67-es saga: végtelen történet, zenei aláfestéssel

Kevés olyan téma van, amely ennél többször szóba került: Kaposváron évtizedes kultusza van a 67-es útról való diskurzusnak. Valószínűleg teljesen indokolatlan az a csodavárás, amely a gyorsforgalmi úthoz fűződik: nem lesz itt tejjel-mézzel folyó Kánaán akkor sem, ha megépül. Kis túlzással nem lesz több előnye, mint, hogy az aktuális nagyemberek kényelmesebben és gyorsabban suhanhatnak fel az eligazításra vagy a jelentéstételre a budapesti pártközpontokba. A gazdasági fellendülés ugyanis nem, vagy nem csak ezen múlik.

Afféle presztízs- vagy kegytárggyá vált az elmúlt évtized(ek) során a 67-es, amelyből ugyan – két sávon legalábbis – a Fideszt megelőző kormányok idején elkészült a harmada: a tervek, engedélyek megvoltak a teljes útra, csak folytatni kellett volna a munkát. Nem tették: elkezdődött helyette egy irtózatos kavarás, hazudozás, hátramutogatás, eltelt hét év egyetlen kapavágás nélkül.

Abban biztosan nem segít akkor sem, ha valahára elkészül, hogy bármiféle logisztikai központtá váljon Kaposvár: ahhoz Taszárra, az M9-esre, és pl. a 67-esnek Szigetvár és az országhatár felé történő felturbózására is szükség lenne. No, meg valami 21. századi vasútra. Így csupán enyhíthet egy keveset a város elzártságán – ha egyáltalán megérjük, hogy elkészül.

Addig viszont olvasgathatunk róla: