Májusi sajnálatos események: Soros György végleg kitaszíttatott, legalábbis a kaposvári Groteszk kiállításról

Politikai gyávaság vagy szimpla jó ízlés áll az ügy hátterében?

Nem tagadjuk, némi izgalommal vártuk a Rippl-Rónai búcsú csúcseseményének kikiáltott Groteszk Triennálé megnyitását, több okból is. Egyrészt az eseményt szervezői, a Kapos Art Művészeti Egyesület és Kaposvár nemzetközi hírű, a művészvilágot megrengetőnek kiáltotta ki, másrészt nemrég bátorkodtunk kisebb eszmefuttatást szentelni egy alkotásnak, Sörös Rita Soros György portréjának, melyről aztán kiderült, hogy éppenséggel erre a jeles eseményre nevezték. Ám legnagyobb sajnálatunkra nem láttuk viszont a Facebookról már jól ismert darabot: a Groteszk zsűrije nem értékelte – magyarul kivágták a hóra. Soros György, úgy tűnik, még marcipánból megmintázva is képes indulatokat gerjeszteni.

A Rátóti Zoltán, Szita Károly és a jobbos-fasiszta csőcselék által Kaposvárról elüldözött Mohácsi Jánossal büszkélkedik a Csiky Gergely Színház:

… tessék mondani, lehet itt még valahová süllyedni?

Alávalóságban, pimasz cinizmusban, gátlástalan hírnév-vadászatban, hazugságban, talpnyalásban, mások tollaival való ékeskedésben? Van ennek a dögkútnak feneke, elérjük egyáltalán valamikor? Pánikra persze nincs ok, ez csupán a NER rendes zsigeri, avagy bélmozgása. Annyi történt „mindössze”, s ennek megfelelően lesz rövid is a bejegyzésünk, hogy a hamarosan elkövetkező Pécsi Országos Színházi találkozó honlapján közzétettek egy látványos kis statisztikát arról, hogy ki, hányszor és milyen díjakat ért el a hazai színházi élet legfontosabb seregszemléjén.

Amint a honlapról kiderül, a színházak díjazotti „örökversenyében” a Csiky Gergely Színház az előkelő harmadik. És ez nyilván büszkeséggel tölti el őket, csak azt felejtik el hozzátenni, hogy ezeknek a díjaknak a nagy részét a színház annak a Mohácsi Jánosnak köszönheti, aki a rendezői örökrangsorban viszont az abszolút rekorder. És akit méltatlan, mondhatni gyalázatos körülmények közepette üldöztek el szó szerint Kaposvárról, úgy a színháztól, mint a Kaposvári Egyetem színészképzéséből is. Ekkora öngólt már régen rúgtak, s ekkora, megalázó pofont már régen kaptak a kedves kaposvári kultúrpribékek.

Kaposvárt az ország egyik periférikus helyének nevezi az Otthon Centrum legfrissebb lakás-beruházási elemzése

Az élhetőségi versenyben is csúnyán leszerepelt a város

Ehhez persze nem kell ennyire elmélyülni a kérdésben: elég, ha sétál egyet az ember a gyenge-közepes falusi búcsúra emlékeztető „Rippl-Rónai fesztivál” szédítő forgatagában. Ami viszont a címben említett elemzést illeti, a számok nem hazudnak: Kaposváron a beruházási, más szóval értékesítési céllal épült lakások száma – sok más mutatóhoz hasonlóan – az egyik legalacsonyabb az országban, s az elemzés e megállapítását kénytelenek vagyunk idézni: „…olyan periférikus, félperiférikus települések állnak a sor végén, mint Hódmezővásárhely vagy Kaposvár, ahol a lakóingatlanok árszintje sem teszi lehetővé, hogy megérje lakásfejlesztésbe kezdeni.” Nesze neked, sikerpropaganda, erős város: elég néhány egyszerű számot egymás mellé tenni, és máris ott áll letolt gatyával, megszégyenülve az egész bagázs.

Csakazértis Müszi … izé, Somogy, avagy megjelent a folyóirat 2018-as első száma, benne némi nekünk címzett üzengetéssel

Új főszerkesztő, régi belterj

Mindez persze hosszú-hosszú hetekkel ezelőtt volt, de, mint az közismert, közbejött egy április nyolcadika, s az azt megelőző és követő témabőség. Így aztán a Somogy legújabb száma – míg meg nem jelenik a második, addig e szóban forgó lesz az – kissé hátrébb szorult a fontossági listán. Mentségünkre szolgáljon, hogy, míg a KAPOS-T oldalain azért olykor sort kerítünk a nagymúltú Berzsenyi Társaság egykor országosan is jegyzett folyóiratának szemlézésére, effélével a helyi médiában sehol nem találkoztunk. A Somogyi Hírlap-Sonline kombóban pl. az elmúlt négy hónapban volt szó a Napút című folyóiratról, a Bárkáról, sőt magáról Szakály Sándorról is, de a Somogyról egy vak hang sem. Teljes a médiabojkott: nem tudjuk, hogy önként vagy parancsra, de lehet, hogy mindez nem független az elnök fideszes képviselőknek címzett kritikájától…

Négy cikluson keresztül képviselte a tüskevári városrészt: elhunyt Bankné Mezővári Mária

Pártoktól a civilségig: egy „kaposvári” politikai életút

Habár azt a fajta önkormányzati képviselőséget, mely rá volt jellemző, elsöpörte a 2006-os politikai téboly, Bankné Marika tart néhány rekordot, egyedi teljesítményt, mint a tüskevári városrész egyszemélyes intézménye. Kezdhetjük ott, hogy abban az időben, amikor még talán volt a többpártrendszernek valami halvány esélye a városban, négy egymást követő cikluson keresztül képes volt nagyarányú győzelmeket aratva körzetében mandátumot szerezni – két alkalommal egyéni jelöltként. Ez, ahogy átnéztük az elmúlt választások adatait, senkinek nem sikerült rajta kívül. És persze képviselői korszaka előtt, a városrész könyvtárosaként, azt követően pedig mint a helyi nyugdíjas-szervezet vezetője szentelte életét a városrész közösségének. Ám ez, úgy tűnik, sem a helyi sajtónak, sem a városháza hivatalosságának nem volt elég néhány méltató szóhoz.

Szita Károlynak onnan jött a megalázó maflás, ahonnan a legkevésbé várta: a történelem-érettségiből

Úgy tűnik, ez az, ami nem jött be…

Nemrég szóltunk arról, hogy milyen kínos is bír lenni, mikor egy félművelt, vagy a tudatlanságára egyenesen büszke Fidesz-potentát történelmi fejtegetésekbe bocsátkozik, s aztán éppen a nyomában lihegő cselédmédiája leplezi le a marhaságait. Persze a nemzeti öntudat parazsát élesztgető bolond szélre általában csak legyintenek, esetünk viszont súlyosabb holmi szájtépésnél: Szita Károly egy közel tíz éves, mocskos hadjáratot folytatott a józan ész és emberség, no meg saját városának polgárai ellen, miután minden észérv és bírósági ítélet ellenére sem volt hajlandó bezárni a Pécsi utcai általános iskolát. Most kapott egy újabb megalázó pofont az ügyben: a történelem írásbeli érettségi vizsga egyik kérdéssora ugyanis éppen az ún. „hódmezővásárhelyi antiszegregációs modellre” vonatkozott, arra, amelynek a sikerét következetesen tagadta.

Fizetőképes kereslet Kaposváron: elmarad Demjén Rózsi mai koncertje a Sportcsarnokban! Ezért kell még egy hodály?

A helyi cselédmédia hallgat – frissítve!

Demjén Ferencet, „Rózsit” nyilván nagyon sokan szeretik nálunk is – ehhez képest a Blikk és az Index mégis arról számolt be ma, hogy a zenész dühöng, mert kétmilliót bukott a helyi sportcsarnokbéli koncert elmaradása miatt. Mondhatnánk: üdvözöljük a kaposvári valóságban. A bulvárlap szerint Demjén a szervezőt hibáztatja, úgymond „keveset költött” reklámra, ugyanis konkrétan anyagi okokra hivatkozva mondták le a rendezvényt. A szervező, bizonyos Trubics Zorán ugyan a Blikknek már szép magyarsággal „kívülálló okokról” beszélt, de nem kell túl nagy fantázia ahhoz, hogy emögött meglássuk a könyörtelen valóságot: habár a koncert kiemelt kulturális esemény lett volna Hoppál Péter volt államtitkár és Szita Károly polgármester fővédnökségével (ugye, az ismerős arcok), Kaposvárra nagyon kevés önköltséges esemény hozható, amely megtöltene egy kisméretű sportcsarnokot. Kérdés, hogy mivel töltenek meg még egy nagyot is, és főleg hányszor egy évben…

Nyitott szemmel a létező megyei jogú városok legjobbikában, ahol keresve sem találni problémákat

Időközi közmeghallgatás süket füleknek

Az itt következő cikk annyiban rendhagyó, hogy – többek óhaja szerint – kevés szöveg lesz hozzá, ám annál több a kép. Vannak, akik csupán ebből űznek sportot, és előszeretettel fényképezik a csillagos eget, a Desedát, kisebb és nagyobb állatokat, a sétálóutcát karácsonyi fényben, s hasonlókat, s azt hiszik, hogy csináltak valamit. Ez utóbbit amúgy elég sokan gondolják – ezúttal nem vennénk el a kedvüket, csupán a képek segítségével szólnánk néhány apróságról, amelyekben közös, hogy többségük nem újkeletű. Valaki(k), valahol már az adott képeken létező visszásságokról szóltak, de a városházának úgy tűnik, azért van tornya, hogy Illetékes Elvtárs a lehető legmagasabbról sz@rhassa le azokat, a „meghosszabbítjuk Bicskéig” orbáni elv alapján. Hogy valami szórakoztató is legyen a dologban, olvasóinkra bíznánk az értelmezést.

Egykori kaposvári, „off-Vidnyánszky” színészhallgatók szerveztek kulturális fesztivált a világ közepén, New Yorkban

A K2 színház csúcstámadásban

Lassan megszokhatjuk már, hogy Kaposvár, ha kultúráról van szó, csupán múltbéli dicső tettein merenghet. Azok viszont, akik az elmúlt évtizedekben bármilyen módon kapcsolódtak a városhoz, annak színházi életéhez, sorra nyújtják a jobbnál jobb teljesítményeket – messze, más vidékeken. Sorolhatnánk Kocsis Pál, Csapó Virág vagy éppen Kovács Zsolt, Kelemen József szerepeit – nota bene: Lecső Péter nagyszerű kollégák között játszik az évad meglepetésdarabjában, a Bodó Viktor rendezte Krakken-műveletben – beszélhetnénk Rusznyák Gábor, Réthly Attila, Mohácsi János rendezéseiről, s itt vannak az igazi sztárokká felnőtt kaposvári színészhallgatók: Lovas Rozi, Lábodi Ádám, Pál Andás, Sodró Eliza, Rózsa Krisztián, Czakó Juli és a többiek, akiket éppen a fent említettek (is) tanítottak. De még ebből a gazdag, sokszínű képből is kitűnik a K2, ez a kaposvári hallgatók által alapított színház, amelynek most megvalósulni látszik nagy kalandja: egy magyar kulturális fesztivál New Yorkban – számos egykori kaposvári szereplővel.

Badeni Lajos a lovát ugratja, avagy hogyan lövi lábon magát ügybuzgalmában a „keresztény értelmiség”?

Történelmi lecke alsó tagozatosoknak

Eddig sem volt semmi kétség afelől, hogy a jobboldali-populista politikai propaganda egyik leghatásosabb fegyvere az, amit hamis történelmi emlékezetnek hívunk. A legendagyártásnak egyre javuló táptalajt nyújt a kormányprogrammá emelt, már-már népbetegségnek számító tudatlanság. Viszont abból gyakran adódnak bájos jelenetek, ahogyan a Fidesz-hű konzervatív értelmiség hallgat, mikor kedvenc politikusaik hazáról, kereszténységről, Európa védőbástyájáról öblögetnek, hogy egyszer csak kibújjék az a bizonyos szög a zsákból. Például a Kaposvár Mostban, bizonyos Nagy Zoltán nevű városházi alkalmazott, műkedvelő történész gyalázta porba – nyilván legjobb szándéka ellenére – Orbán Viktort, Gelencsér Attilát és Szita Károlyt csupán azzal, hogy ejtett néhány keresetlen szót Kapos várának 1686-os, török uralom alóli felszabadulásáról.