Kategória: KARCOSOK KLUBJA

A Kétfarkú Kutya Párt aláírásgyűjtése Kaposváron: itt is megbukott az olimpia, pedig igény volna rá

Mission impossible: levelezni Szita Károllyal

Most persze néhány napig minden a budapesti olimpiaellenes aláírásgyűjtésről szól majd. Nincs mit tenni, már csak azért sem, mert így legalább látja az ember, milyen nyomorult, gyáva, szánalmas lárvák gyülekezete is a helyi cselédmédia: sem a Somogyi, sem a többiek egyetlen szóval sem tudósítottak arról, hogy volt Budapesten egy népszavazási kezdeményezés, amelynek eredménye arányaiban épp olyan váratlan és megrendítő erejű volt, mint a tavaly nyári, gumiégető-ellenes kaposvári. A magyar viccpárt, a Kétfarkú Kutya alaposan kivette a részét a kampányból és az aláírásgyűjtésből is: plakátoltak, szerepeltek, tették a dolgukat. Annál örömtelibb, hogy a sokak szemében a begyöpösödött vidékiség fellegvárának számító Kaposváron is aktív volt a szervezet (már, ha annak lehet nevezni) és arra sem voltak restek, hogy beszámoljanak nekünk eredményeikről.

Híres kaposváriak a nagypolitika forgószínpadán: Tián Pál ismét a reflektorfényben

Akire büszkék vagyunk…

Már többször ejtettünk szót arról, hogy milyen lehangoló is az, s egyben mennyi mindenre magyarázat, hogy Kaposvár és Somogy gyakorlatilag egyetlen potensnek nevezhető, a közéletben valódi szereppel bíró országos politikust sem adott az országnak az elmúlt hét évben. A somogyiak, Gelencsér Attila és társai fényévnyi távolságra vannak a hódmezővásárhelyi Lázár János kancellária-, vagy a kisvárdai Seszták Miklós fejlesztési miniszter, de még a debreceni Kósa Lajos frakcióvezető hatalmától, befolyásától. Gelencsér és Móring parlamenti jegyzők, kiscsicskák csupán, csak itthon játsszák a nagyfiút, a semmibe szürkülő Mátrai Márta „háznagyasszonyról” és a többiekről ne is beszéljünk. Így aztán öröm némi üdítő kivételként beszámolni arról, hogy a kilencvenes évek kaposvári félvilágának sztárja, Tián Pál ismét a mainstream média érdeklődésének fókuszában feszít: ő volt a vezérszónoka a Csíki sör érdekében néhány nappal ezelőtt lezajlott tömegdemonstrációnak.

Háromszoros halleluja: a somogyi média megmentője ismét a fedélzeten!

Kresz, az álláshalmozó isten – frissítve*!

Minden mesében így megy ez: mikor már úgy látszik, hogy végleg összecsapnak a hullámok felettünk, mikor az utolsó szalmaszálat is elsodorja a kapaszkodó kézből a sors könyörtelen hullámverése, akkor felzendülnek az égi harsonák, felrivallnak a kürtök, s alábocsátkozik a szférákból a Megmentő. Most kezdjük igazán szégyellni magunkat kishitűségünkért, midőn szinte élve temettük el nemrég a Somogy Televíziót, feltételezve, hogy ennek az istennek az idejében senki nem fogja betölteni azt az űrt, amit Kresz Lászlónak, a magyar és egyetemes újságírás állócsillagának távozása, és a megyei önkormányzat kapitulációja jelent. Kresz László 2015 novemberében elköszönt Somogytól, ízléses-szerényen felmagasztalva mindazt, amit nyolc éve alatt szerinte eredményként elkönyvelhetett, s, hogy elaltassa éberségünket, célzott rá – ahogy szellemóriás-körökben szokás –, hogy idejét novellái, színikritikái csiszolgatásával tölti majd, s talán egy új regény is születik. Ehhez képest négy napja ismét ott látjuk a nevét a Somogy televízió impresszumában főszerkesztőként. Ő volna a Megmentő, a megújulás letéteményese?

Elfogtunk egy jelentést: a büszke városszolga rajta tartja a szemét az ellenségen

Sajtóügyi állapotokról Krakus Péter modorában

Tisztelt Főhadnagy Elvtárs/Úr! Remélem, levelem jó egészségben találja. Én és a barátom nem tudjuk, hogy érvényes-e még a megszólítás, vagy már ezredesnek, netán államtitkárnak tetszik lenni, mint Tasnádi László kolléga, akivel együtt kezdték az ipart. Arra viszont emlékszem, hogy megígértem utolsó, 1989. március 14-én kelt levelemben: mint önkéntes „BM-tartalékos”, „társadalmi segítő”, aktivizálom magam, ha szükséges. Én személyesen sokat tettem azért az elmúlt évtizedekben is, hogy pártállam eszméjének zsarátnoka ki ne hunyjon, de most keményebb világ jön: újból szolgálatba kell helyeznem magam. A köztünk kialakult, már-már gyengéd kapcsolatra való tekintettel bátorkodnék megjegyezni: szörnyen hiányzott a hivatásom az elmúlt évtizedekben. Nagyon vártam ezt a pillanatot, ezt a finom, csiklandósan zsigeri érzést, mikor ismét felnyomhatok valakit.

És tessék mondani: mikor kezdődött itt a hanyatlás?

Szórakoztató leltárféle 2016-ról

Miután ez mégis csak egy kisváros, óhatatlanul találkozunk néha egykori ismerőseinkkel, olyan kormány-, Fidesz-, vagy csupán Szita-párti figurákkal, akik lőrésnyire szűkült szemmel mérnek végig bennünket köszönés helyett. Még mondja valaki, hogy ennek a munkának nincsenek szépségei. Ettől függetlenül is mozgalmas év volt, a gumiégetőék feletti győzelemmel a gyújtópontjában. Történt egy, s más még: íme a csokor, s, hogy ne legyen unalmas, csattanó lesz a végén, de nem ér egyből odagörgetni! Tessék szépen átrágni magukat: kicsit hosszú, kicsit sok a betű, mert sok a mondanivalónk. De legalább a mienk, és most már tényleg az egyetlen.

Nem mellesleg pedig boldog új évet kívánunk 2017-re minden olvasónknak!

Kabarétréfa, netán pszichiátriai csoport-kórkép? Á, dehogy: közgyűlési jegyzőkönyv Kaposvárról!

A döglött ló esete a toponári illuminátusokkal

Azért van abban valami tragikus, hogy manapság a legszórakoztatóbb elfoglaltságok közé tartozik az, aminek a legunalmasabbnak kéne lennie: egy mindössze néhány oldalnyi, rosszul fogalmazott, vacakul szerkesztett kis iromány, a kaposvári közgyűlés legutóbbi, október 10-i rendkívüli üléséről szóló szó szerinti jegyzőkönyv. Igen, hogy már beszámoltunk róla, de most, hogy némileg eldugva megjelent a város honlapján, nem lehet nem szóba hozni: merénylet volna, ha megfosztanánk a KAPOS-T olvasóit a kisch magyarosch-kaposváriasch sírva visongás stresszoldó perceitől.

Szita Károly: a kaposváriak retardált, begyöpösödött idióták, akik nem érnek fel az én szellemi magasságomba

Bizonyítvány-magyarázat sértésbe csomagolva

A Magyar Idők elnevezésű propagandatermék még az eszelős mértékű kormányzati közpénz-támogatás ellenére sem tudta magát belopni (értik: belopni) magát a magyar olvasók szívébe és agyába azután, hogy Simicska Lajos és médiabirodalma elhagyta a direkt Orbán-támogatók táborát. A politikusok ugyanis a pénzü(nk)ért nemtől, kortól és pártállástól függetlenül szócsőnek tekintik a médiát, amelynek egyetlen dolga kinyilatkoztatásaik betűhív, kritikátlan és kommentár nélküli visszhangzása. Nos, ez utóbbi szellemében készült nemrég egy interjú Szita Károllyal, melyből kiderül: a mikrofonállvány-újságírásnak is megvannak a veszélyei, miután a delikvensek egy része önállóan, külső segítség nélkül képes hülyét csinálni magából.

Kínok kínja a Kaposvár Moston: hétfőn egy 2012-es újságcikkel próbálták újrafényezni az „élhető” várost

A görcsös erőlködés és a végtermék (+update!)

Bizonyára a többség ismeri az a bölcsességet, hogy a hülyeség akkor a legveszélyesebb, ha szorgalommal és kitartással párosul. Ennek sikerült a zsurnálközhely-szótárnál maradva „tankönyvi példáját” adnia a gumiégető-ügyben amúgy is végérvényesen leszerepelt „hírportálnak”, midőn hétfőn délelőtt öles betűkkel, harsány címben kürtölte világgá, hogy „a tíz legélhetőbb magyar város között Kaposvár”. Hogy még kínosabb legyen, a cikk a bevezető, ún. címfejben így folytatódik: „kiderült, melyek a legélhetőbb magyar városok. Fenntartható fejlődésük alapján idén első alkalommal hasonlították össze a több mint 10 ezer lakosú magyar településeket, Budapest kivételével összesen 143-at. Kaposvár bekerült az első tízbe”. Nos, ez az „idén”, ez a fantasztikus siker 2012-ben volt: egy akkori, Femina.hu-n megjelent cikket sikerült – hogy stílszerűek legyünk – újrahasznosítani Mos(t)éknak…

Nyári semmiségek a kulturális szakadék mélyéről: Georgia és Georgia

Elfújta a szél a mi lobogónkat, sej

Az itt következő történet – s van még néhány ebből a fajtából – korántsem fal-, vagy egetrengető, s legfeljebb ilyenkor, uborkaszezon táján állja meg a helyét. Arról a megállíthatatlan süllyedésről, nívótlanságról, a levakarhatatlanul ránk száradó vidékiségről szól, mely ellen már egyre kevesebbeknek van kedve, ereje harcolni ott, ahol ebből – lásd a kutyás, pörgekalapos vagy épp szamárkordés Rippl-Rónaikat – várospolitikát csinálnak. Nyilván el lehetne tekinteni az efféle apróságoktól főleg most, a gumiégetős aláírásgyűjtő győzelem súlya, jelentősége mellett, de ezek – már az emberek és a dolgok – itt is, ott is ugyanazok: a képességek híján a hatalom testhajlataiban tenyészők a csókosok, a kinevezettek, és a kezük nyomán termő kínos blamák. Nem megyünk el mellettük, csak azért sem.

Tíz kvízkérdés, amelyet, ha megválaszol magának, segíthet dönteni gumiégető-ügyben

Használt autó, tanúsítvány, népszavazás

Továbbra is őrült tempóban zajlanak az események: tegnap kiderült, hogy újabb közvélemény-kutatás zajlik a városban, ma pedig a Somogyi-Sonline tett közzé egy módfelett tanulságos írást arról, hogy milyen újabb hazugságokon érték-értük tetten a Homatechet: a Göttingeni Egyetemen senki nem tud arról az állítólagos szakvéleményről, amelyről István Gábor, a cég vezérigazgatója azt állította, hogy szerepe volt az egyébként is zavaros hátterű ISCC-tanúsítványok megszerzésében. Az alábbiakban azoknak próbálunk segíteni, aki még mindig a „nem vagyok vegyész, nem értek hozzá”, „én nem írok alá semmit, abból nem lehet baj”, s hasonló hozzáállással próbálják magukat felmenteni, s ezzel saját méltóságukat, felnőtt, dönteni tudó kaposvári polgár voltukat értékelik le súlyosan. Csak tíz egyszerű kérdés, minden vegyészkedés nélkül.