500. Ötszáz bizony,

… ha nem is dalolva,

de tényleg ez a KAPOS-T félezredik posztja. Kivétel nélkül mind saját gyártmány, s ezután sem kívánunk mások elhullajtott tollaival ékeskedni, kattintásszámot növelni kiskutyás-kismacskás, cukiságos posztokkal, traffipax-információkkal, bűnügyi-baleseti, rendőri, vagy épp időjárás-jelentések emésztetlen felböfögésével, sem másoktól lenyúlt témákkal.  Mi továbbra is csak tartalommal és mondanivalóval szolgálhatunk, s a kötelező szerénységet egy pillanatra félretéve: e téren igencsak egyedül érezzük magunkat. Hálásak vagyunk barátainknak, támogatóinknak, s legalább ennyire ellenségeinknek – nélkülük már feladtuk volna. Ötszáz írás, döntő többségében Kaposvárról, közéletről, politikáról, gazdaságról, kultúráról vagy annak hiányáról, vagy ötmillió leütött karakter, három-négy leamortizált billentyűzet. Ettől, ígérjük, azért nem fogunk elérzékenyülni, s nem kerülünk saját hatásunk alá.

Jó néhány (szám szerint öt) megnyert sajtóper szemben az elvesztett nullával tanúsítja, hogy sikerült az elmúlt ötszáz cikk közül jó néhánnyal büdös, redvás bütykökre, tyúkszemekre lépni, elevenbe találni. És ezeket a pereket kivétel nélkül valahonnan

a Kaposvárt túl régóta túszként tartó Fidesz-klikk környékéről indították vagy sugalmazták.

Rosszul is éreznénk magunkat, ha nem így lenne, bár ez a része, tisztelettel jelentjük, a legkevésbé sem szórakoztató. Nem vicces vádlottként állni a törvényszék előtt, még, ha magánvádas ügyben is, sem több százezres, milliós követelt sérelemdíjakról olvasni a periratokban, s kockáztatni egy mégoly vékonyka egzisztenciát. Gyanítva, vagy inkább tudva azt, hogy a prés napról napra szorul, „és nem sejthetem, mikor lesz elég ok előkotorni azt a kartotékot, mely jogom sérti meg”.

Orbán Viktor meghirdette a kritikus újságírók levadászását, s nincsenek kétségeink afelől, hogy a hajtás hamarosan meg is kezdődik.

Addig jó, amíg ebből az olvasó semmit sem érez. Mert a félelem a haragnál százszor rosszabb tanácsadó.

Tudjuk: sokakat megsértettünk, megbántottunk. Ám itt egy pillanatig sem gondolunk olyanokra, akikről az igazságot, netán a mégoly sarkos véleményünket megírtuk, csakis, akik témákkal kerestek meg bennünket, okos és hasznos gondolatokkal, ám jó részükkel erő, idő vagy alkalom híján nem voltunk képesek foglalkozni. Tőlük őszintén elnézést kérünk azzal, hogy mind fel van írva egy nagy füzetben, és előbb-utóbb sor kerülhet rájuk.

Panaszkodni nem fogunk, mert sok-sok bennünket gyötrő kétely mellett egy dologban biztosak vagyunk: ebben a vásárban (is) azt kapja mindenki, amit érdemel.

Kivéve egyet, amely miatt igazán szomorúak is vagyunk, s itt nem jön semmiféle retorikai fordulat: arra „szerződtünk”, ha úgy tetszik, hogy Kaposvár népének szolgálunk információval arról, amit valószínűleg nem kap meg a hivatalos – értsd: hatalomközeli – forrásokból. És arra még hangsúlyosan emellett, hogy minderről az országos sajtót is tájékoztatjuk, hiszen legalább annyira fontos, hogy bizonyos helyi jelenségekről az ország lehető legszélesebb közvéleménye értesüljön.

Haris László Törvénytelen avantgard c. képe, melyet a Somogyi Néplap hasonló című 1971-es cikke inspirált. A Somogyi ma ugyanitt tart, és az elmúlt 46 év alatt nem volt egy jobb pillanata sem. Miért is lett volna: mindenkinek tökéletesen megfelel így, a hatalom altestének tartozékaként.

És, ha volt (van) igazi csalódás, ami ért bennünket, akkor ez: az országos média állítólag „kritikus”, „független” részének ostoba, fennhéjázó, Budapest-fókuszú csőlátása. Az, hogy a HVG-t, a 444.hu-t, az Indexet, vagy az (akkor még létező) Népszabadságot, ATV-t, RTL Klubot roppantul érdekli, ha óriás pöfeteggombát találtak valamelyik somogyi erdőben, ám pl. az,

hogy Gelencsér Attila hogyan puccsolta meg párttársát, Jakó Gergelyt a Somogy Megyei Közgyűlés elnöki székében, egyáltalán nem.

Ez az információ, ez a történet nem bírta átütni az országos média ingerküszöbét, ahogy az sem, hogyan csináltak a bukott fideszes megyei elnöknek jó puha, havi másfél milliós fészket egy állami vállalatnál. Ez b@zmeg 444-éknél és a többieknél nem hír:

ők magasról lesz@rják a magyar vidéket, úgy ahogy van. És, ha lesz valami, amibe ez az ország belepusztul, akkor jó eséllyel ez.

A qrva nagy européerség, világszéles horizont nem bír odáig terjedni, hogy ne a Mészáros Lőrinc-féle Somogyit szemlézze, vagy a nettó helyi Fidesz-köpőcsésze Kaposvár Mostot, á, dehogy: tájékozódni onnan kell,

mert ott vannak a jó kis kutyás-cicás, nyuszis, pöfeteggombás sztorik, és számukra ez a vidék.

És a fenti esethez hasonló van vagy száz a félezerből, ha nem több. És ez nagy csalódás.

A KAPOS-T olvasóiban ezzel szemben nem tudtunk csalódni (szép is lenne): pontosan annyian, annyiszor és úgy olvasnak-értenek bennünket, ahogy megérdemeljük. Van, amikor csak úgy áradnak felénk a negatív hullámok, ám ez sem tántorít el bennünket attól, hogy leírjuk, amit gondolunk.

Például azt, hogy hiába az egyre nyomasztóbb médiatúlsúly, különösen vidéken, senki: sem pártok, sem civilek, közösségek, vállalkozók (tisztelet a kevés számú kivételnek), meg sem próbálnak tenni ellene. Sokan még mindig inkább a régi, Fidesz által uralt médiumok kegyeit keresik (tudatlanságból? restségből?), így aztán a szép reménytelenség mellett másik támaszunk a dac: már csak azért sem adjuk fel.

Újabb ötszázra még talán jók vagyunk (esetleg többre is), és reméljük, a képmutatásból, hatalom- és pénzsóvárságból, korrupcióból, hazugságból és alávalóságból kinövő tyúkszemek, bütykök, kinövések taposásában tudjuk hozni a magunkra szabott kötelezőt – ahogy eddig.

H. I.

Nyilvánítson véleményt (lájk, komment, megosztás, ilyenek) a KAPOS-T Facebook-oldalán!