Tag Archives: demagógia

Badeni Lajos a lovát ugratja, avagy hogyan lövi lábon magát ügybuzgalmában a „keresztény értelmiség”?

Történelmi lecke alsó tagozatosoknak

Eddig sem volt semmi kétség afelől, hogy a jobboldali-populista politikai propaganda egyik leghatásosabb fegyvere az, amit hamis történelmi emlékezetnek hívunk. A legendagyártásnak egyre javuló táptalajt nyújt a kormányprogrammá emelt, már-már népbetegségnek számító tudatlanság. Viszont abból gyakran adódnak bájos jelenetek, ahogyan a Fidesz-hű konzervatív értelmiség hallgat, mikor kedvenc politikusaik hazáról, kereszténységről, Európa védőbástyájáról öblögetnek, hogy egyszer csak kibújjék az a bizonyos szög a zsákból. Például a Kaposvár Mostban, bizonyos Nagy Zoltán nevű városházi alkalmazott, műkedvelő történész gyalázta porba – nyilván legjobb szándéka ellenére – Orbán Viktort, Gelencsér Attilát és Szita Károlyt csupán azzal, hogy ejtett néhány keresetlen szót Kapos várának 1686-os, török uralom alóli felszabadulásáról.

A téboly hétköznapjai: Gelencsér, Gyenesei és az eladott Kaposvár

Sztálinista munkaverseny  hisztériakeltésben

Őrült versenyfutás indult meg az október 2-i népszavazás előtti finisben: számunkra már nyilvánvaló, hogy Orbán kíméletlen versenyt hirdetett meg úgy a fideszes önkormányzatok, mind a helyi kormánypárti politikusok számára: aki rosszul teljesít, megnézheti magát. Verseny van nyilván a részvételi arányokban, melyet településenként ki fognak értékelni, és az egyes tisztség-, ill. képviselők számára pedig abban, hogy ki tud minél több, eddig a Fidesztől távolságot tartó közéleti szereplőt belerángatni a mocskos hajcihőbe, és/vagy ki tud versenytársánál eszementebb, már a nettó elmebaj tüneteire utaló baromságot kiereszteni magából. Szögezzük le: Kaposvár fideszes (és látens fideszes) közéleti szereplői eddig kiválóan teljesítenek.

Hülyére véve: a Homatech-haknibrigád megbombázta Kaposvárt

Ízekre szedtük a kisegítő iskolai színvonalú brosúrát

Miután úgy tűnik, a Homatech gumihulladék-feldolgozó rábeszélő-stábja alaposan megszórta Kaposvárt és környékét azzal a füzetecskével, amelynek ötlete nyilvánvalóan Szita Károlytól való (ő szokott ilyeneket), mi is elérkezettnek láttuk az időt némi elemző munkára. Nyilván minden kaposvári család a házioltáron tartja az ízléses kis kiadványt, amely hetvenkét grammot nyom, persze fényes, egyáltalán nem környezetbarát műnyomó papírból. Ha harmincezer példányban osztották ki, akkor több, mint két tonna fától szabadították meg az anyatermészetet, ami, ha beleszámítjuk azt, hogy a brosúra információban végtelenül szegény, megtévesztésben, csúsztatásban, hazugságokban viszont annál inkább bővelkedik, már önmagában is sokat elmond arról, hogy mennyire veszi komolyan a cég – és persze beépített strómanjuk, Szita Károly polgármester – a környezetvédelmet.

Vízvezeték, hazugság, demagógia: akcióban a Kaposvár Most

Még egy lejáratókampányhoz is balfékek

A kaposvári „bulvár-csicska-revolvermédia” ismét hozza a formáját. Most a volt SÁÉV-telep tulajdonosa, Király Gyula van a célkeresztben, immár nem először: ha valaki szembekerül Szita Károllyal, jó, ha számol azzal, hogy semmitől vissza nem riadó, semmit nem szégyellő médiacsahosok akaszkodnak belé, szórják teli rágalmakkal, bármit is tegyen. A témával foglalkozó korábbi, június 16-i cikkünkben megjósoltuk: Szita Károly bosszút forral, ahogy eddig bármikor, ha az érdekeit valaki sérteni merészelte. A bosszúhadjárat nem kímélte annak idején a Toldi iskola megmentéséért küzdőket, az ingatlanadó duplájára emelése ellen fellépő vállalkozókat, az Együtt a Füredi utcai forgalmi helyzet miatt indított aláírásgyűjtő akcióját, vagy épp a Takács családot, akiknek az volt a bűnük, hogy az édesapa, dr. Takács Norbert birtokolni merészelt egy kisebb részt a Rákóczi kft.-ből, de magasrangú tisztviselők, színészek, színházi rendezők, egyetemi oktatók, újságírók (köztük e sorok írója is) tudnának mesélni arról, hogy mire képes a kisszerű rosszindulat, a pitiáner revansvágy, ha korlátlan úrnak érzi magát.