Tag Archives: Hüse Csaba

Zsinórpadlás-söprés 2.: a láncoskomikus, az intrikus és a menedzser lenyilatkozza a tutit

Színházi mesék erős idegzetűeknek

Vannak művészek, akiknek voltaképpen az élete az alkotás, afféle folyamatos performansz: úgy tűnik, hogy az elmúlt években szegény, sokat szenvedett Csiky Gergelyünk is inkább a körülötte zajló kisebb-nagyobb botrányokkal vétette észre magát, mint a színpadi produkcióival. Persze soha nem az a hibás, aki odapiszkít az asztal közepére, hanem az, aki szóvá teszi, jelen esetben a KAPOS-T. Az első számú közellenség megtisztelő címért immár senki nincs versenyben velünk, ha valaki a színházi menedzsmentet kérdené, ezt nemrég igazgatói körlevélben is megerősítették a gyengébbek kedvéért. A baj pedig az, hogy észreveszünk dolgokat, amiket a képmutatás Kaposváron intézményesült illemszabálya szerint nem lenne szabad. Három színházi karakter, három ütős nyilatkozat a kulisszák mögötti fülledt világból.