Nem tud hibázni a Kaposvár Most: még saját magukat is cenzúrázzák

Schenk úr hirtelen témát vált, aztán megy a süllyesztőbe

Tényleg az a helyzet, hogy nem szívesen követünk el kritikai cselekményeket alkalmatlan tárgyon, hiszen a propaganda az, ami: több, de leginkább kevesebb tisztesség felhasználásával készült megtévesztőipari termék, így kell rá nézni, ha már kikerülni szinte lehetetlen. A kaposvári Fidesz-agymosoda sajátosan egyedi képződmény: gyökérzete a kilencvenes évek elejére nyúlik vissza, mikor egy Schenk János nevű egyén megalapította a rövid életű Extra bedobálósújság-hálózatot. A korabeli sajtóhírek szerint leginkább a hirdetési piac lerablása volt a céljuk, míg a kifizetetlen nyomdaszámlák maguk alá nem temették a cégeket. Kivéve Kaposvárt, itt ugyanis Szita Károly felkarolta őket, s azóta is hálás szócsövei a városvezetésnek. Hogy mindezt milyen színvonalon tették-teszik, abban időnként talán tudunk segíteni.

Mint azt már többször említettük, Schenk nagyjából arra használta fel magyarországi tartózkodását, hogy a kilencvenes évek még formálódó piacgazdasági viszonyai közt halásszon kicsit a zavarosban, majd nevét meghazudtoló angolossággal távozott vissza, a kies Passauba, ahol többek közt Orbán Viktorról szóló német nyelvű – nyilván agyontámogatott! – könyvek kiadásából tengeti napjait.

Jótéteményként itt hagyta Kaposvárnak az utolsó Extrát

(még a pécsieknek is volt annyi esze, hogy átnevezzék, és rendes újságot csináljanak belőle), melyet leánya, Schenk Tünde vezet, együtt a „médiaportfólió” másik két darabjával, a Kaposvár Most weboldallal, és a Rádió Mosttal.

Schenk úr hétről hétre rövid kis publicisztikák formájában osztja az észt, melyek mind az Extra nyomtatott változatában, mind a Most blogrovatában – Nyári és Zichy urak illusztris társaságában – megjelennek. Eszmefuttatásai többnyire – főleg az utóbbi időben – rendre azon alapulnak, hogy mennyire, de mennyire

pontosan igazolják – Igazolják? Híven követik! – a német belpolitika eseményei a fényességes Orbán Viktornak, Európa új vezérlő csillagának útmutatásait.

Merkel asszonyság Schenk mesevilágában hetente minimum kétszer megbukik, Horst Seehofer viszont, Orbán nagy barátja nyilvánvalóan a mennybe megy, hiszen egész Bajorország egy emberként zengi Orbán Viktor bevándorlásellenes nótáját.

Ehelyett jött vasárnap a méretes pofára esés: az őskonzervatív bajor CSU

az elmúlt fél évszázad legrosszabb eredményét érte el. Ennek magyarázata – rövidre fogjuk – roppant egyszerű: Bajorország már nem elmaradott agrárvidék, Európa egyik legfejlettebb, leginnovatívabb régiójává vált, ahová az elmúlt évtizedekben beköltöztek vagy négymillióan, többségük diplomás, felvilágosult, a high-tech iparban dolgozó polgár.

Őket már nem lehet megetetni ezzel a lábszagú, provinciális Németh Szilárd-Gelencsér Attila szintű „migráncsozással”. Ezek európai kultúremberek.

Schenk János cikkében véletlenül kicsit több lett a kritikai elem a kelleténél, így aztán életbe lépett a cenzúra. A nyomtatott változatból már nem tudták kipiszkálni, de a netről gondosan eltüntették.

Így aztán az ütemtévesztő CSU alaposan lecsúszott, ám erről hiába vártuk Schenk úr csütörtöki nagymonológját. Helyette – némi kutakodás után – találtunk egy másikat arról, hogy Németországban milyen hihetetlenül magas színvonalú az egészségügyi alapellátás, milyen felszereltségűek az ottani háziorvosi rendelők, ezzel szemben a magyarok…

Nocsaknocsak: Herr Schenk, az ellenzéki?

Amúgy honnan tudja, milyenek a magyarországi rendelők?

Esetleg nem tűnt fel, hogy nyolc éve imádott pártja és vezére van hatalmon? Igen, valóban kétségbeejtő színvonalon vannak a magyar háziorvosi praxisok, már ahol egyáltalán van még orvos, nővér, ott is minimális az infrastuktúra, ezer évesek a gépek, várakozás van, nyomorúság, „ezernyi féle népbetegség”.

Milyen kényelmes is osztani az észt Európa egyik leggazdagabb régiójából:

nesztek, kaposvári parasztok, szevasztok.

Majd egyszer, ha nagyon jók lesztek, és nem röhögitek ki az eszelős, Kásler „Tízparancsolat” Miklós minisztert, elhozza nektek az egészségügyi Kánaánt.

Van ám slusszpoén, persze, hogy van: a Schenk-dolgozatocska meg is jelent annak rendje és módja szerint a nyomtatott Extrában, azonban a magunkfajta mazochista, akihez ezt hál’ istennek nem dobálják be, bizony hiába kereste.

A Kaposvár Mostról gyakorlatilag eltüntették saját alapítójuk, egykori tulajdonosuk, főszerkesztőjük apukájának cikkét!

A szokásos csütörtöki megjelenés után azonnal lekerült az oldal legaljára, pedig a Schenk-posztok minimum másfél-két napot szoktak tölteni a fő helyen, az oldal közepén. Nem véletlen, hogy nulla lájkkal árválkodik, hisz senki nem találkozott vele.

De van ennél egyértelműbb bizonyíték is: a poszt a Facebook-oldalukon sem található.

Nyilván valamelyik fideszes főember, Gelencsér vagy Szita, netán csicskásaik közül valaki szóvá tette, hogy „héló, mijazhogyittenkritizájjákavilákszínvonalúegésségügyet, he?”

Megszedtük magunkat Fidesz-propagandából, aztán most Németországból kaffogunk a kormány által verejtékes munkával tartósított szellemi és anyagi nyomorra? Mi ez Schenk elvtárs? Elhajlás?

De el ám: úgy hírlik egyébként, hogy Kaposvár Most-ügyben lesznek még ezen kívül is szórakoztató pillanataink.

H. I.


Fontos: a Facebook megváltoztatta az Ön által követett oldalak megjelenítését!

Ha tudni akar arról, amit Kaposvár vezetése és az általa uralt cselédmédia elhallgat, csupán annyit kell tennie, hogy Facebook-oldalunkon a „követés” gombra kattintás után állítsa be a „megjelenítés elsőként” opciót!

Így nem veszítjük egymást szem elől! Köszönjük!