Ha végre jó színházi előadást akarsz látni, csupán át kell menned a szomszéd kisvárosba!

Kakukkfészek Dombóváron, április 11-én

Több olvasónk és színházkedvelő ismerősünk szegezte nekünk a kérdést az elmúlt hetekben: hogy lehet az, hogy Kaposvárra nem jutnak el olyan előadások, amelyek népszerűek, nagyon jó kritikákat kapnak az országos médiumokban, és szerte az országban sikerrel futnak. Példaként két, valaha kaposvári „legenda” darabjait említették a legtöbben: rájuk egészen biztosan kíváncsiak lennének azok, akik egykor a rajongóik voltak, s közülük sokan pl. Budapestre utaznak, hogy lássák Znamenák István, Mohácsi János rendezését, vagy épp Kocsis Pál alakítását. Úgy tűnik azonban, hogy a Kaposvárról viharos körülmények közt távozó művészek harminc kilométernél közelebb nem jöhetnek egykori sikereik színhelyéhez.

Két Orlai-produkcióról esett a legtöbb szó, az egyik a Hair volt, rendező Mohácsi János. Az előadás különlegessége, hogy nem a film, hanem az eredeti, az ős-Broadway darab adja az alapját, s a szereplők többsége Mohácsi egykori kaposvári színészosztályából „verbuválódott”. (Úgy tűnik, ma a melegfront miatt nincs menekvés a zsurnálnyelvezet fogságából…) A másik, hasonlóan izgalmas darab Dale Wasserman: Száll a kakukk fészkére c. feldolgozása, Znamenák István rendezésében, két egykori (persze „más-másképp egykori”) kaposvári színész, Kocsis Pál és Szabó Kimmel Tamás főszereplésével.

Ne feledkezzünk meg a „Főnéniről” sem (alakítja Péterfy Bori), akinek a nézése és a járása Kis Grófónál avatottabb dalnokokat is megihletett már.

Nos, ez utóbbi produkció lesz látható április 11-én 19 órakor alig húsz percre innen, Dombóváron, a Művelődési Központban.

Habár megpróbáltunk utánajárni a bevezetőben említett olvasói kérdésnek, hogy miért is nem jut el ezeknek az előadásoknak a többsége a Dombóvárnál háromszor nagyobb somogyi megyeszékhelyre, igazán egyértelmű, tiszta képet ezúttal nem sikerült kapnunk, csupán néhány meglehetősen tanulságos részletet. Azzal – úgy sejtjük – nem mondunk újat, hogy a kaposvári programkínálat elég sekélyes, a Csiky Gergely Színház repertoárját is beleértve, vagy, hogy újfent bele ne gázoljunk a helyben működő szorgos közművelődésiek önérzetébe, fogalmazzunk úgy: a rendelkezésre álló teret és időt nem feltétlenül tudják tartalommal megtölteni.

kakukk_szabo_kimmel

Jelenet a darabból, középen Szabó Kimmel Tamás. Kaposváron nincs számukra hely.

 

Érdemes ez ügyben vetni egy pillantást az említett dombóvári művház honlapjára és programkínálatára: esetenként hetente háromszor is megtelik a négyszáz (!) fős színházterem.

Nem titok, hogy Kaposváron Rátóti Zoltán színigaz(gató) az élő fában is konkurenciát lát, s a színház általa jegyzett második  agónia-ciklusának amolyan megváltás-féle lesz a felújítás megkezdése, hasonlóan Milos Forman Tűz van, babám c. filmjéhez, ahol a botrányos bál szégyenéből a szomszéd ház lángra lobbanása jelenti a menekvést a tűzoltóknak. Ami a Csikynek versenytársa lehetett, azt igyekeztek száműzni a kaposvári programkínálatból.

Akaratát jellemzően a városházán keresztül érvényesítette, s ez állítólag még az egyetem Kossuth Lajos utcai színházi objektumára is kiterjedt: a pénzhiány mellett a városvezetés kívánsága is közrejátszott abban, hogy évekkel ezelőtt, amikor az egyetem EU-s pénzből felújította a volt „Latinkát”, a szakszervezettől egy ismert kaposvári olajvállalkozón át hozzájuk került színháztermet, ott ne játsszanak nyilvánosan a színészhallgatók, pedig akkor, a Vidnyánszky-korszak előtt fantasztikus előadások voltak.

A két másik játszóhely (most hagyjuk ki ebből az amatőr Roxinházat), az Együd-Agóra és a Szivárvány alig vállal színházi előadásokat: az elmúlt kilencven napban összesen tizenhét volt, ebből nyolc Török Tamásnak, az objektum vezetőjének Jancsi és Juliska-feldolgozása, négy A sötétben látó tündér (Csiky-produkció), négy Mágnás Miska és egy Csiki-csuki. Ez utóbbi kettő sorolható a vendégelőadások közé.

Találtunk ezen kívül két Orlai-produkciót az idén (március 5-én volt A szív hídjai és április 23-án lesz az Egy asszony), s tavaly egész évben mindösszesen szintén kettő volt, ebből az egyik Znamenák-rendezés, A folyón túl Itália, a szentjakabi nyári színházban. Ehhez képest az Orlai-produkció honlapjáról megtudható, hogy a két, kaposváriak által hiányolt darab többtucatnyi vidéki, ill. budapesti előadást ért meg: a Hair 20 alkalommal ment, köztük Miskolcon, Szegeden, Kecskeméten, Pécsen, Sopronban, a „Kakukk” harmincnál többször, többek közt Pakson, Nagykanizsán (csak, hogy ne csupa nagyvárost említsünk), és most, 11-én Dombóváron.

hair_labodi_adam

A Hair Budapesten és a jobb vidéki városokban, középen Lábodi Ádám. Itt végeztek (tetszés szerint hangsúlyozható).

 

Arra is érdemes egy pillantást vetni, hogy mennyire „bezárkózik” Kaposvár ebből a szempontból: Orlai-előadások 156 alkalommal voltak szerte az országban tavaly, Szombathelyen pl. 13-szor, Győrben tízszer, Veszprémben, Sopronban hatszor (szándékosan olyan városokat említettünk, ahol állandó színház is működik), míg Kaposváron, színházi évad idején fedett helyen összesen egyszer.

Ugyanakkor érdekes, hogy, míg a Csiky, úgy tűnik, a hatalom sáncai mögé bújik az egészséges verseny helyett, szereti elvenni a mások kenyerét, és szívesen szerveznek a maguk hasznára. Pl. az „emlékezetes” Experidance-előadás is a kezük munkáját dicséri, pedig amúgy semmi közük nem volt hozzá – tipikusan a helyi művelődési központ feladata lett volna. Viszont Rátótiéknak jól jött az a polgármesteri két és fél millió, amit az előadás „szervezési költségeihez adott” Szita Károly – csak úgy, azóta is minden magyarázat nélkül. (Bár helyszíni beszámolók szerint fideszeseknek volt lefoglalva az első három sor…)

Persze a polgármester megtehetné, hogy ennek az összegnek, mondjuk az ötödével alkalmanként egy-egy Mohácsi- vagy Znamenák-darab költségeihez hozzájárul, hogy a kaposváriak legalább mutatóba láthassák régi kedvenceiket.

De azt valószínűleg előbb megérjük, hogy Kaposvár jelképe, a Fő utcai táltos szamár két lábra ágaskodik. Addig meg marad Dombóvár.

H. I.