Tag Archives: Kaposvári Rákóczi

Már megint csengetnek: ismét közvéleményt kutat a gumiégetőről Kaposváron a Real PR 93 Kft!

Most meg a kaposváriak nyolcvan százaléka elutasítja?

Már mi is csak kapkodjuk a fejünket, olyan tempóban követik egymást az események. Az Ady által megénekelt álmos-poros kisváros zsurnálnyelven szólva, akár a felbolydult méhkas. Az aláírásgyűjtés legtöbbször névtelen, ám annál valóságosabb hősei, most, a hajrában úgy tűnik, konkurens utcai harcosokba botlottak több helyen is, s tőlük kaptuk a hírt: a nemrég a Kaposvár Most kiadója megbízásából közvéleményt kutató régi ismerős, a Real PR 93 Kft. kérdezőbiztosai már megint a várost járják. Úgy hírlik, hogy most a városháza adta megrendelést, és a „munka” rettentően sürgős a kérdező hölgyek szerint: hétfőn már le is kell adni. Viszont a kérdezőbiztosoktól származó információink szerint az eddigi tapasztalatok kicsit mások, mint az előző végeredmény alapján sejteni lehetett volna: körülbelül NYOLCVAN százaléka a megkérdezetteknek elutasítja a gumifeldolgozót…

Nyomozások Rákóczi-ügyben: sikkasztásról, hűtlen kezelésről és csalásról szól a feljelentés

Mikor kezd el Illés és Czimmermann dalolni?

A Rákóczi-saga szimpatikus hőseit a történet azon pontján hagytuk magukra átmenetileg, midőn Szita Károly, a főhős, egy kész, megnyert milliárdos támogatásról lemondva, megvert kutyaként fülét-farkát behúzva nyüszített a közgyűlésen: „most nem érdemeljük meg a stadionfelújítást…” Az amúgy Fidesz-módra minden kudarcát handabandázással elkenő kaposvári polgármestertől szokatlan volt ez a sunyítás, a helyi közügyekben járatos keveseknek is feltűnt: futball-ügyben valami nagyon nincs rendben. És lassan napvilágra is kerülnek a piszkosabbnál piszkosabb részletek arról, hogy miért is retteg ennyire a polgármester, hogy egy lapon említsék a nevét azzal az egyesülettel, amely az életét évtizedekig az ő napi parancsai szerint élte. Szita Károly nyilván tud valamit, de hál’ istennek, és a KAPOS-T egyre bővülő, és egyre aktívabb tábora bizalmának, számos dokumentum már hozzánk is eljut: büntetőeljárások, nyomozások sora indulhat a felszámolás alatt lévő Kaposvári Rákóczi Labdarúgó Kft., s persze a felelős személyek ellen.

Szép új világ, avagy „megyünk előre”, egészen a falig

Személyesen Orbán Viktor keveri majd a betont Kaposváron

Érthetően a legtöbb kaposvári polgárban él több-kevesebb kíváncsiság azokkal a „történelmi” változásokkal kapcsolatban, amelyekről nem győznek áradozni mostanában a helyi cselédmédia minden lehetséges felületén. Orbán Viktor rájött, hogy Budapestet soha nem fogja bevenni, hisz mára már ez a mostani, végtelenül szerény képességű Tarlós István is ellene fordult, s a város pedig nem szűnik meg pezsgő, színes, „multikulti” metropolis lenni, amelynek lakói legfeljebb lesajnálóan keresztülnéznek a pocakos, szotyolaköpködő lelátótölteléken. A magyar falu halott, így maradnak a közepes nagyságú városok, melyekben még jó sok vasbeton és Viacolor burkolat elfér, így ott kell megnyerni a következő választásokat. Vigasztaljon mindenkit, hogy a szinte biztos befutó nyertes kivitelezőbe, a ZÁÉV-be egyes sajtóhírek szerint Mészáros Lőrinc, lánykori nevén Orbán Viktor is betette már az első lábait, így a pénzek útja is ki van kövezve.

A mi Nostránk és a mai alakoskodók: besúgóból tartótiszt

Hazugságok hálózata

A „Napi cukiságot” váltja a címben szereplő új fejlesztésünk, ugyanis azt sejtjük: annál már úgysem lesz cukibb semmi, hogy a minap Czene Attila azt próbálta bemesélni a Somogyi Hírlap másfél millió olvasójának, hogy Csipkerózsikát Süsü, a gonosz mostoha mérgezett vadkörtével altatta el a négyszögletű kerek erdőben. Abbéli meggyőződésünk viszont, hogy itt valaki folyvást mesél, sőt hazudik, nem változott, sőt, egyre erősebb. Ezért aztán útjára indítjuk ezt a „hazugságszenzort”, amit persze nevezhetnénk bárhogyan – a címnek nincs jelentősége. Annak viszont van, hogy nem szabad – egyrészt hazudni sem volna, amint azt Deák Ferenc az egymondatos, jelképes sajtótörvényében leszögezte, másrészt viszont legalább akkora hiba vagy éppen bűn – szó nélkül elmenni a hazugságok mellett.

Rákóczi-stadionfelújítás törölve: Szita kihúzta a szőnyeget Orbán vejének cége alól?

„Nem az asztalfióknak dolgozunk, hanem a ládafiának…”

Szögezzük le az elején azt, ami biztos: Kaposvár polgármesteréről nehéz elképzelni, hogy az elmúlt 25 évben (vagy korábban) bármit önös érdek, politikai haszonszerzés célzata nélkül tett volna. Ez Kaposvár közéletének talpköve, nem a tiszta erkölcs. Most, mikor – fogalmazzunk így – félhivatalossá vált, hogy a város visszalép a Rákóczi stadionjának egymilliárdot meghaladó összegű – állami pénzből tervezett – felújításáról, ismét idézhetjük Fülig Jimmyt: „… kavarja ez, vagy nem kavarja?” Lemond az egymilliárdról pusztán azért, mert rosszul megy a csapatnak? A Fidesz-etalon, Orbán épp az ellenkezőjét teszi: még soha nem volt ilyen gyalázatosan mélyen a magyar labdarúgás, pont, mikor a legtöbb, szinte felfoghatatlan mennyiségű pénzt öntik bele.

Megint egy világraszóló siker: Kaposvár önkormányzata újrateremtette a szocialista labdarúgást!

Szita Károly is visszatáncol a stadionfelújítástól?

„Somogy megye labdarúgása haldoklik.” (Sonline, 2015. július 17.)

„A Somogy Megyei Labdarúgó Szövetség elnöke Szita Károly.” www.smfoci.hu

Ebben a két idézetben minden benne van, így nagyjából itt be is lehetne fejezni egy, a fenti témáról szóló cikket, miután messze nem érdemel még ennyi szót sem. Azonban az elmúlt években folyamatosan milliárdos nagyságrendű közpénzt emésztett fel a sportág Kaposváron művelt, sajátos, máshol ismeretlen válfaja, így pusztán közéleti témaként tekintünk rá – ez az egyetlen mentségünk. Nekünk legalább van ennyi.

Bréking: bűnügyi nyomozás a Rákóczi-üzletrész eladásának ügyében!

Bosszúhadjárat része a sétálóutcán parkoló Jobbik-képviselő ügye?

Miután a Kaposvár Most elnevezésű „hírportáltól” eddig nagyon mást nem láthattunk, mint nettó Fidesz-propagandát, alja bulvárt, ezotériát és időnként – jól láthatóan a városháza megrendelésére – nettó inszinuációt, egy-egy politikai ellenfél lejáratására irányuló szándékot, át is léptünk a tegnapi akciójuk felett, mely látszólag csupán egy kirívó parkolási szabálytalanságról szól, arról, egy jobbikos megyei közgyűlési képviselő, T. Richárd – szerintük rendszeresen – a sétálóutcán parkol különleges és drága Ford Mustangjával. Teszi ezt azért, mert történetesen ott lakik, s, bár várakozásra az érvényes helyi rendelet szerint ez sem jogosítja fel, mára felmerült, hogy egy sokkal valószínűbb motiváció áll a felhajtás hátterében: városháza újfent bosszúhadjáratot indított T.-ék ellen, valószínűleg a tavalyi Rákóczi-ügy folytatásaként, s ennek egyik hadműveletét látjuk.

Közgyűlés, Csiky, börtön, Donner, média: mindenki hozta a formáját

Akciós polgármesteri bölcsesség: “nem kell mindenről tudnia a közgyűlésnek…”

Úgy tűnik, a KAPOS-T-nak sikerült kissé felkavarni a kaposvári pocsolyát az utóbbi hetekben: a közgyűlésen rendre azok a témák kavartak vitát, melyeket ezidőtájt mi is tárgyaltunk. Nyilván voltak egybeesések, de ennyi véletlen nincs. A közgyűlés fő témája a költségvetés újabb módosítása volt – ellenzéki korában szokta mondani a Fidesz erre, hogy „költségvetés megbukott” – s most ráadásul valóban az alultervezettség és a polgármester új és újabb, olykor kissé hagymázas ötletei voltak a változások forrásai. Jó szokása szerint Szita Károly hisztériázott egy-egy sort, ha értékelhető választ nem tudott adni, s néha már az volt az érzésünk: nem angol nyelvtanfolyamra, indulatkezelési tréningre kellene költenie az adófizetők pénzét.

TAO: Út és Erény helyett diszkrét zsarolás a Szivárványban

Titkos találkozóra rendelte Szita Károly a kaposvári vállalkozókat

Május elejéről általában az orgona nyílására, a ballagásokra és úgy általában a kikeletre volt szokás asszociálni, de mint annyi más, mára ez is a múlté: ballagás áprilisban, az orgona rég elnyílta magát, a TAO-ról pedig már nem Lao-Ce örökbecsű műve jut eszünkbe, hanem a társasági és osztalékadóról szóló törvény, melynek elszámolása épp ilyenkor esedékes a gazdálkodóknál, és persze annak az a sok-sok milliárdra rúgó része, mely ma törvényesen átruházható az államkassza helyett az ún. látvány-csapatsportokra, melyek aztán úgy nyelik el ezeket a pénzeket, mint a Bermuda háromszög a gyanútlan arra járót. Miután úgy tűnik, hogy ez csapocska is vékonyabban csordogál Kaposváron a kelleténél, a polgármester jónak látta kicsit rásegíteni a dologra így bukszanyílás idején.

Futball, bűnözés, politika: a Rákóczi-botrány folytatódik

Fidesz-közeli közvéleménykutató kérdezi Kaposvár polgárait a csapatról

Szita Károly rátett egy-két lapáttal. Nehéz, sőt úgy gondoltuk, egyenesen lehetetlen lesz felülmúlni azt a szégyenletes bohóctréfát, amelynek során nemrég Kaposvár ragyogó intellektusú, erős és rendíthetetlen vezetéséből hülyét csinált egy Sólyom Sándor nevű alvilági figura, akit kis híján akkor hurcoltak el egy újabb börtönbüntetés letöltésére prostitúció és pénzmosás támogatása miatt, mikor ünnepélyes keretek között aláírta Szita Károllyal, Dér Tamással és a jobb sorsra érdemes futballcsapat akkori vezetőjével, Illés Jánossal az együttműködési megállapodást. Ami igazán arcpirító: az említett „urak” már akkor is pontosan tudták, kivel van dolguk, ahogy mi is azt, hogy lesz még miről mesélnünk Rákóczi-ügyben.