Tag Archives: jogerős ítélet

Szita Károly teljes vereségével zárult a Pécsi utcai iskola ügye: nem indul alapítványi osztály, az elsősöket pedig szétosztják a kaposvári tagiskolák között!

Húsz nappal az iskolakezdés előtt még nincs hivatalos tájékoztatás

Lezárulni látszik az a 2008 óta húzódó szegregációs ügy, amelyet az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyermekeknek Alapítvány (CFCF) indított, és nyert meg a bíróságon két ízben is. A kaposvári önkormányzat még a jogerős bírói döntés alól is megpróbált kibújni azzal, hogy egy kaposvári alapítványt, a Mikrokozmoszt tolta előtérbe, és velük kívánta megoldani a cigánytelepi gyerekek iskoláztatását. Próbálkozása nem járt sikerrel, miután a minisztérium elzárkózott attól, hogy a Pécsi utcai iskolaépület helyiségeit átadja nekik. Felmerült még az egyetem művészeti karának Bajcsy-Zsilinszky utcai épülete is, de tegnapelőtt a Klubrádió „Kötőtű” című műsorából megtudhattuk: ez a kísérlet is kudarcba fulladt. Hivatalosan csak augusztus 15-én közlik a szülőkkel, hogy az eredeti, tavaszi beiratkozás az érvényes, és az elsősök mindannyian a város különböző általános iskolájában kezdik meg a tanévet. A szégyent csak fokozza az, amit Kaposvár városa, és a neki szolgáló cselédmédia tájékoztatás címén művel, ill. nem művel.

Mr. Süket sokadik trükkje is besülni látszik: a minisztérium nem engedi, hogy bárki első osztályt indítson a Pécsi utcai iskolában

Foggal-körömmel a jog és az igazság ellen

A diszkrét kis kaposvári rasszizmusról, annak Pécsi utcai iskolát érintő eseményeiről már szinte mindent elmondtunk, csupán egy összegző véleménycikkel vagyunk még adósok (magunknak). Most azonban új fejleményekről számolt be egykori lapunk, a 168 ÓRA: az önkormányzat felülvizsgálati kérelemmel fordult a Kúriához, melyet várhatóan októberben bírálnak el, ám, mivel ennek nincs halasztó hatálya, Szita Károlyék újabb trükkel próbálkoztak: a Mikrokozmosz Alapítványt támogatják közel nyolcmillió kaposvári adóforinttal, hogy csakazértis ugyanott, s persze a régi, szegregált környezetben „tanulhassanak” a szentjakabi (cigány) kisdiákok. Most, a fenti cikkből úgy tűnik, az EMMI nem partner Mr. Süket újabb trükközésében: a minisztérium hivatalos kommünikéje alapján senki nem indíthat első osztályt – így az alapítvány sem. Emeletről pofára 3.0.