Tag Archives: Bencsik András

Akire büszkék vagyunk – és akikre nem: Varga püspökünk és az álszentek összeesküvése

Ne engedjétek politikusokhoz a kisdedeket!

Túlságosan azért nem lepődtünk meg azon, hogy a helyi, görcsös sikerpropagandára kondicionált cselédsajtóban éppen azok a hírek nem jelennek meg, amire igazán büszke lehetne a kaposvári polgár, s persze azt fújják fel a szokásos „fellegvár” fordulattal hatalmasra, ami nem egyéb ótvar műmájerkedésnél. Hallgatni – persze jó okkal – arról, ami előtt tényleg levehetnénk a kalapunkat, hallgatni arról, ami miatt sikítani kéne, s persze szétlocsogni azt, ami legfeljebb egy mondatot, ha megérne. Persze nem agysebészek vezénylik a helyi propaganda-kórust, miután – Esterházy Pétert idézve – „… ezekre az állásokra ezért a fizetésért püspököket nem kaphatunk.Mondjuk, Varga László atyát úgy tűnik, éppenséggel más fából faragták.

Bencsik, a kincs, avagy egy makulátlan elme örök ragyogása

Kígyótojás a sajtónapi ráadás

Hogy az érett Brezsnyev-Ceaucescu-korra emlékeztető ünnepi beszédek után tényleg ne legyen még egy halvány reménysugár sem: olyan újságírónagyság kapott kitüntetést március 15-e alkalmából a kormánytól „magas színvonalú” működéséért, aki valaha Kaposváron, a Somogyi Néplapnál szívta magába mindazon nedveket, melytől minden sor, mely kikerült a keze alól, élettel s hittel telivé, igazzá és nemessé vált. Bencsik András azt, amitől munkái különleges színt, hangzást és illatot kapnak, javarészt itt tanulta városunkban, somogyi téeszek szocialista brigádjairól szóló, rendszer-kompatibilis újságírói feladatai során. Egy 2002-ben írott cikkünk újraközlésével emlékezünk meg róla: akkor, daliás időkben, a vereség után, félig-meddig illegalitásban élesztgette a tüzet, öntötte a lelket a csüggedőkbe Bayer Zsolt nevű harcostársával.

Az ismeretlen pártkatona levele Leninhez: védjük meg az országot a pedagógusoktól!

Édesapám, ezek ugyanazok…

Talán nem is kéne ezzel foglalkozni, de, s erre már számos példával szolgáltunk, nem tehetünk másként: megszületnek ezek az irományok, a világhálón önálló életre kelnek, perverz hazugságaik befészkelik magukat sok-sok kényelmes, gyáva, vagy épp saját életével, bajaival túlontúl elfoglalt embertársunk agyába. A többség megszokja, belefásulnak, s attól, hogy már csak legyint mindenki ezekre az egyébként ordító baromságokra, kiagyalóik azt hiszik, igazuk van, mert nem mond ellent nekik senki. És, bár tényleg volna jobb dolgunk, meg kell mutatnunk: „ezek”, pontosan ugyanott tartanak, mint azok, akikről klónozták őket az ötvenes években. Beleolvastunk a Fidesz megyei választmányának köznevelésről szóló közleményébe: ezek még talán a kevertet is el tudnák rontani…