Kihívások augusztus harmadik hetében

A KAPOS-T továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy a kaposvári közélettel, a helyi politika, kultúra és mindennapok kérdéseivel foglalkozzon. Ez ugyanis a nagyobbik kihívás, mégpedig azért, mert közismert tény, hogy, ha ma megkérdezik azt, hogy mennek a dolgok az országban, a válaszolók közel kétharmada azt mondja: rosszul. Így, mondhatni, olcsó és könnyű a tébolyult stadionépítési lázról, a szégyenletes buktával végződő trafikmutyiról, a Szabadság téri begombázott sas-karikatúráról vagy az évente ezer milliárd forinttal növekvő államadósságról beszélni. Ha viszont azt kérdezik az illetőtől, hogy közvetlen környezetében, lakóhelyén hogy mennek a dolgok, kétharmaduk azt válaszolja: jól. Pedig ez nem igaz, és ezt ők is sejtik. De a polgármester közel van, a miniszterelnök távol.

És a polgármester most – Szita Károlyról beszélünk – gőzerővel készül az önkormányzati választásokra. Ez a lehető legtermészetesebb persze: ezt várjuk el a politika szereplőitől bármelyik oldalon. Gyűlések, plakátok, televíziós viták (ja, az régóta nem divat, elnézést) és a szokásos kampányhajcihő, amiből már, miután ez lesz az idén a harmadik, mindenkinek elege van.

Hogy erre éppenséggel semmi sem utal? Ezzel szemben láthatnak hangyaszorgalommal sürgölődő munkásokat, műkövet, viacolor-téglát sivítva vágó, porfelhőt kavaró flexeket belvárosszerte, egyszerre hat-hét helyen is? Jól látják: Szita Károly közpénzen, a város pénzén kampányol, sajátos módon. Bő három éven keresztül jóformán semmi sem történt a városban, mind az államtól kapott hárommilliárdot, mint a kaposváriak adóbefizetéseiből származó másfelet szó szerint visszatartották, mint a jól nevelt pudlikutya, majd a választások előtt „kitolták” az egészet, így most egyszerre lehet boldog még a boldogtalan is. Most egy csapásra az évek óta konkrétan életveszélyes Fő utcai, OTP-Telekom-iroda környéki lépcsőket, a vérlázítóan elhanyagolt Somogy áruház és Teleki utca környékét „európai színvonalúvá” varázsolják, nem beszélve a Honvéd utcáról, a Városligetről és a polgármesteri kegy szinte felsorolhatatlan jótéteményeiről. „Évente egy újabb szökőkút – idősebbek emlékezhetnek a szlogenre: csakazértis, MÜSZI!”

Hogy mindez a legkevésbé sem érdekli a kaposváriakat? „Kit érdekel, lényeg, hogy elkészül”, „ennyi jár egy polgármesternek”, „bárki más ezt tenné a helyében” mondják, és be kell látnunk, saját szempontjukból, a politikától és a politikusoktól teljesen megcsömörlött polgár aspektusából teljesen igazuk van. Abba persze bele sem gondolnak – és ezt nem is várhatjuk el a napi gondja után lótó-futó embertől – hogy a dömpingmunkának éppen a kaposvári vállalkozók isszák meg a levét. Pontosabban nem isszák, mert egyszerre ennyi kapacitásuk nyilván nem volt, így a munkák jó részét ki kellett adni – nyíltan vagy bújtatva – más vidékről jött al- és egyéb vállalkozóknak. Ha viszont ezek a munkák az elmúlt években ütemesen, elosztva jelentkeztek volna, mindet teljesíthette volna a kaposvári építőipar – feltehetőleg még kevesebbe is kerül.

Nos, ez viszont már a polgármestert és osztályon felüli kommunikációs tanácsadóit nem érdekli.

Muzeum_udvar

Nem SÁÉV, ZÁÉV, esetleg leánykája, Z-Kapos

Az egész felhajtás katonakorunkra emlékeztet, mikor a boldog emlékezetű Czinege Lajos miniszteriális látogatására készült a taszári laktanya: teljes hónapon át bozsgott-fötört a teljes állomány: igazgatták a faleveleket, fésülték a gyöngykavicsot. Egy komplett kommandónak nem volt más dolga, mint az utak szegélyköveit fehérre meszelni, vezetőjük, Hegedüs szakaszvezető szerint azért, hogy az állandóan tökrészeg „nagyember” és az őt kísérő tábornoki slepp el ne tévedjen a szemle során.

Azért, úgy tűnik, kerülhetett némi homok a városházi fogaskerekek közé: Kaposvár honlapján, a hirdetmények oldalán brutális mennyiségű ingatlanhirdetés látott napvilágot a már korábban is fent lévők mellett: a város pénzzé tehető ingatlanvagyonának tetemes része – úgy tűnik – eladó. Sok esetben már árat sem szabnak – mondj valami hatnál több számjegyűt, haver, és viheted.

Készletkisöprésnek hívják ezt a kereskedelemben. Eladók a bezárt könyvtárak, eladók az egykor szép reményű „egyforintos telkek”, melyek a kutyának sem kellettek, eladó az egész világ. Valami nagy-nagy szükség adhatta hirtelen elő magát. A baj csak az velük, hogy stílszerűek legyünk, a kihívás: nem biztos, hogy ezzel sikerül betömködni a választási kirakatrendezés miatt támadt réseket a büdzsén, ugyanis kissé nyomottak az ingatlanárak mostanában Kaposváron.

Vagy, ahogy látnoki képességekkel megáldott barátunk fogalmazott: szép, hogy Szita polgármester nemrég azzal örvendeztette meg a kaposváriakat, hogy tízmilliárd forinttal nőtt a város vagyona. Már csak azzal a csekélységgel adós, hogy elfuvolázza azon a sármos, behízelgő baritonján, hogy hány milliárddal csökkent a pangás, a helyben járás, Kaposvár konkrét és kézzel fogható leszakadása következtében a városlakók ingatlanvagyonának értéke az elmúlt években.

Szerény számításaink szerint cirka harminc-harmincöt százalékkal. Szerintünk ez az igazi kihívás.

H. I.