Tag Archives: Kapos TV

Így bánik veled a hatalom, ha hűséges alattvaló vagy: azt kapod jutalmul, amivel mást büntetnek

A szolgáló(lány) NER-kompatibilis meséje

Az alábbi történetnek ugyan van némi aktualitása, ám korántsem napi. Valójában inkább tanmese igazi szereplőkkel. A tanulságot ki-ki levonja magának. Számunkra az, hogy a hatalom – helyi, vagy bármilyen – legundorítóbb vonása, ahogyan emberek sorsával, egzisztenciákkal játszadozik, fikarcnyit sem törődve azzal, mit tapos el, milyen károkat okoz. Emlékezetes, mondhatni ütős antréja volt 2014 elején a KAPOS-T-nak a városi televízió, a Kapos Tv vezetőjének, Katona Józsefnek a kirúgásáról szóló cikk, épp a választások előtt, melyről mélyen hallgatott az akkor még bősz ellenzéki (francokat) Somogyi és mindenki más. Úgy látszik, minden választás előtt be kell áldozni egy Kapos Tv-vezetőt …

Gyerekek, buli, vízi parádé: Szita Károly megszemlélte a tiszteletére bemutató úszást tartó kisiskolásokat

Biodíszlet 2.0, ezúttal úszósapkában

Két uszodai botrány is borzolta a kedélyeket ma: az egyik Budapesten, a másik Kaposváron. Az egyik felvert némi port, a másik viszont – a nagyobb – úgy simult bele a helyi közélet áporodott, dohos-penészes atmoszférájába, ahogy több mint két évtizede minden, amit Szita Károly művel. Budapesten a NER-elit kultikus helyéről, az Oxygen Wellnessről derült ki, hogy eredetileg általános iskolás kisgyermekek úszásoktatását is szolgálnia kellett volna, de aztán a Habony-Rogán-Seszták érdekkör elintézte, hogy a kicsik inkább a busszal fél órányira lévő másik uszodába járjanak. Kaposváron viszont csupán annyi történt, hogy Szita Károly polgármester tiszteletére vízi parádét rendeztek több száz kisiskolás részvételével, melynek csupán egyetlen célja volt: a helyi médiában bemutatni, hogy a drága polgármester bácsi milyen jótéteményekkel is halmozza el a jövő kis Fidesz-szavazóit.

Narancsszínű biodíszlet: Gelencsér egy fideszes pártfunkcionárius családját használja a kormánypropaganda terjesztésére

Stex, hazugság, videó

A politikai propaganda talán legvisszataszítóbb, legprimitívebb fogása a „családozás”. Ha érzelmi húrokat akarsz valakiben megszólaltatni, mantrázd vég nélkül: „család”, „család”. Az ízléstelenség súlyosbított formája, mikor a kamerák elé oda is állítják a boldog, jóltáplált, lehetőleg sokgyermekes famíliát, akik, hogy legyen még lejjebb, még meg is szólalnak. Nyilván nem véletlen, hogy ilyen szerepekre nagyon nehéz civil jelentkezőt találni, ezért Gelencsér Attila és stábja roppant kreatív megoldást talált: az aktuális, Rákosi-korszakot idéző „hűdejónekünk” propagandavideót nemes egyszerűséggel a kaposvári Gáspár Andráséknál forgatták le. Ezt a helyi cselédsajtó minden alegysége hűségesen leadta, csak azt felejtették el közölni, hogy a jókedvtől, látható bőségtől sugárzó három gyermekes család feje a Fidesz kaposvári szervezetének alelnöke.

Kaposmérői fórum-ügy: primitív hazudozás, ostoba rágalmak, lejáratás – nagyjából erre számíthat a közvélemény a Fidesztől és a helyi médiától a következő két évben

Nagystílűen, becsületesen, fontos dolgokról – ahogy tőlük megszoktuk

Sok minden borzolhatja a kedélyeket Kaposváron és környékén, de az, amiből a helyi média Tardi Tamás újdonsült megyei közgyűlési alelnök segítségével nemrég „ügyet” habosított, az biztosan nem. Napjainkban számos építési-bontási hulladékbotránytól hangos a – mi is? – nos, hát a KAPOS-T és tényfeltáró munkája nyomán az országos média, ám e bűncselekményekben az említett helyi erők csupán cinkos hallgatással veszik ki a részüket. Erről mély csend van, viszont hatalmas médiaricsaj bírt kerekedni valami körül, ami csupán Prukner Gábor kaposmérői polgármester és Tardi Tamás főállású Gelencsér Attila-csicska vágyfantáziáinak izzadságos végterméke, nem több.

Soros, nyiss nekem tért*: a téboly letépte láncait, és elszabadult

Sigmund Freud nagy napja a Kapos tv-n – frissítve, b@zmeg, ilyen nincs**!

A legtöbbet idézett rész a korszakos jelentőségű osztrák neurológus és pszichiáter elméletéből az elszólásokra vonatkozik: sokszor akaratlanul kibukik a szánkon az agyunkban zakatoló, s éppenséggel elrejtendő gondolat. Néhai kiváló színészünk, Szendrő József mondott így pohárköszöntőt egyszer a színpadon: „A húgyom egészségére igyunk!”, de a „csiklós busz” kifejezést is hallottuk már. Abban pedig semmi meglepő nincs, ha az általános elmebaj, mely Magyarországon pestist megszégyenítő tempóban terjed, egyre változatosabb tüneteket produkál. Különösen nincs, ha ez a város egyik közismert szellemi fellegvárában esik meg, a Kapos Televíziónál, ahol egymásnak adják a kilincset azok, akik érhetetlen okból ugyan, de még szabadon járnak-kelnek. Poén szigorúan a kattintás után…

Vágányzár a Kapos völgyében: öt röpke óra, és már ott is van a gyanútlan utazó Budapesten

Száz vasutast, ezeret!

Nem áll szándékunkban felvenni semmiféle szolgáltató oldal-stílust: a kattintás-lájkvadászatot az időjárással és a traffipax-információkkal meghagyjuk a kaposvári cselédmédia tartalom és mondanivaló híján tengődő egységeinek. Baj persze, hogy ezzel láthatóan sokakat húznak magukhoz le, az igénytelenség mocsarába. Most mégis egy roppant triviálisnak tűnő vasúti menetrendi kérdésnek szentelnénk néhány bekezdést, egyrészt azért, hogy akiket érint, legalább tőlünk értesüljenek arról, hogy az idei nyár néhány hetében mennyi időt fognak vonaton-pótlóbuszon ülve tölteni, ha a fővárosba igyekeznek, másrészt viszont érdekesnek találjuk, hogy az említett médiacselédség, a hatalom hasznos hülyéi, s persze a MÁV, bősz szolgáltatói ügybuzgalom ide vagy oda, erről az átmeneti menetrendi katasztrófáról elegánsan elfelejtették tájékoztatni a nagyérdeműt.

A humor nagyágyúi: így próbált viccelődni a kaposvári Fidesz-holdudvar és a csicskamédia április elsején

Kínos, kínosabb, Pintér Rómeó – *frissítve!

Még a rutinos Fidesz-trollok foga is belevásott abba, amit a kaposvári Fidesz környékén gyülekező csúcsértelmiségi társaság április elseje alkalmából előadott. „Tapló primitívség” – ennél jobb állandó jelzőt nehezen találnák produktumaikra. Alapszabály: ha a hatalom környékéről, annak testhajlataiban tenyészők próbálnak meg poénkodni, abból csak a szégyen lesz, no meg a törvényszerű lelepleződés: ezek, sőt EZEK pontosan ilyenek. Ennyit tudnak: játszótéri homokozóból mentett, surmó viccelődéssel hülyét csinálni magukból. Ha már a hatalom gyakorlóiba nem mernek belekóstolni, maradnak a szegények, a védtelenek, a kiszolgáltatottak – abban nincs kockázat. A kínos események középpontjában pedig egy fideszes képviselő, aki ezt jó alkalomnak vélte új frizurájának és toalettjének bemutatására: Pintér Rómeó.

Óriási, nemzetközi, világra szóló sikerek nyomában, avagy a nyúlon túl kezdődik a hazugság?

Esettanulmányok a sajtócselédség napi gyakorlatából

Csak reménykedünk benne, hogy az itt következő történeteket nem érti félre senki: meggyőződéssel valljuk, hogy Kaposvár és a kaposváriak nap mint nap érnek el sikereket, nyújtanak elismerésre méltó teljesítményeket – ahogy más városok is, természetesen. Mondhatnánk ironikusan, hogy ilyen vezetés mellett már a napi felszínen maradás is történelmi győzelem. Arra a habverésre viszont, amit a helyi média időnként művel egy-egy eset, vagy éppen személy kapcsán, sokkal inkább illik a szánalmas jelző, mint az elismerés bármilyen formája. Hangsúlyozzuk: nem a szereplők tehetnek erről, hanem a sikerekre rászívódó helyi média, amely nemcsak harsánykodik, és szórja a bombasztikus jelzőket, hanem torzít is: elhallgatja az igazság jelentős részét, hamis összefüggésbe helyezi a történteket, s ezzel megszegi az (állítólag) Deák Ferenc által alkotott egymondatos sajtótörvényt: hazudni pedig nem szabad.

„A Párttal, a néppel egy az utunk”: szépen formálódik a kaposvári média-gólem

És hány álláskereső is van Somogyban?

Az álmoskönyvek szerint talán nem szerencsés két, egymást követő cikkben is a médiával foglalkozni, de ezt most így hozták az események. Voltaképpen a KAPOS-T soha nem is a médiával foglalkozik, hanem azzal, hogy a helyi közélet eseményei hogyan tükröződnek bennük, illetve hogyan próbálják befolyásolni az egyes médiumok – nyilván politikai indíttatásból – a történéseket. Most, hogy már két teljes hónapja új vezetése van a Somogyi Hírlap-Sonline kombónak, amúgy sem haszontalan egy röpke elemző pillantást vetni rájuk: hogyan változott a hangnem, a témaválasztás, hogyan igazodnak az új tulaj elvárásaihoz. Nem árulunk el nagy titkot, ha megsúgjuk: a Somogyi Göb… Mészáros Lőrinc élcsapatává képezte magát hetek alatt. Hogy ezt most némi aktualitással is meg tudjuk toldani, tiszta haszon.

Mélyponton a helyi demokrácia Kaposváron: az önkormányzat titokban tartja az évi közmeghallgatást!

A gumiégetésnél is lehet mélyebbre süllyedni…

Szita Károly és a helyi hatalmat gyakorló (?) Fidesz-válogatott ismét kitett magáért: közismert, hogy a helyi demokráciát szabályozó önkormányzati szervezeti és működési szabályzat szerint a költségvetési rendelet elfogadása előtt „közmeghallgatást kell tartani” a városban, ahol „a helyi közügyeket érintő kérdésekre és javaslatokra a Hivatal választ ad”. És tudják, mikor lesz a közmeghallgatás? Nem? Nem csoda, ugyanis a százmilliókkal kistafírozott, tányérnyaló szemétládák gyülekezete, melyet valami rejtélyes oknál fogva helyi médiának neveznek (100%-ban beleértve most már a Somogyit is) bizony elfelejtett hírt adni róla. A városháza honlapjának főoldalán pedig tetszenek tudni, mi olvasható két friss hír között? Nem vicc: a tavalyi, 2016-os meghallgatás időpontja – nem tudunk másra gondolni – szándékos megtévesztésül.