A szembenézés melankóliája: Pécsen miért sikerült az ellenzéknek győznie, és Kaposváron miért nem?

Még mindig az önkormányzati választásról

Sokan sokakat – köztük minket is – hurrogtak már le azért, mert merészeltük valamilyen szempontból összehasonlítani a két dél-dunántúli várost. Arra, hogy szerintünk mégis volna tanulsága, haszna az összevetésnek, vannak érveink, ám, mivel nem akadémiai székfoglalóra készülünk, legyen elég annyi, hogy menet közben ki fog derülni. Habár számos dologra figyelmeztettünk a választás előtt, most csupán azt szeretnénk, ha a kaposvári játszma összes résztvevője egy kicsit, úgymond „eltartaná” magától, és megpróbálna düheitől, nyomoraitól, sérelmeitől megtisztítva újragondolni a történteket. Ha semmiben nem ért egyet velünk, az sem baj.

A folyamatot természetesen nem lehet megérteni, ha csupán a tavaly október

13-át megelőző néhány hetet nézzük: Pécs baloldali hagyományai, az erős – talán túl erős – Toller László fémjelezte szocialista korszak éppúgy közrejátszott, mint a következő Fidesz-kurzus, a végtelenül gyenge kezű, sodródó, még a fideszesek szerint is hibát hibára halmozó Páva Zsolttal.

De láttunk már olyat, hogy valaki sikerekkel és erős hátszéllel megbukott, s az ellenkezőjére is volt példa – lásd Borkai győzelmét Győrben. Hajszálpontos párhuzamok, analógiák pedig amúgy sem léteznek, csupán néhány nagyon karakteres jelenség, amely egymás mellé kívánkozik.

Az első szembetűnő különbség a 2018-as parlamenti választás egyik nagy nyertese,

Mellár Tamás személye. A függetlenként induló professzort csak a baloldal támogatta, s úgy sikerült megvernie Csizi Pétert, hogy a Jobbik, az LMP és a Momentum sem állt mögötte. Titka egyrészt nyilván személyisége, múltja, másrészt pedig – hangsúlyozottan – hogy helyi jelölt, a pécsi egyetem tanára.

Kaposváron hozzá képest a baloldal feltett kézzel szállt a ringbe:

az MSZP úgy adta át a jelölés jogát a DK-nak, hogy a láthatáron sem volt ütőképes, esélyes helyi(!) jelöltjük.  (Megírtuk? Megírtuk.) A Gyurcsány-párt jobb híján a budapesti katonaorvost, László Imrét küldte „le, Kaposvárra”, aki a Facebookon álmélkodó ismerősének csak annyit válaszolt: „tudod Józsikám, a jó katona oda megy, ahová küldik!”

A pécsi bazilika négy tornya. Erről mondta állítólag egy pécsi nagyember azt az újra és újra fellángoló Pécs-Kaposvár vitában, hogy “ezen az egyen több torony van, mint egész Kaposváron”.

A „tessék-lássék-essünktúlrajta” hozzáállásnak meg is lett az eredménye:

Mellár a Fidesz, Jobbik, LMP, Momentum ellenében is meg tudta nyerni a körzetét, László Imre – ahogy borítékolható volt – csúnyán leszerepelt, 12 százalékot szerzett, kevesebb, mint egyharmadát annak, amit pécsi kollégája, ugyanolyan feltételek mellett, úgy, hogy fő ellenfele, Gelencsér Attila az egyik

leggyengébb Fidesz-jelölt

a mezőnyben. Tegyük hozzá: László Imre bejutó helyen volt a DK listáján, tehát sem ő, sem a pártja nem erőltette meg magát. Félreértés ne essék: nem a baloldali diadalt siratjuk, tőlünk jöhetett volna a Jobbik felől is egy „mellártamás”, de valahogy onnan is hiába vártuk.

Mellár Tamás volt a pécsi ellenzéki önkormányzati siker kulcsfigurája:

nem ült el a babérjain a parlamentben, mint sokan mások, hanem a kézbe vette a dolgokat. 2018 nyarán megalapította a Mindenki Pécsért Mozgalmat és Egyesületet, melyhez rögtön első körben olyan helyben ismert, kiváló értelmiségiek csatlakoztak, többekkel együtt, mint Ágoston Zoltán (író, a Jelenkor főszerkesztője), Bod Péter Ákos (közgazdász), Hetényi János (építész és borász) Polyák Gábor (médiakutató, egyetemi docens).

Nos, erre mondta az egyszeri kosárlabda-rajongó: ha zsákolni tudnám a különbséget

a Kaposváriakért Egyesület meg a Mindenki Pécsért Mozgalom között, én lennék LeBron James. Vagy fociban a Messi.

Pedig nekik is le kellett játszaniuk a maguk meccseit: kezdetben, 2019 tavaszán Mellárék még nem támogatták az alakuló pártösszefogás polgármester-jelöltjét, Péterffy Attilát, csak augusztusban kötötték meg a szerződést a pártokkal (MSZP, Momentum, DK, Jobbik, Párbeszéd) és a Forum Sopiane egyesülettel.

A Mindenki Pécsért, mint jelölő szervezet a tizennyolc egyéni körzetből tizenhatot

megnyert, tehát kétharmados többséget alkot – frakcióegységben(!). Lehet kaffogni azon, hogy Kaposváron is nyert volna az ellenzék egyet-kettőt, ha… Ám a tizennyolcból tizenhat az majd’ kilencven százalék akkor is, ha a Kapo(c)s közösség hangadója, álnév alatt lapuló alkoholista rongyembere (a Felder-Fejes-Horváth-trió magyar hangja) ráfröcsögi redvás tüdejét a monitorra ellenségkereső dühében.

Mellár Tamás közgazdász, parlamenti képviselő MTI Fotó: Kovács Attila

A Mindenki Pécsért Egyesületnek, noha alapítása alig több mint fél évvel előzte meg a KE-t, nem volt szüksége arra, hogy odaírják a neve mellé a zavarodottság és teljes önbizalomhiány biztos jeleként pluszban az összes párt nevét, megalapozva ezzel a választást követő,

közismert konfliktust.

Pedig a pécsi egyesületben ugyanúgy ott voltak a jelöltek közt a támogató pártok prominensei, s ebből egy percig sem csináltak titkot. A pécsi ellenzéki szavazók tudták, kire kell voksolni, még a kaposvárinál erősebb fideszes médiakampány ellenszelében is.

Azt is említettük már, hogy érdemes összehasonlítani Péterffy Attila polgármesteri programját a kaposvári ellenzékével, már, ha egy ötvenhat oldalas, részletes, szakszerű, valódi szellemi teljesítményt össze lehet mérni a nagy büdös semmivel. Persze a Mindenki Pécsért mögött – ahogy fentebb említettük –

komoly értelmiségi háttérbázis van, ami Kaposvárról nehezen mondható el.

A szellemi háttér hiánya nagyrészt a Kaposvári Egyetem, korábbi és mai vezetése számlájára írandó: emlékezetes, hogyan üldözték el a városvezetéssel karöltve – innen és pl. a Csiky Gergely Színházból – azokat az országosan, esetenként nemzetközleg ismert alkotókat, értelmiségieket, akiket aztán számosan követtek, akár ellehetetlenített helyzetük miatt önként, s akikért a kaposvári ellenzék soha nem állt ki.

A hatvanas-hetvenes évek áporodott levegőjét árasztó Somogy folyóiratot

szégyenszemre egy budapesti házaspár szerkeszti, a Berzsenyi Társaság elnöke egy Kaposvárhoz alig-alig kötődő Fidesz-janicsár, az egyetem oktatói gárdáját pedig jórészt olyan „Intercity-professzorok” adják, akiket az itt töltött heti egy-két nap alatt halálosan nem foglalkoztat a helyi közélet búja-baja, hogy az évekig itt tobzódó Takaró Mihályról ne is beszéljünk.

Ahogy illik, a végére hagytuk az aduászt, kicsit persze kisarkítva és félig poénból:

a pécsi ellenzék sikeréhez alapvetően járult hozzá az, hogy az LMP nem vett részt az összefogásban. Óriási szerencséjük volt ezzel, s persze vica versa: Kaposváron az LMP volt az a toxikus elem, amely mindet megmérgezett maga körül.

Erről sokszor írtunk már, s ezúttal nem is kívánnánk személyekre kihegyezni mondandónkat: a választást követő történések hajszálpontosan beigazolták, „tudjukki” hogyan hackelte meg az egész „összefogást”, hogyan tolta be elfuserált zoknibábját, Fejes Istvánt az egyesület élére, majd hogyan

ármánykodta be magát saját és pártja nulla teljesítménye ellenére a közgyűlésbe.

Nos, a pécsi ellenzék óriási szerencséje az volt, hogy mindezt megúszta, a kaposváriak pedig ahelyett, hogy rázendítenek a „Pécs, az más” zsolozsmára, a közeledő 2022-es választásokra tekintve megszívlelnének néhány alapvető dolgot, amely biztosan átültethető a helyi viszonyokra.

H. I.


Fontos információ: a Facebook megváltoztatta az Ön által követett oldalak megjelenítését!

Ha tudni akar arról, amit Kaposvár vezetése és az általa uralt cselédmédia elhallgat, csupán annyit kell tennie, hogy Facebook-oldalunkon a „követés” gombra kattintás után állítsa be a „megjelenítés elsőként” opciót!

Így nem veszítjük egymást szem elől! Köszönjük!