Idiotizmus felsőfokon: Szita Károly orvosnak nevezi saját, egykori alpolgármesterét, Baka Józsefet a Facebookon

A selejt bosszúja

Ma zajlott az az ünnepség, amelyről természetesen vezető hírben számolt be a helyi cselédmédia: az egykori egyetemi, ma már a Kaposi Mór Kórházhoz tartozó diagnosztikai és onkoradiológiai központot dr. Baka Józsefről, az egyetem néhai gazdasági főigazgatójáról nevezték el. Érzésünk szerint a névadás afféle kárpótlásul is szolgált az egyetemnek – sovány vigasz – mely a Borbás Zoltán kancellár kinevezése után elfajult hatalmi harcok következtében vesztette el ezt a nagyon értékes tudományos műhelyt, amely jövedelemforrásnak sem volt utolsó. Mr. Kancellár ráfaragott a sompolygásra: erre mondják faluhelyen, hogy „aki hülye, haljon meg”. És, ha már a hülyéknél tartunk: Szita Károly hivatalos Facebook-oldalán köszöntötte a jeles eseményt, s emlékezett meg a „nagyszerű orvosról”, „a kiváló emberről”, „akit maga is példaképnek tart”. Egy apró baj van csupán: dr. Baka József soha nem volt orvos, jogász-közgazdász volt. Mi viszont ezek után orvosért kiáltunk.

A résztvevők szerint persze a helyszínen Szita Károly laudációjában ez nem hangzott el: a szokásos fordulatokkal élt. Kivételesen, miután Baka József valóban kiváló ember volt, igazságtartalom is akadt a szövegben. Meg sem fordult a fejünkben, hogy Szita ne tudná egykori helyettesének végzettségét vagy foglalkozását.

Baka József, mint orvos. Az ellen persze jogász-közgazdászként is nyilván tiltakozna, hogy Szita példaképének nevezi.

A baj ennél sokkal nagyobb:

olyan, választékos magyar nyelven alig-alig minősíthető figurákkal veszi körül magát Kaposvár polgármestere, akikről az, hogy tudatlanok, műveletlenek, érzéketlenek és simán isten tudja, honnan szalajtott bugrisok, inkább még dicséretnek számít. A sajtósok, akik közül kettőről: egy Szekeres Alán elnevezésűről és egy másikról, Mágó Armandról tudunk, akik nyilván „nyelvzsenik”, de, hogy Kaposvárról fogalmuk sincs, az biztos.

Ám erről – lehet levegő után kapkodni – csakis Szita Károly tehet. Egyrészt mégis az ő neve alatt jelent meg,

másrészt viszont így üt vissza az erőszakos, arrogáns, antidemokratikus vezetési stílus: csak a szolgalelkű, gerinctelen, gyáva népség képes elviselni, aki pontosan tudja: a tehetségéből legfeljebb dögkút-tisztítói feladatokra futná, s itt rögvest elnézést is kérünk azoktól a tehetséges, jó humorú, kreatív és  elhivatott emberektől, hozzájuk még csak nem is hasonlíthatók.

Olyan alantas munkát végeznek, olyan mélyen kell beleásniuk magukat abba a trutymóba, amit Szita Károly politikusi tevékenysége, múltja, városvezetői gyakorlata jelent, hogy innen rátermett, művelt, szakmáját tisztelő ember visítva menekült volna két nap után.

Erre mondta Esterházy Péter a Kis magyar pornográfiában, miután kiderül, hogy Rákosi ávósai vallatás közben véletlenül agyonvertek egy foglyot:

… ezekre az állásokra ezért a fizetésért püspököket nem kaphatunk.

H. I.


Fontos információ: a Facebook megváltoztatta az Ön által követett oldalak megjelenítését!

Ha tudni akar arról, amit Kaposvár vezetése és az általa uralt cselédmédia elhallgat, csupán annyit kell tennie, hogy Facebook-oldalunkon a „követés” gombra kattintás után állítsa be a „megjelenítés elsőként” opciót!

Így nem veszítjük egymást szem elől! Köszönjük!