Ostoba gőgből katedrálist: a Szabad Pécs dél-dunántúli média-orákulumnak képzeli magát

Négytornyú arrogancia a köbön

Az egyenszürke MSZP-s káderállományban meglehetősen színes egyéniségnek számított a néhai, tragikus autóbalesetben elhunyt pécsi polgármester, Toller László: a nyers szókimondás volt az „erős oldala”. Egyszer, talán a táblabíróság székhelye körül fellángolt Pécs-Kaposvár vita kapcsán találta azt mondani: „mit ugrálnak ezek, mikor Pécsen egy templomon van annyi torony, mint egész Kaposváron”. Nos, ha volt a magyar városok modern kori történetében látványos gazdasági-kulturális mélyrepülés, akkor azt Pécs mutatta be az elmúlt években. Ám úgy tűnik, ezzel nem jár együtt a kötelező szerénység: a Szabad Pécs nevű online lapról egy Somogyban feladott olvasói levél kapcsán derült ki, hogy a régiós sajtószabadság egyedül üdvözítő letéteményesének képzelik magukat, holott  csupán tudatlanok, vagy …

… afféle „nemes” bosszúról, visszaszúrásról van szó, melyet rögvest kifejtünk, de csak az alaphelyzet vázolása után. Közismert, hogy a Szabad Pécset a vidéki sajtó Mediaworks, ill. a Mészáros Lőrinc-féle lerohanása után, a Dunántúli Naplótól kirúgott munkatársak alapították.

Húdekemény, avagy cím némi bulvár-habzással: a Szabad Pécs maximális felületet nyújtott egy, a legkevésbé sem jelentős, s még csak nem is kemény olvasói levélnek – persze messze nem ez volt a lényeg.

Szigorúan személyes véleményünk szerint „szabadpécsék” eddig sokkal inkább az önreprezentációban jeleskednek, mint az újságírásban: kezdetben végighaknizták az országos médiát, sebeiket mutogatva, ám aztán cikkeiket olvasva az embernek az a benyomása, a „nagy kép – kis szöveg-érzésen” túl, hogy a szövegekben alig-alig van szellemi hozzáadott érték. Éppen, mint a régi vagy a mostani Somogyi cikkeinél.

November 27-i dátummal közölt a lap egy olvasói levelet – ez korábban nem sűrűn fordult elő, s nem ilyen terjedelemben – mely a kaposvári Kaposi Mór Oktató kórházról szól, közelebbről egy panaszról, melyet Kaposvártól negyven kilométerre lakó hölgy fogalmazott meg, hosszan, részletezően: inkontinenciában szenved, s miután két vizsgálatra is berendelték a kaposvári kórházba, nyilván igénybe szerette volna venni a WC-t.

Két emeleten is próbálkozott, mindkét mosdó zárva volt, majd, miután szorongatott helyzetében bement a személyzetibe, a kórház dolgozói legorombították, hangos szóváltásra került sor. Ennyi a stiláris cikornyákkal terhelt történet, no meg a szokásos közhelyes eszmefuttatás arról, hogy tőlünk nyugatra, Németországban, USA-ban, Svédországban milyen fantasztikus klozettviszonyok uralkodnak.

Mondhatnánk – tökéletesen megértve, s nem bagatellizálva a levélíró sérelmét – a betegjogi képviselőhöz is fordulhatott volna, a kórházban mindenhová kihelyezett telefonszámon, levél-, vagy emailcímen,

de szó sincs arról, hogy védeni kívánnánk a kaposvári kórházi viszonyokat: egészen más itt a lényeg.

A Szabad Pécsnek egyetlen célja volt a levél leközlésével, íme:

 

A költői kérdés, melyet a jelentőségéhez képest aránytalanul terjengős levél végén feltesz a szerkesztő. A logika amúgy nem az erősségük.

 

El akarták mondani országnak-világnak, hogy emberek, lám: hát a sz@ros somogyiak

nyűgét-baját is nekünk kell a nyakunkba venni, mert ahhoz is toplákok, szolgalelkűek, és/vagy fullfideszesek, szellemi nyomoroncok, hogy csináljanak maguknak egy klassz kis, külön bejáratú Szabad-akármit.

Nos, ezt az egyáltalán nem burkolt üzenetet vettük, s válaszolunk is rá:

a KAPOS-T már akkor létezett, és javában vívta harcát a helyi fideszes önkénnyel, mikor a Szabad Pécs kissé túltengő önbizalmú slapajai még vígan a Dunántúli Napló – hogy stílszerűek legyünk – húgymelegében dagonyáztak, azt hitték, ez örökké tart majd. Haverok, buli, hanta.

Arról nem tehetünk, s nem is igazán foglalkoztat bennünket, hogy valakinek szimpatikusabb a Szabad Pécs, mint pl. a KAPOS-T, s ide adresszálja a panaszát, az viszont nettó bunkóság, hogy ezt az illető médium arra használja ki, hogy nemlétezőnek nyilvánítson bennünket: akár tudatlanságból, akár pimaszságból.

Szögezzük le: a Google korában sem a panaszosnak, sem a lapszerkesztőnek nincs olyan mentsége, hogy „nem olvastam, nem ismerem, nem tudtam róla”. Elég annyit bepötyögni, pl., hogy „Kaposvár, média”. Egyébként pedig tudjuk, hogy tudják.

Így aztán ezt a lehetőséget félre is tennénk – másról lehet szó. Kezdjük azzal, hogy a SzP szerkesztőjének a formális logika sem erőssége: a Szabad Pécs „pendantja” (gyengébbek, jelesül SzP-szerkesztők kedvéért: neki megfelelő párdarabja) nem a Szabad Somogy, mert az egy megye, hanem pl. a Szabad Kaposvár, annál is inkább, mivel itt történt az eset. Vagy fordítva: a Szabad Somogynak a Szabad Baranya, ugye.

Csak a kóros egoizmus, önhittség sugallhatja azt, hogy „mi vagyunk a viszonyítási alap minden körülmények között” (Alekosz.)

Sejtésünk szerint inkább másról lehet szó: májusban írtunk róla, hogyan torzítja az országos média a vidéki történéseket, el-bulvárosítva, afféle skanzenlakóknak láttatva az ország nyolcmillió polgárát. Ennek kapcsán ejtettünk szót Póré László szintén elbocsátott pécsi kiadóvezető kolbászsütési ügyéről, arról, hogy a vidéki sajtó képviselői is szépen tesznek azért, hogy ez rezervátum-érzés teljes legyen.

Ezt a sztorit, mint közismert, Szabad Pécsék fújták fel, ill. dobták a köztudatba,

mi pedig néhány keresetlen mondattal hozzájárultunk, hogy ennek a silány, bulvárízű semmiségnek a valódi hátterét is megismerje, aki akarja.

Nem tudjuk, hogy a tudatlan önhittség, vagy a visszavágás motiválta-e a Szabad Pécs szerkesztőit. Egy azonban biztos: itt a legkevésbé sem a szegény, valóban sérelmet szenvedett hölgy panaszának közreadása volt a lényeg, hanem a rúgás: lám, ti ott a sötétben, még ennyit sem tudtok…

Ennyit nem is: nekünk mindenesetre a legkevésbé sem kínos, hogy nincs rajtunk ez a kicsit divatjamúlt pécsi szemellenző.

H. I.

Nyilvánítson véleményt (lájk, komment, megosztás, ilyenek) a KAPOS-T Facebook-oldalán!