüksége Kaposvárnak egy jó főmérnökre!

Díszmagyarkodni kifizetődőbb, mint dolgozni

Egészen mostanáig, a 2018-as hétvégi Kaposvári Vágtáig rágta bensőnket a nagy kérdés: mi a pokolnak is kellett kinevezni az önkormányzat 2014-es választások utáni alakuló ülésén Tóth István korábbi alpolgármestert „városi főmérnöknek”? Ez a funkció ugyanis nagyjából száz évvel ezelőtt volt divatban a nagyobb – ma úgy mondanánk: megyei jogú – városokban. Persze tudjuk: azért kreálta neki Szita Károly ezt a posztot, hogy végre ne legyen alpolgármester, viszont ahhoz nyilván többet tudott a viselt dolgokról, hogy csak úgy utcára tegyék. A józan ész azt súgná az egyszerű halandónak, hogy egy egész műszaki igazgatóság dolgozik a polgármesteri hivatalban Szirják Imréné vezetésével, tehát semmi szükség egy, a múlt rendszerek valamelyikéből ittfeledett pókhálós figurára. Ám, hogy ez mennyire nem így van, a nemrég történtek fényesen igazolják.

Az épülő Kaposvári Közlekedési Központ: nem az, aminek látszik, viszont értelmetlen és drága

… a közlekedési szakemberek szerint is

Közel egy évtizede stimulálja a somogyi megyeszékhely polgárainak idegvégződéseit Szita Károly és a vele egy húron pendülő helyi sajtó az „intermodálissal”. Kezdettől igazi kommunikációs kincsesbánya volt ez: a városházán csak ki kellett mondani a nevét, s másnap legalább a helyi sajtóban bizton számíthattak két-három közhangulat-javító tudósításra, benne a megunhatatlan makettekkel, látványtervekkel – így ment ez hosszú évekig.

A most a megvalósulási szakaszba lépett, finoman szólva is kalandos sorsú projekt esetében nem is a sokéves csúszás a legnagyobb gond, hanem az, hogy lényegét tekintve semmiben sem különbözik a 40 centiméteres bodrogkeresztúri kilátótól: csupán az uniótól lenyúlható tízmilliárdokról, azok megfelelő zsebekbe irányításáról szól, Kaposvár és környéke lakóinak nem sok haszna származik belőle.

Már megint porba omlott egy egyedülálló fellegvár: hol is épül Közép-Európa legnagyobb naperőmű-telepe? Kaposváron, vagy a holdban?

És ki itt a szélhámos vajon, és ki a balek?

Most már tényleg mi szégyelljük magunkat egynémely beteges hazudozók helyett: múlt év végén ország-világ arcába beleüvöltötte-visította-nyüszítette-vinnyogta a helyi propagandagépezet, s nyomában egy-két, helyi híreket kritikátlanul átvevő országos médium, hogy „egyedülálló napelempark épül Kaposváron”. Természetesen mindezt kész tényként, s arról beszéltek, hogy az építkezés tavasszal el is kezdődik. Szita Károly a december 7-i közgyűlésen még arról is öblögetett egy sort, hogy „megkötötték már a szerződéseket, amelyek ehhez szükségesek”, ehhez képest a cégnyilvántartás arról tanúskodik, hogy a két cég adószámát a NAV felfüggesztette, és elrendelték a kényszertörlést. Kínai befektető cég pedig soha nem is volt – még a közelben sem.

Könnyű, nyári Csiky-s történetek: fesztivál-blama, címkórságos cudar világ, homokszem a Los Angeles-i palacsintában

Valami Amerika, valaki meg nem

Néhány, a kaposvári színház körül (nekünk) feltűnt apróságról szólnánk, ha már a színpadi történések egyre kevésbé okoznak hőemelkedést. Önmagában egyik sem ért volna meg egy cikket, de így, csokorba szedve valami tanulságféle is kirajzolódhat a végén. Megszokhattuk, hogy az új, marketinges világnak köszönhetően akkor is szénné dicséri saját magát a színház, s a vele egy húron pendülő helyi propagandagépezet, ha éppen nem történik semmi. Az Olt Tamás művészeti „igazgatót” és két színészt érintő amerikai meghívás kapcsán „óriási megtiszteltetésről” bírtak áradozni, ám a kevésbé örömteli hírek már el sem jutnak a közönséghez.

Kemény hely a mozivilág: Kaposvár ismét alsóbb osztályba lépett

Hivatalosan is pályázhatunk a kisvárosi címre

Peter Bogdanovich Az utolsó mozielőadás című, 1971-es filmje óta mondhatni kultikus tény, hogy a mozi virágzása vagy épp hanyatlása a legbiztosabb állapotjelzője az adott városnak. Fizetőképes kereslet, szórakozni vágyó tömeg nélkül nem megy, s úgy tűnik, Kaposvár nem éri el azt a szintet, hogy egy valódi, „rendes” multiplex mozit eltartson. Ez esetben ugyanis a Cinema City, mely a magyar plázamozik úgy 95 százalékát üzemelteti, nyilván nem vonult volna ki. A szomorú hírből persze a kaposvári cselédsajtó kétségbeesett gyorsasággal diadaljelentést kalapált – van mááásik! –, de ez csak a megszállott hívek számára jelent megnyugvást. A mozi-hektika ugyanis tünet: azt mutatja, hogy valójában Szita Károly eszelős propagandagépezetén kívül lassan már semmi sem működik a városban.