Tag Archives: Gelencsér Attila

Erősödik a guminyomás: „gazdasági szempontból értelmetlen, környezeti veszélyforrás”

Titkos Fidesz-gyűlésen győzködték a tagokat

Immár egy teljes hónapja múlt, hogy Szita Károly új harcostársával, István Gábor vezérigazgatóval az oldalán bejelentette, hogy egy hőbontásos elvre épülő gumihulladék-feldolgozóval ajándékozza meg Kaposvár lakóit. Az ajándék persze úgy az igazi, ha meglepetés – a polgármester és a többiek ezért gondosan el is titkolták a polgárok elől – hisz hol maradna akkor a valódi öröm? Lett is nagy, de korántsem osztatlan: a Százhalombattáról kiebrudalt vegyigyár ügye (mert mondjuk ki nyíltan, nem egyéb ez) most Kaposvár lakóinak idegeit borzolja. Szita Károly s a mögötte állók úgy gondolták, hogy, mint annyi mást, ezt sem lesz nehéz lenyomni a torkunkon, de tévedtek: a felháborodás, mondhatni általános, s azok körében is, akik nemrég még támogatták a Fidesz és a kaposvári polgármester sajátos demokráciaértelmezését.

Putyin ügynökei Kaposváron: ha egyszer Gelencsér valakit becsatornáz…

Fidesz-fanclub vállalkozóknak?

Woody Allen, a hivatásos szállóige-készítő nagyiparos egyik korai remeke így szólt: „soha nem lennék tagja egy olyan klubnak, amely felvenne engem a tagjai közé”. Ha viszont az ember reménytelenül vágyakozik magánál jobb társaságra, legjobb, ha követi Gelencsér Attila példáját, és alapít egy múlhatatlanul fontos gittegyletet, amelynek tagságánál csak egy dolog kínosabb: kimaradni belőle. Nincsen szó arról, hogy mostantól árnyékként követnénk a parlament legkifinomultabb entellektüeljét, viszont nem hagynánk szó nélkül – már csak a jegyzőkönyv kedvéért sem – a politikai pótcselekvést, a vállalkozók primitív provokálásának legújabb, a legkevésbé sem eredeti ötletét. Az pedig egyenesen szórakoztató, hogy akár két kiéhezett kóbor eb, úgy kapkodja ki egymás szájából a csontig lerágott ötleteket Szita Károly és Gelencsér Attila.

Gelencsér Attila lázas víziója: muzulmán uralom Kaposváron!

Már szegény Balás püspököt is plagizálják?

Sürgős, halasztást nem tűrő kéréssel fordulnánk mindazon Fidesz-funkcionáriusokhoz: képviselőkhöz, polgármesterekhez és a szakmai önbecsülés okán azokhoz a testnevelés szakosokhoz, akikben a józan önmérsékletnek és a humánumnak maradt akár egy szikrája is, értve ezalatt kiemelten Schmidt Jenő tabi és kisebb mértékben Szita Károly városvezetőket: haladéktalanul tegyenek lépéseket Gelencsér Attila párt- és képviselőtársuk gyámság alá helyeztetésére, mielőtt ámokfutásának következtében tágabb vagy szűkebb környezetében jóvátehetetlen kárt okoz, netán vak tombolásában – isten őrizzen – maga ellen fordul. Kötelességünk szólni, miután cselekvő- és ítélőképességének végleges elvesztéséről ország-világ meggyőződhetett azon a sajtótájékoztatón, amelyet a hozzá hasonlóan az ép öntudat és a teljes sötétség határán egyensúlyozó Nógrádi Györggyel együtt tartottak február 17-én, ahol Kaposvár országgyűlési képviselője előadott egy valóságos kis irodalmi remekművet, egy fikciót (előszörre elütöttük, és „fuckciót” írtunk), melyben a képzeletbeli Kaposvárt baloldali politikusok vezetik (uramatyám), s ennek következtében elözönlötték a migránsok.

Rajtunk röhög az ország: Gelencsér Attila megint megszólalt a parlamentben

Taszár, Azori-szigetek, halálbüntetés – mi jöhet még?

Kaposvár országgyűlési képviselőjének a már rendszeresnek tekinthető nevetségessé váláson kívül mással még egyszer sem sikerült az országos figyelem középpontjába kerülni. Nyilvános balfogásait bajos volna számszerűsíteni, kezdve a hírhedt Azori-szigeteki kiruccanástól a halálbüntetés követeléséig, vagy éppen a minapi kirohanásáig, melyben a pedagógusoktól kívánta megvédeni az országot, bár a kaposváriak számára az örök klasszikus nyilván az a felülmúlhatatlan surmóság marad, mikor még ellenzékben követelte, hogy „Taszár ügyében már ne tegyenek semmit, bízzák a következő kormányra”. Tegnap a 444.hu cikke hívta fel a széles tömegek figyelmét arra, hogy Gelencsér a parlament és az ország nyilvánossága előtt egyedülálló, a logika Arisztotelész óta létező alaptételeit einsteini szinten megingató okfejtéssel állt elő: azért kell Magyarországon olimpia, mert 1954-ben a németek legyőztek bennünket a világbajnokságon.

Az ismeretlen pártkatona levele Leninhez: védjük meg az országot a pedagógusoktól!

Édesapám, ezek ugyanazok…

Talán nem is kéne ezzel foglalkozni, de, s erre már számos példával szolgáltunk, nem tehetünk másként: megszületnek ezek az irományok, a világhálón önálló életre kelnek, perverz hazugságaik befészkelik magukat sok-sok kényelmes, gyáva, vagy épp saját életével, bajaival túlontúl elfoglalt embertársunk agyába. A többség megszokja, belefásulnak, s attól, hogy már csak legyint mindenki ezekre az egyébként ordító baromságokra, kiagyalóik azt hiszik, igazuk van, mert nem mond ellent nekik senki. És, bár tényleg volna jobb dolgunk, meg kell mutatnunk: „ezek”, pontosan ugyanott tartanak, mint azok, akikről klónozták őket az ötvenes években. Beleolvastunk a Fidesz megyei választmányának köznevelésről szóló közleményébe: ezek még talán a kevertet is el tudnák rontani…

Az új földesúr, avagy Mihalecz tekintetes bevásárol

Medve-talpalatnyi föld a pártszolgálatosnak

Némi félsszel választottuk Jókai Mór regényének címét, miután úgy néz ki, Kaposváron még azt sem illik csak úgy kényre-kedvre, hanem minimum körbe kell szaladni a városban, és megkérdezni néhány illetékest, vagy épp véleménynyilvánító szavazást kiírni róla, mint az életbevágó buszdekorációkról, de aztán összeszedtük a bátorságunkat, nem akarván lemaradni a kaposvári progresszív értelmiség színe-javától, akik tömegével írnak alá kormánykritikus petíciókat, életük és egzisztenciájuk kockáztatásával lájkolnak kritikus hangvételű helyi hírblogokat, belevágtunk. Juszt is Jókai, még, ha meg is fenyeget bennünket érte csontujjával, mert itt tényleg az új feudalizmus, a földesúri osztály épül, éppen olyan mocskos módszerekkel, amilyenekkel a Legfőbb Hűbérúr kegyes jóindulatát ki lehetett érdemelni. Mihalecz Andrásnak, a kaposvári közgyűlés Fidesz-frakcióvezetőjének nem volt könnyű dolga, de helytállt: alig kevesebb, mint százmillióért hullott az ölébe némi földecske. Mi pedig az örömteli esemény alkalmából egy szerény portrévázlattal kedveskednénk.

Újratervezés, avagy a 67-es szappanopera sokadik fejezete

Százmilliók vasvillával ki az ablakon

Minket lepett volna meg a legjobban, ha egyszer csak, mondhatni váratlanul megjelennek a földmunkagépek a Kaposvárt egyesek szerint a nagyvilág többi részével összekötő elátkozott 67-es úton, és, ahogy a mesékben lenni szokott, idővel megindulhat rajta a forgalom. Nos, út helyett immár fél évtizede fellengzős dumákat, zavaros magyarázatok tömegét kapták a kaposváriak, az úttesten pedig – mondván, úgyis már csak néhány ezret kell aludni a megújulásig – szépen gyűlnek a brutális kátyúk. A fejlemény pedig, ha annak lehet nevezni annyi, hogy most, néhány napja immár sokadszorra eredményt hirdetett a Nemzeti infrastruktúra Fejlesztő Zrt. – nem tévedés – az út MEGTERVEZÉSE tárgyában. Agyrém, narancsszínű csomagolásban.

Taszári rekviem 3.: végjáték a duma mentén

Legalább Kaposvárt sikerült megbombázni…

Két hosszú írásban részleteztük a Kaposvár melletti, egykor legendás hírű katonai repülőtér, Taszár történetét nagyjából a rendszerváltás utáni évektől egészen 2003-ig, amikor sikerült az amerikaiak maradékát is elüldöznie az akkor ellenzéki Fidesznek, néhány jól irányzott idegenellenes tüntetéssel és némi hisztériakeltéssel a médiában. Az SFOR után 2005 végén a Magyar Honvédség is elhagyta Taszárt, és megkezdődött a történet egy újabb, a többitől merőben eltérő felvonása: kísérletek történtek a polgári hasznosításra, megvalósíthatósági tanulmány készült, privatizációs pályázatot írtak ki, hogy a térségben létesüljön egy nagy, országrésznyi területet kiszolgáló cargo, tehát alapvetően áruszállításra szakosodott repülőtér. Aztán, hogy senki ne izgulja halálra magát a történet végéig, valakik ezt is megfúrták.

2015 kaposvári hőse: a sötét(b)en látó tündér*

Leltárféle a mögöttünk hagyott évről, a lég- és fellegvárakról

Ahogy eddig, úgy nyilvánvalóan 2016 elején sem ússzuk majd meg, hogy mindenféle rendű és rangú, felkent vagy önjelölt megmondók értékeljék a város elmúlt évét: zengenek majd a dicshimnuszok, nem fukarkodnak önmaguk s a jótevők dicséretével, habár évközben is az ön-tömjénfüsttől bűzlik a helyi közélet. És itt most annak kéne következnie, hogy „bár kétségkívül sok figyelemre és elismerésre méltó eredmény született, de…” Nos, mi kivételesen játsszuk azt, hogy nem jövünk ezzel, és nem kérünk bocsánatot sem azért, hogy létezünk, s, hogy nem állunk be nyolcadiknak semmilyen kritikátlanul lelkendező kórusba. Ezért is gondoljuk úgy, hogy „a totális elsötétítés járma alatt nyögő” város hőse, jelképe 2015-ben nem lehet más, mint a címben említett – és Csonka Ibolya által nagyszerűen megformált – mesealak, a sötétben látó tündér.

Jelszavaik valának: önkény, gyávaság, arrogancia

A decemberi közgyűlés hordaléka

Valójában nehéz lenne olyan, a helyi demokráciát helyettesítő városházi színjátékról beszámolni, amelynek ne lennének kötelező tartozékai a címben említett fogalmak. A mindenkori kaposvári közgyűlés ugyanis szervezeti és működési szabályzatszerűen és lényegét tekintve egy polgármesteri sajtótájékoztató, amelyen biodíszletként a képviselőtestület tagjai is részt vesznek, s még néhányan a polgármesteri hivatal szervezetéből. Ugyanazok a fellengzős szónoklatok, ugyanaz a lapos, sunyi, béna, buta hallgatás a Fidesz-frakciótól Csutor Ferenc, Szép Tamás, Gíber Vilmos és a többiek üres ábrázatával súlyosbítva, ugyanazok a szórványosan jobb sorsra érdemes, a polgármester által elnyomott, leugatott, kigúnyolt, félremagyarázott, elhazudott, belefojtott megnyilvánulások az ellenzék részéről. Értelmes vita, tartalom, érvek, demokrácia nélkül. Elmondjuk, miről hallgattak a jelenlévők, és mint rendesen, a helyi sajtó.