A mi Nostránk és a mai alakoskodók: besúgóból tartótiszt

Hazugságok hálózata

A „Napi cukiságot” váltja a címben szereplő új fejlesztésünk, ugyanis azt sejtjük: annál már úgysem lesz cukibb semmi, hogy a minap Czene Attila azt próbálta bemesélni a Somogyi Hírlap másfél millió olvasójának, hogy Csipkerózsikát Süsü, a gonosz mostoha mérgezett vadkörtével altatta el a négyszögletű kerek erdőben. Abbéli meggyőződésünk viszont, hogy itt valaki folyvást mesél, sőt hazudik, nem változott, sőt, egyre erősebb. Ezért aztán útjára indítjuk ezt a „hazugságszenzort”, amit persze nevezhetnénk bárhogyan – a címnek nincs jelentősége. Annak viszont van, hogy nem szabad – egyrészt hazudni sem volna, amint azt Deák Ferenc az egymondatos, jelképes sajtótörvényében leszögezte, másrészt viszont legalább akkora hiba vagy éppen bűn – szó nélkül elmenni a hazugságok mellett.

Olyan ez, mint a judóban az abszolút kategória: néha az ember valóban szupernehézsúlyú feketeövesekkel találja szemben magát, mint pl. Szakály Sándor, akinek a Boross Péter „bácsi” által kijárt intézetecskéje, a Veritas, már a nevével gyanút kelt, amire aztán nem is cáfol rá: megszámolni sem tudjuk, hogy csak itt, a KAPOS-T írásaiban hányszor fogtuk rajt’ kisebb-nagyobb csúsztatáson, hamisításon, elhallgatáson. Első dolga, hogy kiírja a neki kreált intézet honlapjának legelejére az említett Deák-idézetet, csak azért, hogy legyen mit megszegni: a nemzet főpincérének legjobb tanítványától mást nem is nagyon várhatunk.

Nyilván lehetetlen volna itt és most egy teljes leltárt adni azokról a hazugságokról, amelyek a NER és benne a „Kaposvár-modell” legbelső lényegét adják, olyannyira, hogy maguk a nevek is hazugok: a NER nem nemzeti, nem együttműködés és nem rendszer. A „Kaposvár-modell” pedig legfeljebb a hazudozás intézményesített formája. Csak néhány jellemző, mondhatni mindennapi hazugságra tudunk rámutatni – amellett persze, hogy a KAPOS-T szinte minden írása e tárgyban született.

A kaposváriakat nyilván nem lepi meg túlságosan, hogy egyik alapszereplőnk ebben a hazugság-szappanoperában Szita Károly polgármester. Gyanítjuk, már a véréből is kimutatható lenne, olyan korán, mondhatni zsenge ifjúságától gyakorolja dokumentálhatóan a kétszínűséget. Nem véletlenül került – ahogy már említettük – Bors István nagyszerű szobra, az Alakoskodó, közvetlenül a városháza mellé, szinte a polgármesteri ablak alá.

bors_istvan_alakoskodo

Bors István szobra, az Alakoskodó, a lehető legjobb helyre került…

Tegnapi alakítása, mely cikkünk apropója, tényleg csak egy a sok közül, megszokott, rutinszerű gurítás. „Ilyen még nem volt” harsogja büszkén, „hogy a nagyvárosok mondják meg, milyen célra szeretnének forrást, s azt meg is kapják”. Mindezt az amúgy hét évre és huszonhárom nagyvárosra elosztott 388 milliárd forintnyi területfejlesztési EU-s forrásról mondja, ami, ha évre és városra lebontjuk, mindössze 2,4 milliárd. Ez nem tűnik megrázóan soknak, már csak azért sem, mert Kaposvár amellett, hogy a megyei jogú városok fejlettségi sorrendjében a legalsó ötödben van, mégis az átlag alatti, évi 2,1 milliárdos összegben részesül.

Az pedig, hogy „ilyen még nem volt”, nettó hazugság: vajon, mikor a belváros rehabilitációjára, az Agorára vagy a Szivárványra tetszettek pályázni, kicsoda: Gyurcsány Ferenc, vagy valamelyik minisztere hajkurászta az asztal körül Szita Károlyt? Nem Kaposvár döntése volt, hogy szeretné megépíteni mindezeket, és nem kapott hozzá támogatást az akkori kormányoktól? „Kiemelte, az eddigi gyakorlat az volt, hogy Budapesten dőlt el, mire lehet majd pályázni…” Kinek a gyakorlata volt ez? Pontosan tudható, hisz a Fidesz nem is csinál titkot belőle, hogy éppen 2010 után (addig soha nem látott módon) központosították az EU-s források elosztását, először egy Orbán Viktor vezette kormánybizottságba, majd a Lázár-féle csúcsminisztériumba.

És most sincs másként, csak most, tessenek csodát látni: „a célunk közös”, véletlenül épp ugyanazt akarják az önkormányzatok, amit a kormány. (Lásd az ide vonatkozó viccet: „én nem a feleségem parancsára, hanem szabad akaratomból mosogatok”.) Ilyenkor repes az örömtől a szív: a láncaink csörgése adja ki szabadság dallamát. Rabtartóink tulajdonképpen megmentőink, hisz magunktól csak baromságokra: szökőkutakra, értelmetlen díszburkolatokra, gagyi szobrokra, fenntarthatatlan „kultúrpalotákra” költenénk a pénzt, még jól el is adósodnánk miattuk.

Ja, hogy éppen ez történt Kaposváron a korábbi években, ráadásul 17 milliárdnyi, részben svájci frankos bankhitellel súlyosbítva? Nos, itt a válasz azoknak, akik feleslegesnek tartják politikusok mindennapi hazugságain rágódni: ezek a megnyilvánulások kivétel nélkül a múltbéli bűnök, a kiáltó ellentmondások, a szégyentelen, cinikus lenyúlás leplezésére szolgálnak. Szita nem sportból hazudik, bár tudjuk, kiváló sportember, de az évek előrehaladtával egyre több a takargatni való: hogyan lett közel harminc milliárdos ráfordításból (hitel plusz EU-pénz) csupán tíz milliárdnyi vagyonnövekedés? És hová lett a többi?

rákoczi_stadion_tamogatasi_szerzodes

Január 22-én még még aláírt támogatási szerződésről beszél a közgyűlésen a polgármester…

Ugyanezt tette nemrég a Rákóczi-stadion felújításának ügyében is, csak más megfontolásból: a nagy garral, diadalittasan beharangozott egymilliárdos felújítás csendben elhalt ugyan, de az elhallgatás a közéletben éppolyan hazugság, mint a direkt változat, ráadásul a helyi cselédmédia azért lett csendre utasítva, mert a lóláb nagyon messze kilóg. Szita – ahogy Orbán is – faék egyszerűséggel közelít az EU és a magyar nép általuk kisajátított pénzéhez: ami pillanatnyi politikai hasznot hoz – lásd szökőkutak – azt megépítjük, a kudarcokat meg hangos ócsárlással, károgással, köpködéssel áttoljuk az ellenfél térfelére.

Így esett, hogy a katasztrofális Rákóczi-szereplés, mely a városháza saját bevallása szerint is milliárdos nagyságrendű közpénztől fosztotta meg az évek során a kaposvári polgárokat, így már nem hoz politikai hasznot, ezért helyette négyezres (soha meg nem tölthető) sportcsarnokot, versenyuszodát kérünk, a már tulajdonképpen elkezdődött stadion-felújításból pedig elhallgatással, hazudozással kihátrálunk. Nyilvánvaló, hogy a közeljövőben az, aki a futballra költ, nem lesz sem népszerű, sem sikeres Kaposváron, tehát el kell hagyni a süllyedő hajót. Az idézett cikkünkhöz képest annyi az új fejlemény, hogy korábban a stadionvilágításra kiírt tendert, most pedig a nagyobbik, az idén június 5-én a Közbeszerzési Értesítőben megjelent kiírást mondták fel, amely a munkák döntő részét:lelátó fedések bővítése, épület felújítás-bővítés, természetes gyepborítású labdarúgó sportpálya építése, biogáz fűtés kiépítése, valamint a létesítménybiztonsági rendszer nyomvonal terve alapján a védőcsövezés kiépítése és a parkoló építése” címszavakat foglalja magában.

rakoczi_stadion_eredmenytelenseg_kozbesz

… június 5-én kiírják a közbeszerzést, aztán szeptember 30-án kihirdetik a támogatási szerződés hiánya miatti meghiúsulást.

Itt látható az eredménytelenségről szóló hirdetmény – szerintünk nettó hazugság, amely miatt akár perelhető is a kaposvári közgyűlés. Ugyanis az idei, január 22-i közgyűlés jegyzőkönyve szerint Szita Károly tényként állította, hogy a „támogatási szerződést megkötöttük” ezzel szemben a közbeszerzés felmondásánál okként a támogatási szerződés hiányát jelölik meg. A kozlonyok.hu c. weboldal, valamint a Jogtár átvizsgálásakor sem találtunk olyan határozatot, amely érvénytelenítette volna a 15/2014. (1. 30.) számú kormányrendeletet, mely a támogatásról rendelkezik.

Egyszerűbben szólva: itt valaki hazudik. A hazugságot tetézi az a még kaposvári mércével mérve is önkényes, antidemokratikus módszer, melyben a tisztességes eljárást megkerülve a közgyűlés és a közvélemény Szita odavetett félmondataiból értesül arról, amit a polgármester egy személyben eldöntött, s ami persze minimum egy közgyűlési határozat tárgya lehetett volna.

És akkor még nem beszéltünk arról, hogy megkezdődött a Rákóczi Kft. felszámolása: több száz millió forint „ragadt benn”, ki nem fizetett járandóságok, járulékok, s persze Kaposvár hetvenöt milliója. Mert amiről nem beszélünk, az nincs.

Csak két példát ragadtunk ki a hazugságok tengeréből, és a sor a végtelenségig folytatható volna. Ugyanakkor azt is fontos látni, hogy minden hazugságspirál megszakítható, olykor könnyebben, mint hinnénk. De Kaposváron mindenki szem a láncban: hivatalnokok, vállalkozók, a városházával ilyen-olyan kapcsolatban lévők, s persze a helyi médiumok, melyek füttyszóra ugranak vagy kushadnak, megalázva magukat és az ezerszer megalázott szakmájukat. Szita valóságos besúgó-hálózatot épített ki mostanra a városban: jelentenek neki a nagyobb cégektől, az egyetem karairól, iskolákból, a színházból (ott értesüléseink szerint különösen „jelentős” támogatói vannak), a holdingtól, az újságoktól és tévéktől – ma már ő a tartótiszt.

Az első számú Alakoskodó.

H. I.