A csütörtöki közgyűlés elé: a Felder-rajongókat türelemre intenénk, egyebekben pedig volna néhány szerény javaslatunk

Beismerés az előterjesztésben: a helyzet reménytelen, de nem komoly

A választáson, ha a korábbiaknál szűkebben is, de eldőlt, hogy a kaposváriak többsége nem óhajt változtatni közös dolgaink eddigi menetén. Ebből egyenesen következik, hogy annak, aki szerint mégsem mentek olyan jól ezek a dolgok, magának kell változtatnia – ha a meggyőződésén nem is, a módszerein biztosan. Ezt tesszük mi is, habár eddig is igyekeztünk pl. az aktuális közgyűlés elébe menni egy-egy felvetéssel, mostantól ezt rendszeressé tesszük, s igyekszünk az eseményt követően közvetlenül is reagálni az ott elhangzottakra, nem csupán a hetek múlva elérhető jegyzőkönyv ismeretében.

Felder Frigyes sokezres rajongótáborának kisebb csalódást kell okoznunk, ha netán kedvencük ünnepélyes képviselői eskütételére sereglenének pénteken a városháza dísztermébe: információink szerint és minden ellenkező híresztelés ellenére, miután Pintér Attila

megfellebbezte a választási bizottság határozatát, egyelőre nem kerül sor az aktusra.

Csupán Teveliné Horváth Melinda fog esküdni, így, miután az ellenzéki csoport háromtagúra bővül (Nadrai Norbertet ne számítsuk ide, ő a saját meccsét játssza), akár frakciót is alakíthatnak. Lehet napirend előtt szólni például – már, ha van miről.

Mi azon leszünk, hogy legyen. Nem szabad, hogy elvegye az ellenzék kedvét pl. Pintér Rómeó Fidesz-frakcióvezető korábbi közgyűlésen tett, alpárian sportszerűtlen megjegyzése arról, hogy ne tessék mások (Pintér Attila) tollaival ékeskedni, s azt se

tekintsék snassznak, ha egy-egy ötlet, kérdés, javaslat uram bocsá’, tőlünk származik.

Gondoljanak mindig arra, hogy azt, amibe a legsikeresebb baloldali, Horn Gyula vezette kormány belebukott – a Tocsik-ügyről beszélünk – Deutsch Tamás, aki azóta is ebből él, a Világgazdaság c. lapban olvasta aznap reggel. Nem szégyen – sokkal nagyobb, ha valakiről azt tartják, Szita Károly legjobb tanítványa.

Persze a rosszul tájékozottak utcájába sem tanácsos belemenni, s javasolni a kommunális adó eltörlését, miután úgymond „az ellenzéki programban szerepelt”. Ez ugyanis tévedés: Horváth Ákos, a közélet porondjáról azóta letűnt epizodista tetszhalott honlapján még olvasható: „kommunális adó eltörlése rászorultság alapon”.

Ez a suta fogalmazás mellett ráadásul nettó marhaság, ugyanis szociális indokkal most is mérsékelhető, ill. felfüggeszthető az adókötelezettség, ebben tehát semmi új nincs. Van viszont helyette ezer más,

egy Háború és béke terjedelmű nagyregényt meg lehetne vele tölteni.

Itt van pl. az az átláthatósági minimumprogram, amelyet az Átlátszó, a K-Monitor és a Transparency International Magyarország dolgozott ki, és amelyhez Kaposváron senki, a környékről csupán a bárdudvarnoki jelölt, Andor István csatlakozott.

A programban a testületi ülések nyilvánosságától az átlátható költségvetésen keresztül a nyilvános vagyonnyilatkozatokon át számtalan feltétel van, aminek Kaposvár önkormányzata nem felel meg. Hogy mást ne mondjunk, Pécsen és ezer más helyen az első dolga volt a felálló testületnek, hogy közzétegyék a vagyonnyilatkozataikat.

Kaposváron nem érhető el online a képviselők és a polgármester vagyonnyilatkozata.

Nos, ezt erősen indokolt volna beterjeszteni, ugyanis szintén az Átlátszó által indított Üvegzseb-programban, melyet 282 közintézmény 107 ezernél több dokumentuma alapján állítottak össze, Kaposvár önkormányzata a lehetséges öt pontból mindössze felet, azaz nulla egész öt tizedet tud felmutatni, pl. Egerrel szemben, amely – ritkaság – a maximális ötöt kapta.

És, hogy a közvetlen aktualitásnak is adózzunk, csak a példa kedvéért egyet kiragadnánk az ülésnapra készült előterjesztések közül: módosítani kívánják „a helyi szociális, valamint a lakáscélú helyi támogatásokról szóló önkormányzati rendeletet”, igaz csak néhány „apróbb korrekció” erejéig. Hurrá.

 

Részlet a lakástámogatási rendelet módosításának előterjesztéséből, benne a beismeréssel felérő táblázattal és kommentárral: nem nagyon tolakodnak a fiatalok, hogy letelepedjenek Kaposváron.

 

Csakhogy mellékeltek egy beismeréssel felérő táblázatot is a szöveghez:

míg 2017-ben és 2018-ban közel harmincmillió forintot használtak fel rászoruló családok részére lakáscélú támogatásra, addig 2019 első háromnegyed évében összesen csak 11 milliót, és ebből hét lakást építettek, ill. vásároltak, szemben az előző évekbeli 22-22-vel.

Úgy tűnik, komolyan csökkenő trendet mutat az igény 2019-re: nem igazán akarnak a fiatal családok letelepedni, otthont teremteni Kaposváron. Ezt igazolja az előterjesztés alatti kétértelmű kommentár:

„Városunkban a helyi támogatás iránti érdeklődés a fiatal házaspárok részéről folyamatos. Manapság az emberek szívesebben költöznek oda, vagy maradnak ott, ahol hosszabb távon biztos munkalehetőséget találnak, és amellett családjuk lakhatását is biztosítani tudják.”

Lefordítjuk magyarra: az érdeklődés „folyamatos”, vagyis csökkenő, az emberek pedig „szívesebben költöznek oda”, ahol nem „Kaposvár” neve díszeleg a lakott terület kezdetét jelző táblán.

H. I.


Fontos: a Facebook megváltoztatta az Ön által követett oldalak megjelenítését!

Ha tudni akar arról, amit Kaposvár vezetése és az általa uralt cselédmédia elhallgat, csupán annyit kell tennie, hogy Facebook-oldalunkon a „követés” gombra kattintás után állítsa be a „megjelenítés elsőként” opciót!

Így nem veszítjük egymást szem elől! Köszönjük!