Tag Archives: hecckampány

A legsötétebb óra: Szita Károly nyilvánosan utasította a közgyűlésen a helyi cselédmédiát, hamisítsa meg a szavazás eredményét

Soros-hecckampány a városházán

A kaposvári közgyűlés ritkán tapasztalható mélységekbe süllyedt ma, miután egyebek mellett napirendre került az a tegnapi cikkünkben is említett előterjesztés, amely a „Védjük meg településeinket, védjük meg hazánkat” című polgármesteri konferencia felhívása melletti állásfoglalásról, egyszerűbben szólva a Fidesz-kormány által gerjesztett uszító, ill. gyűlöletkampányról szólt. A szokásos polgármesteri öntömjénezés, sikerpropaganda mellett szinte már hagyományosnak tekinthető feladata a testületnek migrációs vagy Soros-Brüsszeles szájtépés helyi szintű applikációja. A provokáció azonban – mert nem egyéb ez – ahogy országosan is, erős gellereket kap mostanában, amit egyre kétségbeesettebb, agresszívebb kommunikációval próbálnak ellensúlyozni: az ellenzék felszólalásait, javaslatait lesöpörték, kérdéseikre nem válaszoltak, s eddig példátlan esetre is sor került: