Stühmer-botrány: már ingyen sem kell az üzlet senkinek, ha a kaposvári sétálóutcán van

Talán utoljára az építmény- és telekadó kilencszeresére emelésekor volt ennyire érzékelhető az elégedetlenség a városban, elsősorban vállalkozói körökben, mint ma, miután nyilvánosságra került – a Somogyi Hírlap jóvoltából –, hogy a Stühmer kávézó súlyos fizetési gondokkal küzdő üzemeltetőjének a helyiséget birtokló önkormányzat a holnapi ülésén az idei után újabb, brutális csökkentést kíván megszavazni: ezer plusz áfára, azaz havi 1.270 forintra kívánja mérsékelni az eredetileg több, mit félmillió forintos bérleti díjat, valamint részletfizetési kedvezményt kíván adni neki az eddig felhalmozott, kétmilliót közelítő hátralékra. Miközben a várostól a Fő utcán üzletet bérlők egyre-másra kapják a kedvezményeket, az ingatlantulajdonnal rendelkező vállalkozók, cégek szerte a városban belerokkannak az eszement mértékű adóba, tovább sorvasztva a város amúgy is haldokló gazdaságát. Kiszámíthatatlanság, polgármesteri önkény – Fidesz-módi szerint.

Van, aki évi egymilliót fizet az ingatlana után, és ez csak az egy része a sarcnak, amit az önkormányzat beszed tőle. Már ma is az a gyakorlat, hogy nagyjából annyit lehet ezeken a nyomott árakon elkérni a bérlőktől, amennyiből az ingatlanadót kiköhögi a tulajdonos, és örülhet, ha nullára kijön vele. És nem számíthat senki sem jobbra, hisz már többé-kevésbé ismert, hogy milyen fortéllyal fog Orbán Viktor újabb társadalmi csoportokat egymás ellen hangolni jövőre: az önkormányzatok szinte bármilyen címen vethetnek ki majd adót. Az lesz az igazán szép világ – lehet készülni rá.

stuhmer_1

Jobb, ha vendégek nem zavarják az összképet (kép: mitegyek.com)

A Stühmer kávézó esete nem választható el azoktól a nagyon-nagyon baljós folyamatoktól, amelyek a kaposvári gazdaság egészét jellemzik, s amelyeknek a Fő utcai üzletek problémája – melyről korábban már szóltunk – csak egy része, bár kétségkívül a leginkább szembeötlő. Az a város, amelynek a legfrekventáltabb helyén évekig nem lehet kiadni számos exkluzív üzletet, s helyettük „képviselői irodát” kell nyitni, nagy bajban van. A kaposvári emberek fizetőképes keresletének szégyenletesen alacsony, az országban az utolsók közt mért szintje, az idegenforgalom gyengesége, az amerikaiak ittléte idején horrorisztikusra feltornázott árak, a Tesco és a plazák belváros-közelsége, a városközpont kiüresítése és érdektelensége, a kulturális intézmények elsorvasztása, mind-mind oka annak, hogy egy kávézó képtelen megélni Kaposvár szívében.

Fogalmazhatnánk úgy is, hogy két fő ok van: az egyiket úgy hívják, hogy Fidesz, a másikat pedig úgy, hogy Szita Károly. Az ezredik sezlont hajítjuk már ki meg nem valósuló tervek formájában a Kaposvár nevű kuplerájból, miközben a madám, egyre görnyedtebben ugyan, de húsz éve ugyanazzal a műsorral kelleti magát.

Kár erőlködni azon, hogy afféle „személyes, királyi kegyként” kiváltságokat osztogassunk, ha a mélyebb, pl. az előbb említett okokat nem változtatjuk meg. Közmunkásokból, alulfizetett, a létminimum határán tengődő alkalmazottakból, gyógynövénytermelő és feldolgozó „szakmunkásokból” nem lesz úri közönség „a Stühmerben”, pedig ez utóbbi most Pintér Sándor belügyminiszter és Szita Károly új, világmegváltó ötlete.

Épp emiatt – információink szerint – a Stühmert bérlő cég, ill. tulajdonosa már jóval korábban ki akart szállni a ráfizetéses „buliból”, ahogyan a Corsóban üzemeltetett kávézót is feladták. Valójában Szita Károly személyesen marasztalta a tulajdonost azért, hogy a választások hónapjaiban ne kelljen azzal szembesülni, hogy ismét bezárt egy belvárosi létesítmény, emiatt magyarázkodni, a nyilvánvaló hanyatlás politikai felelősségét vállalni.

Most eljött az ígéretek beváltásának ideje, de egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy másként alakul a végkifejlet, mint ahogy az az előterjesztésben szerepel. Szita egyszer már eljátszotta ezt – amúgy is ismerjük adott szavának értékét – Znamenák István színigazgatói kinevezése idején, 2007-ben. Megígérte Babarczy Lászlónak, hogy az általa támogatott „Znami” lesz az igazgató, a végén azonban csak egy évre kapott ideiglenes státuszt, mert „a Fidesz-frakció így döntött”. A polgármester sajnálkozva tárta szét a kezét: „Lacikám, ne haragudj: láttad, hogy bennem megvolt a jó szándék, de hát a frakció…” Persze mindenki tudja, hogy Kaposváron a Fidesz-frakció tagjai egy laza altáji szellőcskét is csak a polgármester előzetes engedélyével mernek elengedni, még otthon is, nemhogy ellenében szavazni.

Heintz_bogar

Bogár László, Heintz Tamás és a madárijesztők barátja, a”tudjukkik” világösszeesküvés leleplezője

Van rá esély, hogy Szita Károly így bújik ki majd ígérete alól: ő megpróbált mindent, s utólag ezzel megmagyarázható az is, miért nem vonták meg a működési engedélyét a kávézónak a bérleti díj elmaradása miatt (ami szerződésszegés), előterjesztette, a jogi és pénzügyi bizottsággal „lenyelette”. Ő majd megszavazza, de hát a frakció… az, sajnos, nem. Valójában a vállalkozónak is jó így, hiszen úgy tud majd kilépni a rossz üzletből, hogy a bérleti díj elmaradását az életben nem hajtja be a város.

Persze az is elképzelhető, hogy kissé túlértékeljük az eset jelentőségét. Nem adnak ezek már a látszatra a legkevésbé sem: megszavazzák az előterjesztést, és majd néhány hónap agónia után következik be mindaz, amiről beszéltünk. Aztán átveszi ezt is a város, lévén a legügyesebb vállalkozó.

És majd csak akkor jöhet a Fidelitas-kávézó: száz forint per négyzetméter, s négyévente negyedórára egy biztos, gavallérosan fizető vendég: Orbán Viktor. Narancslikőr, narancsköd, „Narancs-sárga hullafoltok” az Éhező Apácáktól. Mindez jól fog mutatni a képviselői iroda közvetlen közelében.

Bogár László, a multi- és plázaellenes paranoiájáról elhíresült állítólagos közgazdász pár éve Kaposváron tartott előadást. Nem lévén túlságosan tisztában a helyi viszonyokkal, elmondta kedvenc példáját, mely szerint egy városban aszerint lehet lemérni hajszálpontosan a korrupció szintjét, hogy megmérjük, milyen távol van a hipermarket a központtól, s ennek vesszük a fordítottját: vagyis minél magasabb a korrupciós fertőzöttség, annál közelebb van a „teszkó” a városházához, a szó földrajzi és átvitt értelmében is. A jelen lévő helyi „Fidesz-értelmiség” percekig köpni-nyelni nem tudott, pedig amúgy mindkettő nagyon megy nekik. Nem az országban, vagy Európában, de az egész univerzumban nincs olyan közel a két objektum egymáshoz, mint Kaposváron.

Azért csak tud valamit ez a Bogár, fel kéne fogadni gazdasági tanácsadónak.

H. I.

Update: A közgyűlés az utóbbi változatot szavazta meg, tehát csökkentik a bérleti díjat a mostani bérlő számára, és rövidesen pályázatot írnak ki a kávézó üzemeltetésére, melynek sarkalatos pontja a lényegében nulla forintos önkormányzati bevétel lesz. Kíváncsian várjuk, hogy vajon tolonganak-e majd az ország és Európa legjobb baristái: az Embassy, a Fekete, a Tamp&Pull, a my Little Melbourne (személyes kedvencünk) vagy a szekszárdi Kávé Háza, netán a Starbucks a Stühmer üzemeltetésére, főleg, ha vetnek egy pillantást a környezetére…