Kategória: VÁROSKÉP

Könnyekre fakadtunk: L. Balogh Krisztina leköszönő főépítész búcsúáriája egy fokkal dagályosabb lett az ízlésesnél a Kaposvár Mostban

Akit a „haza hív”, annak menni kell…

Azt már fél éve tudta mindenki, hogy a távozik a hivatalból Kaposvár Frank Lloyd Wright-ja, s egyelőre – úgy tűnik – utód sincs a láthatáron, így az űr, amit maga után hagy, még ijesztőbb. Sem neki, sem elődeinek nem volt könnyű dolga Szita Károly mellett – L. Balogh elsősorban a nyilvánosság kezelésében mutatott újat. Míg korábban azt sem tudta Kaposvár polgársága, hogy ki is a főépítész, ő minden alkalmat megragadott a szereplésre. Facebook-oldalakat hozott létre, imádott nyilatkozni a baráti médiának: kérdés, hogy mindezt saját népszerűsége szolgálatában, vagy, hogy a többnyire elhibázott, hazug, és csupán (politikai) haszonszerzést szolgáló beruházásokat elfogadtassa a közönséggel.

Patyomkin miniszter ismét akcióban: díszletutca épül-szépül, belváros csicsásodik, naná, hogy a választásokra…

…és persze, hogy uniós pénzből

Voltaképpen ez az írás dicshimnusza is lehetne a kaposvári állapotoknak, persze nem, és nem is leszünk vele népszerűek. Egyszerűbb lelkeknek annyi párolódik majd le, hogy „semmi sem jó”. Szívesen tapsolnánk mi annak, hogy „má’ megin’ mánnyit fájlődött a város”, csak szerintünk az a helyzet, hogy nem. Az, hogy Kaposvár vezetése attól várja a belvárosban jól látható általános pangás és renyheség megváltozását, hogy európai uniós támogatásból (!) kicseréli a tulajdonában lévő üzlethelyiségek portáljait, az nem fejlődés, hanem szegénységi bizonyítvány, mégpedig elég méretes.

Hídrombolás a Csalóközben, avagy a felszedett deszkák is jelenthetik a világot

… egy szomorú világot.

Csalóköznek, így egy „l”-lel a kisgáti városrészt volt szokás nevezni régebben, miután a kétezres évek elején eső utáni gombatelepre emlékeztető módon nőttek ki ott a kaposvári viszonylatban luxusvillának számító mézeskalács házak a kopár domboldalon. Aztán persze ennek diszkrét bája is a múlté lett: a NER-lakótelepet már máshová rajzolták, a csalás szót pedig rendeletileg törölték a szótárból. Közismert, hogy ide, a kisgáti lakónegyedbe ékelődik a Klebelsberg Kunó Középiskolai Kollégium. Nemrég egy olvasónktól kaptunk kissé felkavaró levelet arról, hogy az oda vezető gyalogút hídját, mely a Virág és a Hegyi utcák találkozásánál vitt a lakópark egyik utcáján át a kollégiumhoz, valaki(k) barbár módon megrongálták: felszaggatták róla a deszkákat. Olvasónk információi szerint feltehetőleg azért, hogy a kollégista diákok ne járjanak erre.

Városképvédelmi őrjárat, első rész: a képmutató kommandó harcosai feltűzik a szuronyt…

… és lazán megnyerik a seggszájversenyt

Orwell pedig sírva könyörög a receptért, mert ahhoz képest, ami itt megy, az ő végtelenül nyomasztó írói világa is kedélyes mese csupán. Az például, hogy éppen most, a Brüsszellel folytatott élet-halálharc, no meg a közelgő választások hatására úgyszólván a földből kel ki megannyi rettenthetetlen városképvédő Pallasz Athéné. Mindannyian, szerte az országban valami titkos mozgósító erő hatására (ugye, az Erő) ugyanabban a pillanatban világosodtak meg: magyarok, hát rémítő káosz uralkodik reklámfronton! Nem tűrhetjük tovább, hogy a Brüsszel ügynökéül szegődött Simicska Lajos plakátjai éktelenkedjenek utcáinkat és tereinket elcsúfítva! Amin eddig elégedetten, aprókat böfögve legeltettük szemünket, mostantól, központi utasításra rút, visszataszító vizuális környezetszennyezés! Harcra fel!

Nos, ha majd végezni tetszettek, felhívnánk a figyelmet néhány apróságra, amely szerintünk a plakátokon túl is rontja a városképet Kaposváron. Ebből indítanánk egy szerény sorozatot, szigorúan segítő szándék által vezérelve.

Most komolyan: hogy Kaposváré Európa legszebb főtere? Van, aki elhitte ezt a marhaságot?

A kommentelők nem is…

… de az országos médiumok nagy része csont nélkül beszopta a már hivatalosan is hazugsággyárnak tekinthető Magyar Távirati Iroda hírét. Kivéve a hvg.hu, amely az esetről szóló cikkében kétségeket fogalmaz meg az állítás – és a díj – komolyságával kapcsolatban. Az első hírek nyomában a ma már – talán némileg a KAPOS-T hatásának is betudhatóan – határozottan kritikusabb helyi közvélemény is megfogalmazta aggályait, mely szerint ez csak egy kamudíj, egy meglehetősen alacsony támogatottságú, bár kétségkívül nemes célokért dolgozó gittegylet meglehetősen szerény értékű trófeája. Mi is csak a jegyzőkönyv kedvéért tesszük, s nem állítjuk, hogy bárkinek, aki a városszépítésben, az élhető környezet kialakításban részt vesz, a munkája ne lenne tiszteletre és elismerésre méltó.

Gumi-gonosztevés új formában: a humortalan taplóság reménytelen küzdelme a virágbűnözők ellen Kaposvár utcáin

Kétfarkúak versus töketlenek

Legyünk őszinték: Szita Károly soha nem is volt más, mint egy középszerű, ásatag nézeteket valló, félműveltnek is alig nevezhető komcsi pártkáder az érett hetvenes évekből, ahol szocializálódott. Amúgy éppen ez a sikerének titka, ügynök volta csak hab ezen a gyanús állagú tortán. Ha valakinek – persze az imádókon és az egzisztenciálisan tőle függőkön kívül – efelől kétségei volnának, elég, ha vet egy pillantást – s ebben jelen írásunk rengeteget segít – arra az országosan is egyedülálló, tragikomikus háborúskodásra, amelyet a Kétfarkú Kutya Párt kaposvári szervezete ellen vív az önkormányzat többnyire egy ország szánakozó mosolya által kísérve. Ehhez képest más városokban: Szegeden, Pécsen, Kecskeméten semmiféle vegzatúrának nincsenek kitéve a viccpárt akciói. A kérdés csupán az, hogy kinek és mit akar bizonyítani a kiérdemesült besúgó azzal, hogy rendeletet kreál, ügyészt, rendőrt ugraszt: miután a helyi médiában teljes csend övezi a fejleményeket, nem tudunk másra gondolni, mint, hogy saját belső köreinek mutogatja bicepszét.

Polgár-mesteri manipuláció a cseri fórumon, avagy határvadászat kontra hatásvadászat

Úgy néz ki, továbbra is mindenki szem a láncban

Pontról pontra megjósolható volt minden: az is, hogy színpadiasan leveszi a polgármester a közgyűlési napirendről a cseri határvadász-laktanya kérdését, az, hogyan reagálnak majd a „lakossági fórumon” a spontán hozzászóló hangadók, mit mondanak majd „kedvest, szépet” az illetékesek, s végül az is, hogyan tálalja majd mindezt a cselédmédia, a helyi Fidesz kihelyezett propaganda-osztálya. Kaposvár nem hagyja magát: ha már egykor Európa-hírű színháza lecsúszott egy falusi amatőr színkör színvonalára, a városvezetés és a kapcsolt részei ontják a teátrálisnál is színpadiasabb műsorszámokat. Mert a tét nem kicsi: Szita Károly most, ezzel az üggyel akarja visszakaparni magát oda, ahonnan tavaly, a gumiégető-üggyel lebukfencezett.

Újabb intermodális mesék harmadik rész: totális vereség a MÁV-tól, hazug tervek az EU-nak

Los Angeles-i „buziság” újratöltve

Waterloo, Solferino, Sztálingrád – történelmi bukások, persze a vesztesek felől nézve. A kaposvári városvezetéssel és személyesen Szita Károllyal még nem törölték úgy fel a padlót, mint Dávid Ilona MÁV-vezérigazgató. Ennyit mondhatunk tömören a városháza és a csicskasajtó által folyvást „történelminek” nevezett beruházásról, ami azon kívül, hogy költségvetésében kevesebb, mint a harmadára karcsúsodott, tökéletesen értelmetlen és alkalmatlan módon, erősen a hátrányára változott, s persze ezek után közösségi közlekedési központnak nem nevezhető. Csupán arra jó, hogy az Európai Unió tisztességesen dolgozó polgárai által befizetett adókból tíz és félmilliárd forintot – harminc-egynéhány millió eurót – ellopjanak.

A ZÁÉV-nek mindent szabad a pénzünkért: összegányolt építkezések, elszálló határidők, lapító polgármesterek

Jó kezekbe került a Csiky Gergely Színház?

Talán nem túlzás, ha kijelentjük: mára a legtöbb kaposvárinak úgy a szívéhez nőtt a szomszédos megyeszékhely emblematikus építőipari cége, mintha a mienk volna. ZÁÉV itt, ZÁÉV ott: miután az elmúlt években sikerült majdnem teljesen lenullázni a helyi cégeket, lényegében minden jelentősebb beruházás az ő térfelükön landolt. Nyilván, hiszen a közbeszerzések többségében az ellenfél valamilyen kamu-konzorcium, vagy ugyanazon tulajdonosi körhöz tartozó cég, de még ebből sem jutott Kaposvárra egy fél sem. Ez is nagy baj persze, de az igazi az, ami egyre inkább körvonalazódik az itt következő történetben is: a Fidesz-csókos vállalkozás szent tehén, amely nem elsősorban építésre, hanem az EU-s és állami pénzek „felhasználására” szakosodott. Már, ha értik, mire gondolunk.

Újabb intermodális mesék, második rész: nem a méret a lényeg, hanem a répa

Taszár, M9, logisztikai központ: mond valamit?

Írásunk előző részében lelepleztük a városháza álságait: azt, hogy a végére még fogpiszkáló sem marad a „történelminek” beharangozott városfejlesztésből, nemhogy petrencerúd. Szita Károly összehordott hetet-havat föld alá vitt sínekről, üvegalagútról (mellesleg a föld alatt miért is lenne üvegalagút?), csak, hogy ne kényszerüljön beismerni: itt bizony csúnyán lehúzták az eredeti költségeket, kevesebb mint az egyharmadára, s azt se feledjük: ez bruttó összeg, ebből még 27 százalék áfát az állam áttesz a másik zsebébe. Emiatt éppen a projekt kulcsfontosságú elemei nem valósulnak meg, pl. a belvárost a fürdővel és a Donnerrel összekötő aluljáró, mely a vasúti peronok biztonságos megközelítését is lehetővé tette volna. De van ennél nagyobb gáz is: