A humor nagyágyúi: így próbált viccelődni a kaposvári Fidesz-holdudvar és a csicskamédia április elsején

Kínos, kínosabb, Pintér Rómeó – *frissítve!

Még a rutinos Fidesz-trollok foga is belevásott abba, amit a kaposvári Fidesz környékén gyülekező csúcsértelmiségi társaság április elseje alkalmából előadott. „Tapló primitívség” – ennél jobb állandó jelzőt nehezen találnák produktumaikra. Alapszabály: ha a hatalom környékéről, annak testhajlataiban tenyészők próbálnak meg poénkodni, abból csak a szégyen lesz, no meg a törvényszerű lelepleződés: ezek, sőt EZEK pontosan ilyenek. Ennyit tudnak: játszótéri homokozóból mentett, surmó viccelődéssel hülyét csinálni magukból. Ha már a hatalom gyakorlóiba nem mernek belekóstolni, maradnak a szegények, a védtelenek, a kiszolgáltatottak – abban nincs kockázat. A kínos események középpontjában pedig egy fideszes képviselő, aki ezt jó alkalomnak vélte új frizurájának és toalettjének bemutatására: Pintér Rómeó.

Kezdte – ki más? – a 74nullanulla: szerintük a városvezetés azzal ajándékozza meg elsején a város lakóit, hogy bor és sör folyik majd a szökőkutakból. Elementáris poén, kár, hogy évente több ezerszer elsütik az ide látogató turisták pl. a donneri söröskorsó láttán. A szellemi nívó ugyanaz, mint a „szobrok” kitalálói esetében: tegyünk rá a bunkó, hónalj- és lábszagú vidékiségről szóló, amúgy is gránitszilárdságú sztereotípiára még egy lapáttal, rakjuk tele szamaras, kutyás, söröskorsós figurákkal a várost, hadd lássa mindenki, hogy itt aztán nem az értelmiség fújja az uralkodó szelet.

Pintér Rómeó a söröskorsó peremén: a 74nullanulla kreálmánya.

Aztán meg viccelődjünk azon, hogy – höhö – milyen poén is lenne, ha elhinné a sok paraszt, hogy télleg sör folyik a korsóból, aztán ott tolongana a Donner lenézett-lesajnált prolinépe a koszos-habos víz körül. Persze erre azért rá is erősít a nullanulla fidelitasos-hökös seggnyalóbrigádja: kicsit még alázzák a Zrínyi utcai Club borozó „prémium minőségű italokhoz szokott törzsvendégeit” a Noszlopy utcai Erzsébet söröző újsznob Fidesz-törzsközönségének modorában. (Szita Károly az Erzsébet átépítése idején naponta kérdezte Pintér Rómeót: „na, mikor lesz már kész a sörözőnk?”)

Mert a szegényekbe belerúgni óriási poén. Lázár János óta tudjuk, hogy akinek nincs semmije, annyit is ér.

És kép nélkül sem volna nehéz kitalálni, hogy kivel is gondolták kiphotoshoppolni a donneri szökőkutat: persze, hogy az Erzsébet-törzsvendég Pintér Rómeóval. Mi tagadás: halálra röhögtük magunkat.

Horváth Krisztián, Réti András, Pintér Rómeó és Hendlein Roland egy fergeteges stand-up comedy szereplői a Rákóczi-pályán.

A másik eget rengető poénsorozat a Rákóczi nevű futballcsapat környékéről röppent fel: menedzserük, a széles körben ismert és népszerű (csak viccelünk) Horváth Krisztián összetrombitálta a helyi sajtót szombat reggel fél kilencre, az épülő Rákóczi-pályára, amelynek már lassan kész kéne lennie, de még sehol sincs. Itt a kamerák és a mikrofonok előtt előadott egy hosszú és zavaros, kicsit sem vicces történetet arról, hogy a szezon végén legjobb játékosaikat eladják Kínába, és leigazolják a magassága miatt Hendlein Rolandot, a kaposvári kosárlabdaklub centerét, és Réti András közismert kaposvári celebet (szintén csak viccelünk), akit „vonalkapusként” mutattak be.

Hogy hol van itt a poén? Nos, mi is kerestük erősen, de ennyi volt. Ha csak az nem számít poénnak, hogy Pintér Rómeó, mint kétségkívül dekoratív biodíszlet, ott álldogált a pályán.

Az igazi csattanót aznap a harmadvonalbeli bajnokság tizedik helyén álló Veszprém szolgáltatta, miután elverte a kaposvári csapatot, amely így már biztosan nem jut feljebb. Csendülhet a kacaj: ennyit tudnak némelyek nyolcszázezres-milliós fizetésért Kaposváron. Edző, futballista, menedzser, polgármester, marketingtanácsadó, április elsejei poéngyáros – lehet röhögni.

A kaposvári április elseje frenetikus poénsorozata, amelyet a Fidesz-közeli 74nullanulla indított, és a városházától nem messze álló, a fideszes újgazdag-újsznob upper-tahóclass törzshelyének számító söröző volt benne a viszonyítási pont, s amely a Fidesztől, ill. a városházától szintén nem messze álló NB III.-as futballcsapat eget rengető standupcomedyjével folytatódott, láthatóan egyetlen személyre, Pintér Rómeóra volt felépítve.

Meg is kérdezte valaki a Kapos.hu videója alatt egy kommentben:

 

Nem mi mondtuk: kommentelték, ráadásul valamelyik Fidesz-géppuskafészekből.

 

Nos, ez az egy-két mondat így még majdnem erősebb vicc volt, mint az, amit a helyi média egész napos munkával összeerőlködött. Ha viszont hozzátesszük, hogy a hölgy hozzászólásai alapján amúgy egy vérfideszes troll, akár egy kárörvendő kis mosoly is megjelenhetne a szánk sarkában: a Facebookon harcoló rohamcsapat nem ismeri a jövő emberét, Szita Károly kiszemeltjét, az Új Reménységet? Hiába hurcolja mindenhová magával, hiába jön még a csapból is?

Úgy tűnik, muszáj besegítenünk az ismertté tételben. Hogy a KAPOS-T se maradjon ki a fősodorból, idebiggyesztünk egy szerintünk sokatmondó képet, de ezúttal a tisztelt olvasóknak kell prezentálniuk a csattanót:

 

Printscreen a Kaposvár Most nem túl régi videójából: most kivételesen nem segítünk, az olvasókra bízzuk a poént.

 

Megfejtés egészen biztosan lesz a Facebookon, legfeljebb kicsit várni kell rá.

H. I.

*Update: A hozzánk eljutott információk szerint a 74nullanulla másik április elsejei cikke miatt, amelyben a Vasút éttermet ócsárolják hasonló szellemben és hangnemben, mint a Donnert, az étterem tulajdonosa hitelrontási eljárást kíván a weboldal nyakába akasztani.

Nyilvánítson véleményt (lájk, komment, megosztás, ilyenek) a KAPOS-T Facebook-oldalán!