Gárdonyi-iskola: legfeljebb szeptemberben lesz újra használható az épület, Jakó Zoltán igazgató újabb vezetői ciklusát nem támogatta a tantestület

Zsúfolt buszok, elégedetlen szülők, hőzöngő polgármester

Elgondolkodtató fejleményekről kaptunk híreket a Gárdonyi Géza tagiskolával kapcsolatban: a nemrég a tanítással párhuzamosan felújítást végző kivitelező hibájából katasztrofálisan leázó iskolaépület helyreállítása, úgy tűnik, akár hónapokat is igénybe vehet. Az már biztosnak látszik, hogy a tanévet a gárdonyisok a Klebelsberg kollégiumban fejezik be. A buszos gyerekfuvarozásra sok a panasz: zsúfoltság és káosz van reggelente. Ráadásul úgy tűnik, az iskolavezetés és a tantestület között sincs túl nagy összhang: Jakó Zoltán igazgató nem kapta meg a többség támogatását újabb vezetői ciklusára.

A brutális leázás, de leginkább a közösségi oldalakon terjedő felháborodás nyomán Szita Károly a „legszigorúbb fellépést” ígérte. Erről persze jó lenne tudni, mit jelent – a kivitelező Szemeco kivételezett helyzetét ismerve szerintünk semmit. Némi papírmunkát itt, egy kis elháríthatatlan költségnövekedést ott. Az biztos: csak a szerencsén múlt, hogy nem lett nagyobb baj, és nem zuhantak az átázott gipsz álmennyezeti lapok a nebulókra.

A tanuló ifjúság szállítása, legalábbis az elején, s főleg tanítási napokon, nem ment zavarok nélkül.

Zsúfoltság, feszkó, némi egrecír, hogy jól induljon a nap. Amennyire tudjuk, Gíber Vilmos igazgató és csapata nyomán a kollégiumban a világnézeti semlegesség jegyében eszelős irredenta-, ill. Wass Albert-kultusz dühöng, így a gárdonyisok már zsenge ifjúként meggyőződhetnek róla: az élet nem habostorta.

A sztori másik részéről nem tudjuk, független-e a történtektől: közismert, hogy a „Nemzeti köznevelésről” (mi másról) szóló törvény szerint az iskolák vezetőit ugyan a tankerület nevezi ki, ám a nevelőtestületnek véleményezési joga van, melyet aztán vagy figyelembe vesznek, vagy nem. E szabály szerint az igazgatói ciklusok lejártával (5 év) újra ki kell írni a vezetői megbízatást, és bárki pályázhat.

 

A Gárdonyi – régi nevén Madár utcai – iskola. Kihalt lesz a közeljövőben.

 

Ez történt most, s, ha helytállóak az információink, Jakó Zoltán igazgató meglepetésre nem kapta meg

a testület többségének támogatását. Úgy tudni pedig, hogy a szülők körében népszerű: korrekt, határozott, kemény vezetőnek tartják. Ennek persze lehet más oldalról más olvasata is.

Ahogy említettük, ez nem kötelezi a fenntartót semmire. Miután tudomásunk szerint ő volt az egyetlen pályázó, sejthetően megkapja majd a kinevezést, de kétséges, hogy helyreáll-e a testület és közte a bizalom.

Jakó Zoltán Jakó Gergely, a 2016-ban Gelencsér Attila által megbuktatott fideszes megyei közgyűlési elnök féltestvére. Amint annak idején megírtuk, Jakó Gergely a polgármester klienseként minden bizonnyal a Szita-Gelencsér háborúság áldozata lett, miután az akkor még tiszta, hátsó szándékoktól mentesen szerveződött, teljes körű összefogás a gumiégető ellen alaposan megrogyasztotta Szita Károlyt.

A politika tehát – akarjuk, vagy nem – több szálon is beleszövődik ezekbe a történetekbe. Mondanánk szívesen, hogy „azért a víz az úr”, de már csak annyi biztos, hogy lefelé folyik.

H. I.


Fontos információ: a Facebook megváltoztatta az Ön által követett oldalak megjelenítését!

Ha tudni akar arról, amit Kaposvár vezetése és az általa uralt cselédmédia elhallgat, csupán annyit kell tennie, hogy Facebook-oldalunkon a „követés” gombra kattintás után állítsa be a „megjelenítés elsőként” opciót!

Így nem veszítjük egymást szem elől! Köszönjük!