Szómágusok a porondon – sajtószemle július utolsó hetében

Nincs ember, aki egy percre is kétségbevonná: Kaposvár vezetői egymást verik rátermettségben, kompetenciában. Méltatlanul kevés szót ejtett eddig a KAPOS-T is dr. Kéki Zoltán címzetes főjegyző érdemeiről. Most pótolnánk ezt, ahogy más eseményekről is olykor némileg lemaradva, az események után loholva emlékezünk meg: témánk mint a tenger, erőink viszont korlátozottak. Ahogyan egy valódi (mondhatni az egyetlen) helyiérdekű irodalmi klasszikus fogalmazott a Kapos TV-ben, a róla elnevezett műsorban: „irnák én, dehát nincsen rá időm!”

A brooklyni hentes

De félre nyavalygás: ha doktor Kéki így áll ellen a mocskos liberálbolsevik karvalymédia meg-megújuló rohamainak ott, ahova a Párt és Kaposvár népe állította, másnak egy szava se legyen. Kaptunk ugyanis rohamot bőven. Persze a már-már Kaposvár jelképévé vált, ürülékkel teli Fő utcai lakásról volt szó, amelyet végül is – másfél hónap után – „sikerült” kitakarítani. Az Index terjedelemes riportban számolt be a történetről, melynek egyes megfogalmazásai rossz színben tüntették fel a kaposvári helyhatóságot, így a főjegyző úr helyreigazítást követelt. A baj csak az volt, hogy valójában sem ő sem a kommunikációs feladatokra tartott szolgahad sem tudta, mit is kellett volna másképp, mert azt az egy kifejezést, hogy az önkormányzatnál az „szinte visongva az örömtől” adták át az örökösnek a lakás kulcsait, az érintett mondta, azt pedig, hogy nem a jogkörökkel kell bíbelődni, hanem kitakarítani a lakást – maga Szita Károly.

Capture_keki_jegyzo_1

Ezek még a finomabbak közül valók – és, figyelem: nem a KAPOS-T Facebook oldaláról! Tőlünk ez a hangvétel teljesen idegen – el vagyunk határolódva.

Megírtuk már az ügyről, amit akartunk: ilyen az, amikor a függőleges irányban elindított köpet teljes sebességgel visszaérkezik az arcunkba. Nem találtuk nyomát ugyanis dr. Kéki Zoltán tekintélyes mennyiségű közigazgatási szakpublikációi között (melyekre igen-igen büszke, még saját honlapja is van) hogy kifogást emelt volna, mikor az Orbán-adminisztráció 2011-ben elvett az önkormányzatoktól minden hatósági jogkört, és hatalmi megfontolásokból a kormányhivatalokhoz telepítette azokat. Most aztán lehet kaffogni: „mit piszmogol azokkal a qrva jogkörökkel ba’meg”. Okmánybélyeg, anyád neve öt példányban, harminc napos határidő, fellebbezés újabb hónap. Addig meg szagolod, amit a huszonötéves, szakvizsga nélküli kis fideszes nyikhajok jogszabály címén odapiszkítottak. Bürokráciát akartál, megkaptad.

Az igazán szórakoztató részéről a történetnek már jólneveltségünk okán nincs is módunk beszámolni: amit dr. Kéki a Facebookon a balul elsült helyreigazítás után kapott, abból legfeljebb csak a kötőszavakat lehet idézni. A leginkább szalonképes megjegyzés a mellékelt kép alapján a „brooklyni henteshez” hasonlítja, mások eléggé el nem ítélhető módon a „címzetes” kifejezésen élcelődnek.

Hozzátennénk még egy apróságot, ha már a városháza urai is bele-belekóstolnak abba, milyen helybe menni azért a bizonyosért: nemrég éppen az uraimék legszorosabb felügyelete alatt álló Kapos Tv hozta ilyen helyzetbe a Kaposvári Rákóczi egyik tulajdonosát, dr. Takács Norbertet. Ő is rosszabbul jött ki a helyreigazításból, mint ahogyan belement. Ezt csak azért említjük, mert tudomásunk szerint dr. Kéki Zoltán is féltő gonddal követi a Rákóczi sorsát, olykor intéz is ezt-azt.

Viszont fogalmunk sincs, ki lehet a brooklyni hentes. Lehet, hogy a városházi sajtófelelős?

Vagy Kovács urat fogja le valaki, vagy engem

Kettes számú szómágusunk régi motoros: Kovács Bálint nyugdíjas, kaposvári lakos. A tegnapi Somogyi Hírlapban produkálta immár többedjére azt a kétségbeejtő szómenést, amitől minden minimális emberséggel, empátiával megáldott szerkesztő megkímélt volna írót és olvasót egyaránt. A terjedelmes dolgozat arról szól … s rögtön adódik a szinte megoldhatatlan feladvány, mert a szöveg tényleg az égvilágon semmiről nem szól azon kívül, hogy „én, Kovács Bálint nyugdíjas rettentően okos ember vagyok, ki tudtam nézni egy ötven éves középiskolai filozófia- ill. történelemkönyvből egy csomó nevet és adatot”. Ez még tényleg nem volna tragédia, az viszont már az, hogy mindezt – az Internet korában, mikor Kovács úr olyan blogot írhatna, amilyet akar – egy kolumnányi újságoldalon közlik. A szerkesztő(k) számára, akárki is volt, ez a szöveg arról szól, hogy „lám, vannak, akik még nálunk is felszínesebb, közhelyesebb semmitmondásban lelik örömüket, mi viszont ezen a hétvégén megúsztuk, hogy saját végtermékünkkel pakoljuk tele az oldalt, hurrá.”

facepalm_szobor

Mindent azért mi sem bírunk

Nem értik, fel sem fogják, hogy ezzel a politikus- és értelmiség-ellenességgel pl. Orbán és a Fidesz mostani, nyílt, demokrácia elleni támadását legitimálják.

Kovács Bálint felfedezi a „damaszkuszi út” metaforát – kérdés, mit olvasott az elmúlt húsz évben – összekutyulja Bibó Istvánt, Winston Churchillt, Robert Owent, hogy aztán levonja a végső, nagy, mindent eldöntő Igazságot: „Ezzel együtt el kell fogadnunk, hogy a Kádár-rendszer, az 1989/90-es rendszerváltoztatás és az azóta eltelt 25 év olyan és annyiféle volt, ahányan megéltük azt!”

Azta! Annyiféle volt, télleg? Porig sújtottan, vakon támolygunk, mint Saulus, akit az Úr igazságával sújtott azon a bizonyos damaszkuszi úton. És még nincs vége, még a csapos is közbeszól: „Összegzésként röviden most is csak azt tudom mondani, hogy az újkori Magyarország legnagyobb tragédiája a véleményformáló értelmiségi elit és az államférfiak/államnők krónikus hiánya!”

Tragédia, tényleg. Majd’ tizenkétezer karakternyi dagályos semmitmondás, tudálékoskodó általánosítások után ide jutottunk. Magasra teszi a mércét Kovács úr, így aztán emelt fővel átfér alatta.

H. I.