Mese a perverz mókusról és a fajtalankodó borzról: Lengyel János pártcsinovnyik irodalmi munkássága

Az írástudatlanok csak magukat árulják el

Vita bontakozott ki a somogyi közbeszédben egy, a Magyar Narancsban nemrég megjelent portrécikk kapcsán, mely a jeles írástudóról, mármint Lengyel Jánosról, a Somogyi főszerkesztőjéről szól, feltárva pártállami múltját, felidézve akkori, jelen beosztásával szöges ellentétben álló kijelentéseit. Ám a történet korábbi, s nem ezzel kezdődött: a siófoki közösségi oldalakon régóta zajló, elmérgesedett vitát Lengyel szerkesztő abszolút etikátlan és szakmaiatlan módon átvitte az újságjába.

A Somogyi-cikket kivételesen idelinkeljük, hogy olvasóink meggyőződhessenek a színvonaláról: egyszerűen kétségbeejtő. A siófoki kommentháború a téma, de emberfeletti erőfeszítések árán is csak úgy sikerült értelmeznünk, hogy bitang nagy öngól a Lengyel Róbert polgármester ellen ágáló (fideszes) siófokiak kapujába. Az első két bekezdésben ugyanis épp az ő destruktív tevékenységüket kritizálja:

A Sonline cikkének részlete: “védelmező, gyűlölködő”. Most akkor ki van kivel és mivel, vagy hol?

A folytatás sem különb: egy láthatóan ellenzéki, pikírt hangú,

de nem különösebben érdekes Facebook-posztot idéz Kósa Lajos látogatásáról, melyben a Fidesz emblematikus figurája valóban megfenyegette az ellenzéki vezetésű városokat, hogy a jövőben nem jutnak fejlesztési forrásokhoz. Erre egy kormánypárti poszt reflektál, benne a mágikus „gyűlöletkeltés” szóval, melyet – a sokadik Soros-kampány után – a Fidesz használ előszeretettel minden ellenzéki megnyilvánulásra.

A Magyar Narancs-cikk kiindulópontja épp az, hogy Lengyel János főszerkesztő maga is aktív résztvevője

a siófoki kommentháborúnak. Ezért végtelenül inkorrekt az, hogy átvitte az újságjába a vitát: ez olyan, mintha egy szkanderversenyen valaki előkapna egy pisztolyt, és lelőné az ellenfelét. A cikk azonban összefüggéstelen, helyesírási hibákkal terhelt, s így nagyjából épp azokat sikerül gyűlölet- és zavarkeltéssel vádolni, akik mellett próbál szót emelni.

A Narancs írása arról szól, amit a KAPOS-T már régen, a Mészáros-féle hatalomátvételkor megírt: Lengyel János főszerkesztő, az egykori hivatásos kommunista hogyan mentette át magát pártcsinovnyikból az összeomláskor az MSZMP-tulajdonú újsághoz, s hogyan lett az új munkaadó, a rút kapitalista Axel-Springer hű kiszolgálója.

Tegyük hozzá gyorsan: és Szita Károly, alias Krakus Péter kaposvári polgármesteré.

Tudjuk: az autoriter, tekintélyelvű politikusoknak egyféle kiszolgáló személyzetre van szükségük: talpnyalókra, s jó, ha az illető múltjában van egy-két sötét, szennyes folt. Igaz ez a Szita Károly felett állókra éppúgy, mint az általa kitartottakra. A káder nem vész el, csak átalakul.

Az újabb fordulatot az hozta a történetben, hogy Lengyel a saját Facebook-oldalán válaszolt

a Narancs-cikk állításaira – itt látható a poszt, melyet később eltüntetett. Mi azért lementettük az utókornak:

Így magyarázkodik egy virtigli Fidesz-kommunista: Lengyel János válasza saját FB-oldalán a Narancs-cikk megjelenése után. Ezt később harcostársa, Paksi Lajos (DK) javaslatára törölte, de mi megőriztük az utókornak.

Annyira gyenge érvelés, hogy már szinte sajnáljuk kivesézni:

azt állítja, hogy annak idején „vörös diplomával” gépkezelőként dolgozott. Nos, ez akár igaz is lehet, hiszen a Marxizmus-Leninizmus Esti Egyetemen, ahová ún. szakérettségivel – magyarul szakmunkás végzettséggel – került be, mint ifjú mozgalmár, minden „diploma” a Párt színében pompázott: vörös volt. Manapság e végzettségét „filozófiaoktatóként” tünteti fel.

Újabb csúsztatással igyekszik az MSZMP Somogy Megyei Bizottságánál

töltött időt kisebbíteni: „sima, beosztotti munkát végzett, vesd össze: „én kérem, csak parancsot teljesítettem”, és az összeomláskor nem kért magának vezető beosztást, mint „nagyon-nagyon sokan mások”. Pedig hát megtehette volna

Érdekes módon a karrierje mégis igen gyorsan ívelt felfelé:

az újságírószakmában gyakran előfordul, hogy akik tudják, azok életük végéig nem csinálnak mást, írnak, a tehetségtelenek pedig mindenféle pozíciókba kerülnek, mert a tányérnyalás, a főnök kiszolgálása nekik megy a legjobban.

Végül a derék főszerkesztő magát mentegetve Keynes-re, a modern közgazdaságtan atyjára hivatkozik, s azt mondja, „ha megváltoznak az általunk ismert tények, megváltozhat a véleményünk is”. Nos, ezzel csak egy gond van: a kommunizmus akkor is embernyomorító, antidemokratikus rendszer volt, mikor Lengyel János buzgón kiszolgálta – ne feledjük: Szita Károllyal együtt – és most is az.

Ma a másik embernyomorító rendszert, az illiberális NER-t szolgálja, ugyanolyan odaadással.

És még büszke is rá: egyszerűen nem érti, mi ezzel a baj.

Mi viszont érteni véljük: persze nem kell egy vidéki újságnál Kosztolányi Dezső képességeivel rendelkezni, de, amire Lengyel időnként, szabadidejében a közösségi oldalt nyilvánosan használja, az egyszerűen terrormerénylet a jó ízlés ellen.

Legutolsó posztja pl. állatmese: egy borzról és egy mókusról szól, akik közt nyilvánvalóan beteges

(interspecifikus) kapcsolat van. Ráadásul mindketten színtévesztők, egyikük zöldnek, a másik rózsaszínnek látja az eget. Van a kapcsolatukban egy hullámvölgy, melyet könnyes kibékülés követ, s ezenközben a borz rájön, hogy az ég kék.

Ennyi. Finito, függöny. Csak felnőtt, erős idegzetű olvasóknak ajánljuk, nekik viszont melegen: hajszálpontosan megmagyarázza, miért kénytelen valaki NER-csinovnyik lenni Magyarországon, 2019-ben.

H. I.

Upsz, és még valami: Lengyel Jánosnak van egy „Intellektuel Bt.” nevű cége. Így, betű szerint. Ezzel egy pszichoanalitikus már biztosan tudna kezdeni valamit.

Címképük: egy amerikai borz és zsákmánya, egy mókus: elvégre a mesében is imádja.


Fontos: a Facebook megváltoztatta az Ön által követett oldalak megjelenítését!

Ha tudni akar arról, amit Kaposvár vezetése és az általa uralt cselédmédia elhallgat, csupán annyit kell tennie, hogy Facebook-oldalunkon a „követés” gombra kattintás után állítsa be a „megjelenítés elsőként” opciót!

Így nem veszítjük egymást szem elől! Köszönjük!