Szó sincs együttérzésről: a szokásos pávatánc volt a halálbüntetés-vita

Gelencsér késett, vagy Orbán sietett?

Titkon reménykedtünk benne, hogy nem kell többet erről írni, nem kell patikamérlegre tenni a jelzőket, visszafojtani az indulatot, leküzdeni a keserűséget, a hányingert. Persze, hogy nem volt még ennyi szerencsénk sem. A Fő utcai trafikban történt szörnyűség utórengései nem csillapodnak: ha valakinek kétségei lettek volna, hogy mesterségesen szították az indulatokat, mostanra az is bebizonyosodott, kik voltak. Az index.hu számolt be róla tegnapi cikkében saját információira alapozva, hogy a Fidesz szűk körű, országos vezetése megtárgyalta a bűntény lehetséges politikai következményeit, és komplett forgatókönyvet, szabályos kommunikációs rituálét dolgozott ki rá, amely – vagy Gelencsér Attila balfékségén, vagy Orbán türelmetlenségén, nem tudjuk – megbukott, és sokkal, rémisztően sokkal többet mutatott meg a Fidesz igazi arcából, mint amit valaha is látni szerettünk volna. Sajnos azonban „ezek” – pontosan ilyenek.

Persze lehetne szenvtelenül, ahogy valószínűleg az a bizonyos „szűk” elkövetői kör is tette, vagy, ha nem egy jóvátehetetlen tragédia árnyékában kéne keresgélni a szavakat, akár egy jó kis „karcost” is kanyarítani belőle, ahogy Lázár, Rogán, Orbán és persze fő éceszgéber, Habony diskurálnak az esetről. Egy biztos: szinte az eset pillanataiban hideg fejjel, számító módon gondolkodtak politikai kárról és haszonról:

„az Index információi szerint a megbeszélésen vetődött fel, hogy a gyilkosság nyomán szigorítani kellene a büntető törvénykönyvet (Btk.), és el kellene indítani egy vitát a halálbüntetés bevezetéséről. A pártvezetés tudatában volt annak, hogy a halálbüntetést az unió érvényes alapelvei tiltják, illetve hogy a javaslatnak komoly visszhangja lesz Brüsszelben, ezért az eredeti terv az volt, hogy kerülő úton viszik a nyilvánosság elé az ötletet.

A terv az volt, hogy egy „érintett”, azaz egy kaposvári képviselő tesz javaslatot arra, hogy a kormány fontolja meg a legszigorúbb büntetési tétel ismételt bevezetését. ”

gelencser

Egyszer használatos képviselő fáziskésésben

A lényeg: „kerülő úton”, hátulról mellbe. A szándék nyilvánvaló: elterelni a figyelmet a politikai felelősségről, mely azokat terheli, akik ezt az egész konstrukciót – ne feledjük: itt nemcsak a trafikok lefóliázásáról van szó – kitalálták, és minden társadalmi ellenkezést, észérvet, figyelmeztetést, aggályt lesöpörve keresztülerőltették. Ilyenkor általában a politikának egy válasza van: szigorítani kell a büntetési tételeket, egészen a tényleges életfogytiglanig. Ja, bocsánat, azt már nem lehet, hiszen azt elvileg 1999-ben bevezették. Igaz ugyan, hogy a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága tavaly elmeszelte, mert az európai jogintézményekkel szemben áll az a gyakorlat, amely megtiltja a fogvatartási felülvizsgálat 20 vagy 25 év múlva történő lehetőségének kizárását.

Ez ügyben tehát – mint annyi másban is – elmentünk már a falig. Akkor jöhet „inkább a halál”. Orbánnak és sleppjének annyira fontos volt elterelni a figyelmet a trafikblamázsról, hogy vállalták: szembemennek a teljes európai közvéleménnyel, joggyakorlattal, hosszú évtizedek óta kialakult erkölcsi felfogással, vállalják, hogy még megvetettebb, bugris senkik, civilizálatlan páriák leszünk annak az Európának a szemében, melynek pénze nélkül ma Albánia vagy Moldova szintjén nyomorognánk.

Semmi sem számít, csak következő a pillanat túlélése, s persze a figyelemelterelés.

Ettől még inkább visszataszítónak tűnik, hogy a fiatal kaposvári lány megölése után röviddel már érzéketlen hidegséggel kalkuláltak: „ha bedobjuk a halálbüntetést, a magyarok tuti, hogy ráharapnak. El lehet vele szipkázni pár százalékot a Jobbiktól, s az emberek ezen fognak rágódni, és nem azon, hogy ki miatt is történt ez az egész. De az EU nagyon kiakad majd.”

„Megvan.”

„Hogy hívják azt a kaposvári gyereket, tudjátok, olyan kis egyszerű csávó, nem nagyon szokott hozzászólni, csak itt jön-megy. Gölöncsér?”

„Gelencsér.”

„László?”

„Attila.”

„Na. Hát majd ő, mint érintett, spontán, személyes erkölcsi érzékétől indíttatva kiált halált.”

Orbánnak csupán a jó atyát, a fájdalom miatt indulatain uralkodni nem tudó, igazságért kiáltó egyszerű pórnépet megértő fejedelmet kellett volna eljátszania – szokása szerint. Beszélni kell róla, mert imádott népének egyszerű fiai így akarják.

Nem tudjuk, hogy került a légy a levesbe (jaj, dehogynem), de a kordé (Orbán) megelőzte a szamarat (Gelencsért), s a pécsi országjáráson bedobta a halálbüntetés-koncot, hadd marakodjanak rajta imádott népének egyszerű fiai. Gelencsér már csak futott az események után, s így nem csoda, hogy még mélyebbre fúrta magát az iszapba, mikor arról beszélt, hogy a kaposváriak teljes egyetértésben vannak a halálbüntetést illetően. Ehelyett kiderült, hogy még őt sem rázta meg annyira az eset, hogy spontán nyilatkozzon, csupán a kommunikációs agytröszt parancsát hajtotta végre.

index_gelencser

Az Index-címlap szövege: “személyesen érintett” idézőjel nélkül. Vajon mire gondolhattak?

Pedig – az Index szerint – „személyesen érintett” az ügyben. Nem tudjuk, hogy mit tud az Index, és az is tény, hogy kissé másképp fogalmaznak a címlapon, mint a szövegben (utóbbi helyen idézőjelben van az „érintett” kifejezés, a címlapon nincs), tehát lehet, hogy csak a kaposváriságra utalnak, lehet, hogy többre.

Most kivételesen nem reménykedünk: most egészen biztosak vagyunk benne, hogy ez ki fog derülni.

H. I.

Kapcsolódó cikkek: