Kategória: RÁOLVASÁS

Nagyszínházi álmok marketingszószban – Fülöp Péter színházigazgatói kinevezése elé

Havi egymillióval az ember…

Mert jó szívvel választásnak nem neveznénk egy olyan színjátékot, amelyre várhatóan a holnapi, 14-i közgyűlésen kerül sor, ugyanis mindössze egy jelölt, az eddigi megbízott igazgató indul a posztért. Itt akár abba is hagyhatnánk – biztosan sokan hálásak lennének – hiszen, ha valaki tíz évvel ezelőtt azt jósolja, hogy Zsámbéki Gábor és Babarczy László székébe egy olyan fiatalember telepszik, aki – szakmai értelemben – csupán három éve látott belülről színházat, azt nemzetközileg körberöhögik. És, ami ennél sokkal súlyosabb, mondhatni tragikus, hogy a Csiky Gergely Színházat a mai állapotában a magyar színházi társadalom nem érdemesítette arra, hogy legalább „színleg” pályázzon egy, az ötszázas szakmai listára felférő név. A Fidesz és Szita Károly elérték azt, ami még pár éve is elképzelhetetlen volt: Kaposvár az égvilágon senkit nem érdekel, sem színházi, sem bármi más értelemben.

Májusi sajnálatos események: Soros György végleg kitaszíttatott, legalábbis a kaposvári Groteszk kiállításról

Politikai gyávaság vagy szimpla jó ízlés áll az ügy hátterében?

Nem tagadjuk, némi izgalommal vártuk a Rippl-Rónai búcsú csúcseseményének kikiáltott Groteszk Triennálé megnyitását, több okból is. Egyrészt az eseményt szervezői, a Kapos Art Művészeti Egyesület és Kaposvár nemzetközi hírű, a művészvilágot megrengetőnek kiáltotta ki, másrészt nemrég bátorkodtunk kisebb eszmefuttatást szentelni egy alkotásnak, Sörös Rita Soros György portréjának, melyről aztán kiderült, hogy éppenséggel erre a jeles eseményre nevezték. Ám legnagyobb sajnálatunkra nem láttuk viszont a Facebookról már jól ismert darabot: a Groteszk zsűrije nem értékelte – magyarul kivágták a hóra. Soros György, úgy tűnik, még marcipánból megmintázva is képes indulatokat gerjeszteni.

Csakazértis Müszi … izé, Somogy, avagy megjelent a folyóirat 2018-as első száma, benne némi nekünk címzett üzengetéssel

Új főszerkesztő, régi belterj

Mindez persze hosszú-hosszú hetekkel ezelőtt volt, de, mint az közismert, közbejött egy április nyolcadika, s az azt megelőző és követő témabőség. Így aztán a Somogy legújabb száma – míg meg nem jelenik a második, addig e szóban forgó lesz az – kissé hátrébb szorult a fontossági listán. Mentségünkre szolgáljon, hogy, míg a KAPOS-T oldalain azért olykor sort kerítünk a nagymúltú Berzsenyi Társaság egykor országosan is jegyzett folyóiratának szemlézésére, effélével a helyi médiában sehol nem találkoztunk. A Somogyi Hírlap-Sonline kombóban pl. az elmúlt négy hónapban volt szó a Napút című folyóiratról, a Bárkáról, sőt magáról Szakály Sándorról is, de a Somogyról egy vak hang sem. Teljes a médiabojkott: nem tudjuk, hogy önként vagy parancsra, de lehet, hogy mindez nem független az elnök fideszes képviselőknek címzett kritikájától…

Fizetőképes kereslet Kaposváron: elmarad Demjén Rózsi mai koncertje a Sportcsarnokban! Ezért kell még egy hodály?

A helyi cselédmédia hallgat – frissítve!

Demjén Ferencet, „Rózsit” nyilván nagyon sokan szeretik nálunk is – ehhez képest a Blikk és az Index mégis arról számolt be ma, hogy a zenész dühöng, mert kétmilliót bukott a helyi sportcsarnokbéli koncert elmaradása miatt. Mondhatnánk: üdvözöljük a kaposvári valóságban. A bulvárlap szerint Demjén a szervezőt hibáztatja, úgymond „keveset költött” reklámra, ugyanis konkrétan anyagi okokra hivatkozva mondták le a rendezvényt. A szervező, bizonyos Trubics Zorán ugyan a Blikknek már szép magyarsággal „kívülálló okokról” beszélt, de nem kell túl nagy fantázia ahhoz, hogy emögött meglássuk a könyörtelen valóságot: habár a koncert kiemelt kulturális esemény lett volna Hoppál Péter volt államtitkár és Szita Károly polgármester fővédnökségével (ugye, az ismerős arcok), Kaposvárra nagyon kevés önköltséges esemény hozható, amely megtöltene egy kisméretű sportcsarnokot. Kérdés, hogy mivel töltenek meg még egy nagyot is, és főleg hányszor egy évben…

Egykori kaposvári, „off-Vidnyánszky” színészhallgatók szerveztek kulturális fesztivált a világ közepén, New Yorkban

A K2 színház csúcstámadásban

Lassan megszokhatjuk már, hogy Kaposvár, ha kultúráról van szó, csupán múltbéli dicső tettein merenghet. Azok viszont, akik az elmúlt évtizedekben bármilyen módon kapcsolódtak a városhoz, annak színházi életéhez, sorra nyújtják a jobbnál jobb teljesítményeket – messze, más vidékeken. Sorolhatnánk Kocsis Pál, Csapó Virág vagy éppen Kovács Zsolt, Kelemen József szerepeit – nota bene: Lecső Péter nagyszerű kollégák között játszik az évad meglepetésdarabjában, a Bodó Viktor rendezte Krakken-műveletben – beszélhetnénk Rusznyák Gábor, Réthly Attila, Mohácsi János rendezéseiről, s itt vannak az igazi sztárokká felnőtt kaposvári színészhallgatók: Lovas Rozi, Lábodi Ádám, Pál Andás, Sodró Eliza, Rózsa Krisztián, Czakó Juli és a többiek, akiket éppen a fent említettek (is) tanítottak. De még ebből a gazdag, sokszínű képből is kitűnik a K2, ez a kaposvári hallgatók által alapított színház, amelynek most megvalósulni látszik nagy kalandja: egy magyar kulturális fesztivál New Yorkban – számos egykori kaposvári szereplővel.

Kezdődnek a leszámolások: Kaposváron az első áldozat egy 17 éves lány, aki elmondott egy verset a március 30-i diáktüntetésen

Még, hogy következmények nélküli ország…

Az alább következő történettel van egy kis bajunk: főhőse, s egyben szenvedő alanya – esetében mindkettőt fontos hangsúlyozni – azt kérte, ne nevezzük nevén azt a középiskolát, ahová jár, s ahol kénytelen volt közéleti-művészi fellépése, mondhatni Alaptörvényben rögzített állampolgári jogainak gyakorlása miatt többszörös, egyelőre még „csak” lelki bántalmakat elszenvedni. Ez volt ugyanis az igazgató úr kérése, midőn két napja, csütörtökön behívatták. Vass Karina – mert róla van szó – nem tett mást, csupán az említett diáktüntetésen elmondta egy versét, mely a slam poetryként ismert műfaj egy darabja. Karina amúgy ismert, jeles szerző, slam-találkozók rendszeres fellépője, versenyek díjazottja. Ám iskolájának tanáraiból – és ami még szomorúbb, némely diáktársából is – büszkeség helyett értetlenséget és agressziót váltott ki szereplése – nem nehéz kitalálni, hogy már az orbáni megtorlás jegyében.

Színház a város szélén: haverok, buli, határidő-tologatás, no meg egy pofás kis tetőterasz

… és persze díszelőadás, az nem lesz október 23-án

Néhány dolog azért kiderült a csütörtöki közgyűlésen annak ellenére is, hogy a városvezetés és kapcsolt részei elszántan küzdenek azért, hogy a polgárok lehetőleg ne mérgezzék magukat információkkal így, a választás előtti hetekben. Kiderült például az, amit Kaposváron minden épelméjű ember biztosra vett: nem, nem készül el a színház a vállalt határidőre. Hogy mikor, azt igyekszünk jobban megvilágítani, mint Orbán Viktor veje a magyar városokat. Szó lesz még az új színigazgatói pályázat kiírásáról, s csattanó is marad a végére: konkrétan szénné röhögtük magunkat azon, hogy éppen a legújabb Szita-brosúrában közölt fotó leplezi le azt a színészház tetejére épített napozó- és buliteraszt, amelyről a 2016-os felújítás óta suttognak a színházi dolgozók s az építőmunkások.

Palackozott történelem: Pálfy Jenő kaposvári fotói 1956-ból, avagy a helytörténet nyomorúsága

Emlékezetfrissítés számos képpel és képtelenséggel

Hét éve, 2010-ben került elő az Agóra (Együd Árpád Művelődési Központ) át-, ill. újjáépítése során a föld mélyéről egy régi, vastag, széles szájú tejesüveg (emlékszik még rá valaki, milyen volt?), melyben ötvennégy fotó lapult, papír-, ill. ún. reprónegatív formában, többségében kiváló minőségben. Az építők átadták a megyei könyvtárnak – tegyük hozzá, anélkül, hogy a kötelező régészeti nyomrögzítést és a lelet pontos helyét dokumentálták volna – amely nyilvánosságra is hozta – tegyük hozzá, anélkül, hogy az egykor híres és elismert helytörténeti részlege érdemben feldolgozta volna. Kicsit talán nem árt feleleveníteni a lelet sorsát, s az azóta történteket.

Farizeusok városa: virrasztanak a „Hajléktalan Jézusért” Kaposváron, amelynek vezetése módszeresen üldözi szegényeit

A mi Urunk törvénytelenül pihen a templom árnyékában?

Az Ars Sacra művészeti fesztivál alkalmából ideiglenesen Kaposváron, a Nagytemplom (székesegyház?) közelében állomásozik a világ minden táján jól ismert szobor, a Homeless Jesus. Ha Timothy Schmalz kanadai szobrász híres alkotásának alakja élne, mindenekelőtt kapna a nyakába egy zaftos büntetést azért, mert megszegte a Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának 7/2000. (II. 29.) rendeletét, mely a közterület használatának általános szabályairól szól: a belvárosban tilos életvitelszerűen az utcán tartózkodni. Ha valamiféle természet- netán Istentől való jogokra hivatkozva tiltakozni próbálna, a markos, és a tiszteletre méltó testület jóvoltából kényszerítő eszközökkel (bilincs, gumibot, gázspray) is felszerelt közterület-felügyelők még a vérét is vennék – Kaposvár farizeus törvényei szerint. Még szerencse, hogy flagellum, szegek és patibulum nem szerepel Szita Károly rohamosztagosainak felszerelési jegyzékében, különben helyben keresztre is feszítenék.

Bohózat a közgyűlésen: Bozsik Yvette nem az, aki, de mégis, Szita Károly pedig számít Fülöp Péterre, de nem úgy: ő lesz az, aki utolsónak lekapcsolja a villanyt a színházban

Jogi és szervezeti értelemben is jól szórakoztunk

Nincsen az megírva sehol, hogy a krónikás élete csupa csalódás és szenvedés legyen: rég szórakoztunk ilyen jól, miután eljutottak hozzánk a tegnapi rendkívüli közgyűlésen elhangzottak. Abban biztosak voltunk, hogy beharangozó cikkünk nyomán az újabb egy éves megbízásra számító Fülöp Péter igazgató felkészül majd az ellenzéki kérdésre, hogy mi is Bozsik Yvette valódi szerepe a színházban. Ahogy arra is, mit válaszolnak majd a beruházás F. P. általi „menedzselését” megkérdőjelező megállapításunkra. Készültek, mindenki. Láthatóan olvassák a KAPOS-T-t, ha ez – néhai drága barátunk, Papp Árpád költő szavával élve – „nem is látszik meg a magaviseletükön”.