Levél a kedvestől: Szita Károly szerint vele kezdődött a rendszerváltás Kaposváron

Talán nincs is igazi okunk fennakadni azon, hogy az önkormányzati választások közeledtével – ahogy ezt már megszokhattuk – ismét rájött Kaposvár vezetésére, jelesül Szita Károly polgármesterre a levelezhetnék. Papírja van, pénze doszt – ugyanonnan, a közösből – mondanivalója is van, hogyne volna: egyszóval semmi oka rá, hogy ne írjon. Az lett volna a csoda, ha megússzuk. Persze amúgy mellékesen, az interaktivitás jegyében, kérdések is vannak a papiros hátoldalán, meg válaszboríték, hogy a posta is szakítson valamit. Sőt, hogy Kaposvár polgárainak ne kelljen sokat bíbelődni, a válaszok is ott vannak. Úgyis megszokták már a húsz év alatt, hogy – bocsánat a frivol megfogalmazásért – mindig a szájukba adnak valamit.

Nyilván nem sokan emlékeznek arra, hogy ezt a fajta demagógiát milyen régóta gyakorolja már a városháza: 2008-as a hírhedt „gyászház” története, amikor a polgármester a Kossuth téri, volt élelmiszeripari szakközépiskola átépítésekor összetűzésbe került az építtetőkkel, és – nem kevés pénzért – megkérdezte a város polgárait, hogy „akarják-e, hogy gépkocsik közlekedjenek a Teleki utca sétáló részén?” A manipulatív szándék tavaly, a Kométa ügyében elvégzett felmérésnél is egyértelművé vált: itt azt kérdezték, hogy akarjuk-e, hogy 900 család sorsa a cég megszűnésével válságos fordulatot vegyen – a válasz borítékolható volt. Ha a kérdést úgy teszik fel, hogy „akarja-e Ön, hogy az Orbán-kormány elmebeteg adópolitikája és a világrekorder élelmiszeráfa miatt egy rosszul gazdálkodó cég külföldi tulajdonosainak zsebébe tegyünk kétmilliárd forintnyi közpénzt?” – nos, azt az eredményt valószínűleg nem tették volna ki a „Mesebolt” kirakatába…

Csapás a húrok közé: Tisztelt Kaposváriak!

Polgarmester_level

Nem csalás, nem ámítás: ezt a várost kitalálta és megcsinálta valaki…

Ami viszont a megszólítás után jön, azt – engedelmükkel – idéznünk kell, mert úgysem hinné el nekünk senki: „Éppen 20 éve kezdtük meg közös városépítő munkánkat. Az akkor, 1994-ben született gyermekek ma már felnőtt kaposváriak. Szemtanúi, részesei és szimbólumai egy korszaknak…” Igen, a gyermekek felnőttek. De közülük nagyon sok már nem kaposvári, hanem budapesti, pécsi vagy londoni, mert a szűkös és kilátástalan életlehetőségek, a perspektívátlanság, és az alacsony munkabérek elüldözték őket. Így nem is szemtanúk, viszont részesek annyiban, hogy a rövidebbet húzták, és persze távozásuk szimbóluma egy ostoba, demagóg és rövidlátó politikának. Nincsen család Kaposváron, amely ne tudna beszámolni fiatal felnőtt tagjairól, akik máshol keresik a boldogulást. Vajon mi másért fulladt volna teljes kudarcba az ifjú műszaki értelmiségieknek meghirdetett ingyentelek-program?

Így folytatja: „…álmos kisvárosból élhető európai várossá vált Kaposvár”. Egyem a lelkét. Kisvárosból legfeljebb még kisebb várossá vált, merthogy 1979-ben még 74 ezer fölött volt a lélekszám, ma pedig majd’ tízezerrel kevesebb, és folyamatosan csökken, ami nem törvényszerű egy megyei jogú város esetében – pl. Kecskemété húszezerrel nőtt ezekben az évtizedekben. Hogy álmos-e vagy nem, azt mindenki döntse el: sétáljon egy kicsit péntek késő délutántól vasárnap estig a belvárosban, számolja össze, melyik kirakatnál érdemes megállni. Érdeklődjön, hogy hány helyen lehet bútort, számítógépet vagy elektronikai cikket vásárolni, milyenek a szórakozási, művelődési lehetőségek, és ezt hasonlítsa össze bármely, tetszés szerinti megyei jogú várossal.

Európai? Nos, úgy gondoljuk, egy város nem attól „európai színvonalú”, ahogy mostanában harsogja a Fidesz-párti cselédsajtó, hogy egy, amúgy más vidékről érkezett munkás el tud teríteni egyenesen néhány négyzetméter aszfaltot, hanem pl. attól, hogy Európa-szerte ismerik a színházát. Ezt a rangot évtizedekig őrizte Kaposvár, míg 2007-ben az egyik legerősebb, korszakalkotó darab, az 56 06 Őrült lélek, vert hadak előadásán meg nem jelentek – virtuálisan és fizikai valóságukban is – azok a szélsőséges eszmék és hordák, melyekről idézzük az utolsó, e korszakot képviselő igazgatót, Znamenák Istvánt: „Azt a kaposvári színházat, amit mi jelentettünk, egy dolog tette tönkre: a kívülről jövő sötétség.”

…és lőn világosság

Az Alakoskodó. Egyike a néhány európai színvonalú szobornak Kaposváron.

Kölcsön kéne venni az alább következőkhöz azokat az indulatszavakat, amelyeket az 5. számú Fidesz-tagkönyv birtokosa, Bayer Zsolt „publicista” rendszeresen használ. Minthogy nem kenyerünk a primitív szitkozódás, e tárgyban olvassák hozzá az ízlésükhöz passzoló kifejezéseket a Magyar Hírlapból. Ezeket azért sem könnyű elkerülni, mert Szita Károly levele nem kevesebbet állít, mint azt, hogy vele, 1994-ben kezdődött a kaposvári rendszerváltás. Eddig tehát rosszul tudtuk. A józan mértéktartás totális elvesztéséig ugyanis ilyen mondatokat, hogy „két évtizeddel ezelőtt arról döntöttünk, merünk-e élni szabadságunkkal, merjük-e saját kezünkbe venni sorsunkat” csak a rendszerváltásról illett, volt szokás leírni. Első 1990 utáni polgármesterünk, Szabados Péter nevében is köszönjük a történelmi leckét.

Szita karrierje 1990-ben, alpolgármesterként kezdődött, és a konspiráció terén nagy praxissal rendelkező fiatalember pillanatok alatt rájött, hogyan tudja elszívni a levegőt az ideológiai vitákkal elfoglalt, bizonytalan és sokfelől támadott Szabados Péter elől. 1994-ben persze Kaposváron is az MSZP kapott többséget, ahogyan mindenhol (országosan több, mint 2/3-ot, 72%-ot), és ennek ellenére – akkor már közvetlenül választották – Szita lett a polgármester. Az akkori szereplők egybehangzóan állítják: megbíztak benne, inkább tűnt MSZP-snek, mint fideszesnek. Horn Gyula miniszterelnök pl. konkrétan elcsodálkozott, mikor megtudta, hogy Szita nem szocialista. Kiváló kapcsolatokat ápolt a helyi és országos szocialista politikusokkal, és a múlt ágenseinek tekinthető Somogyi Hírlapos főszerkesztőkkel, akik még 2005-ben, ügynökügyének kipattanásakor is segítettek a helyi közvélemény „helyes” útra terelésében. Ekkor tanulta meg a Rejtő-könyvek kocsmai verekedéseiből ismert fogást: először a lámpát kell leverni, vagyis a sajtót elfoglalni.

Nos, ez volt a híres „Szita-féle, saját, külön bejáratú rendszerváltás”. Most már azt is tudjuk, honnan fúj a passzátszél. Meg azt is, miért van olyan közel a városházához Bors István nagyszerű szobra, az „Alakoskodó”.

(Folytatás holnap, a levél hátoldalán található kérdéseket elemezzük.)

H. I.