Tag Archives: Fejes István

A Kaposváriakért Egyesület jelöltje, Bokányi László visszalépett Kaposfüreden: folyik a casting, érdekes mellékzöngékkel

Már mindegy, csak valaki legyen?

Támadó ék alakban sorakozott fel Horváth Ákos polgármester-jelölt mögött a Kaposváriakért Egyesület „csapata”, a „fehéringes fiúk” (plusz egy hölgy, szerencsére nem fehérben). A kép bal szélén látható férfiú, Bokányi László közgazdász stabil, meghatározó tagnak számított a társaságban, ám nemrég arról kaptunk hírt, hogy érdemi indok nélkül visszalépett a jelöltségtől, magyarul meggondolta magát. Ez még nem volna tragédia: van ilyen. Ami ennél kissé baljósabb: az egyesület, miután igencsak szorítja őket az idő, gőzerővel castingol Kaposfüreden, és a merítés információink szerint meglepően széles és mély.

Bombasztikus semmitmondás, kínos öndicséret, gyakori arcon-landolás: akcióban az „összefogás” kampánylapja, a kpsvr.hu

Ja, és egy kis fenyegetőzés is belefér…

Olvasóink számos alkalommal találkozhattak már a KAPOS-T-n médiakritikával. Ezt a legtöbben kerülik: egyrészt nem akarnak „reklámot” csinálni a konkurenciának, másrészt pedig az a tapasztalat, hogy az olvasók sem szeretik, ha versengő médiumok egymással foglalkoznak. Persze szokás egy-egy konkrét cikk állításaival vitázni, de ide szakmai szempontokat nem nagyon visznek be, ám mi kezdettől ebben is formabontóak voltunk és maradunk. Felnőtt, értelmes, olvasni és gondolkodni tudó polgároknak tekintjük olvasóinkat, s többek közt ezzel is megtiszteljük őket: eldöntik, hogy igazunk van, vagy nincs.

Csak a szokásos vuduzás: hazudik és csúsztat a kpsvr.hu az ellenzéki polgármesterjelölt körüli vitában

Vagy nevezzük inkább FLDR.LMP-nek?

Nem kellett nagy jóstehetség ahhoz, hogy a KAPOS-T híre, mely szerint a Kaposváriakért Egyesület Horváth Ákost kérte fel polgármester-jelöltnek, élénk vitát fog kavarni. Azt azonban nem gondoltuk, hogy ebből is a szokásos vudu-babázás lesz, amelyet olyan jól ismerünk a fideszes cselédmédia napi gyakorlatából. Történt ugyanis, hogy a nemrég indult weboldal, mely magát „az igazság és a valóság” letéteményesének kiáltja ki, újságíró-szakmai szempontból vállalhatatlan, demagóg módon rongyolt neki Kováts Imre DK-s önkormányzati képviselőnek, mondván, „az ellenzék és saját pártja érdekei ellen cselekszik”, mikor kritikai észrevételeket fogalmaz meg közösségi oldalán a friss, még ropogós polgármester-jelölt személyével kapcsolatban.

Nagy Kaposvári Pártösszefogás, hatvanegyedik nap: Horváth Ákost kérték fel polgármester-jelöltnek

Az egykori Cégszövetségből a város élére?

Ahogy eddig is, igyekszünk minden, Kaposvár közéletével kapcsolatos, hitelesnek tekinthető értesülést megosztani a KAPOS-T olvasóival. Ilyen a címben felvezetett információ is: a Kaposváriakért Egyesület tudomásunk szerint felkérte Horváth Ákos cégtulajdonos-vállalkozót, hogy legyen a pártösszefogás polgármester-jelöltje, Szita Károly kihívója a 2019 októberi önkormányzati választáson.

Horváth Ákos neve a 2012-es, ún. ingatlanadó-botrány kapcsán lehet ismerős a kaposváriaknak: ő volt a Kaposvári Cégszövetség néven ismert informális társulás képviselője (?), amely fellépett az akkori, Szita vezette önkormányzat durva, négyszáz százalékos ingatlanadó-emelése ellen.

Hiányos a blogbirodalmi adatsor: „Urbánus” Szita Károly az MTVA által közölt összeg tízszeresét vette fel a vagyonnyilatkozata szerint

Frissítés a kaposvári fogadtatásról!

Az Átlátszó nemrégiben közérdekű adatigénylésben kérte ki a közmédia kebelében felépített blogbirodalom kormányközeli tartalom-előállítóinak javadalmazását. Szita Károly kaposvári polgármester azonban a vagyonyilatkozatai alapján jóval nagyobb összeget kapott annál, mint amennyit az MTVA közölt. (A tényfeltáró oldal cikkét szokás szerint utánközöljük, ám kivételesen fűzünk hozzá némi kiegészítést arról, hogyan is kell értelmezni Kaposváron az ellenzékiséget: aki ugyanúgy az Átlátszón publikál, és Kaposvár érdekében végez oknyomozó tevékenységet, azt ki kell zárni az állítólagos ellenzéki összefogás közösségi oldaláról.)