Tag Archives: Helyi Választási Bizottság

Önleleplezés felső fokon: Fejes István KE-elnök számára az igazmondás elérhetetlen, hófödte hegycsúcs

„Meg tudunk védeni mindenkit” – Frissítés!

Nyilván nagyon unják (mi is), ugyanakkor már most ragyogóan látszik, hogy néhány év távlatából senki nem tud majd hiteles képet alkotni arról, hogy mi is történt a 2019-es önkormányzati választáson Kaposváron, ha ezek az írások nem születnek meg, s nem reagálunk mindenre, ami az üggyel kapcsolatos. Mondhatnánk, nincs más választásunk, ugyanis nagyon úgy tűnik, sok megszólaló erősen hadilábon áll a való tényekkel, beleértve a törvényesség éber helyi őrét, a jegyzőt, s persze az ellenérdekelteket, az ellenzéki (?) összefogás (?) egyes prominenseit. Például Fejes Istvánhoz hasonló lendülettel még senki nem rúgta tökön saját magát a nyilvánosság előtt.

Holnap 13 órakor dönt a Helyi Választási Bizottság a függő ellenzéki mandátumok sorsáról

Felder Frigyes nem is lehetne képviselő? – Frissítés: mégis ő lett.

A HVB honlapján megjelent meghívó szerint az ülés hivatott első körben dönteni arról, hogy a mára jócskán megtépázódott ellenzéki egység által jelöltek közül ki jogosult átvenni a Fejes István és Horváth Ákos Ervin lemondása miatt szabaddá vált mandátumokat. Az ügyről többször írtunk, beismerjük, kevés sikerrel: szerintünk tíz kaposvári választópolgárból kilencnek fogalma sincs arról, hogy mi is zajlik, csupán azt látják, hogy ellenzéki oldalon még ebben sem sikerült megegyezni. Holnap ugyan valami kiderül, de szinte biztos, hogy mindenképpen magasabb fórumokon folytatódik majd a történet.

Lehet népszavazás a hulladéklerakóról Kaposmérőben: megsemmisítette a Törvényszék a helyi választási bizottság elutasító határozatát

Méretes pofon a mérői kiskirályságnak

Több, mint egy hónapja kürtölte világgá diadalittasan a Mészáros-féle média-klónhadsereg helyi alegysége, a Somogyi, hogy „Nem szavazhatnak a szemét-sorsról Kaposmérőn”. Mintha nem tudta volna pontosan minden érdekelt, hogy – hasonlóan a tavalyi kaposvári, gumiégetős kezdeményezéshez – a helyi választási bizottság a hatalom elvtelen kiszolgálója, és nem várható tőle más döntés, mint ami Prukner Gábor polgármester és tartótisztje, Gelencsér Attila valamint a mögöttük állók érdekeit szolgálja. Az a hír viszont már természetesen nem fért be a csicskamédia egyetlen orgánumába sem, hogy a Kaposvári Törvényszék megsemmisítette a választási bizottság határozatát, és – jogerősen(!) – hitelesítette a kezdeményezők népszavazási aláírásgyűjtő ívét.

Tudta? Nyílt törvénysértésre készül Kaposvár önkormányzata gumiégető-ügyben!

Oszt’ jónapot, mondta Szita Károly

Azt persze tudtuk, hogy a Fidesz és kapcsolt részei naponta tiporják lábbal a saját összegányolt törvényeiket, ahogy legutóbb például Gelencsér Attila tette, miután alaposan és sokoldalúan kimerítette a közösség elleni izgatás, gyűlöletre uszítás, közveszéllyel fenyegetés büntetőjogi tényállását – immár nem először. Említhetnénk még friss élményként a népszavazási, ún. „kopasz-ügy” teljes hatósági kezelését, amelynek aktív részese volt a kaposvári Boda Pál ügyvéd, hogy némileg közelítsünk témánkhoz. Most, úgy tűnik – sejtésünk szerint politikai haszonszerzésből – a hétfői kaposvári közgyűlés elé olyan előterjesztés kerül, amely nyíltan szembemegy a hatályos törvénnyel.

Újabb győzelem a Szita-Homatech összeesküvés felett: a Kaposvári Törvényszék helybenhagyta az ellenzék népszavazási kezdeményezését!

És láss csodát: egyből előkerült a „Krakus” márkájú nyúlcipő

A kaposvári politikát és főleg a polgármestert ismerőknek feltűnhetett Szita Károly pálfordulása a tegnapi közgyűlésen: eddig kizárólag a Fidesz rágalmait visszhangozta, most viszont, kissé összefüggéstelenül ugyan, de a népszavazás fontosságáról szónokolt, arról, hogy a többségnek kell döntenie. Nos, az ellenzéki összefogás sem mondott soha mást, csak éppen hozzátették azt is, hogy demokráciában a döntés előtt kellett volna megkérdezni a polgárokat. Most viszont új helyzet állt elő: a törvényszék jogerős végzése alapján érvényes a kérdés, lehet gyűjteni Kaposváron az aláírásokat.