Tag Archives: közútfejlesztés

Hatvanhetes út, alapkőletétel: Szita Károlynak már egyszerűen fogalma sincs arról, hogy mit beszél

A hátrafelé köpködés veszélyei

Hogy az éberen figyelő ellenség megtévesztésére egy derekas képzavarral éljünk: örökzöld témáról ennyi bőrt még senki nem nyúzott le, már megint országos téma lett a 67-es. Volt a napokban egy igazán groteszk „alapkőletétel”, mely úgy nézett ki, mintha a hat-hét öltönyös, görcsösen mosolygó pojáca ugyanazt a snecit akarná kihorgászni a kacsaúsztatóból. A kincstári sajtóörömködés persze nem múlhatott el a Fideszben szokásos hátramutogatás nélkül, ám az országos médiában ezzel együtt némi kritika is illette az „első fecskét”, a csökkentett paraméterű, „R” jelű gyorsforgalmi utat: „új halálútnak” nevezik, s a hírek szerint egyre több érintett próbálja elkerülni, hogy ilyen épüljön. Szokás szerint persze a lényegről esett a legkevesebb szó: arról, hogy szépen, lépésről lépésre visszanyesték a fellengzős ígéreteket, s van rá esély, hogy a jelenlegi változat sem a végső.

67-es szappanopera: csak harminchárom kilométert kapunk, viszont jóval drágábban

Nem fordítva ülünk a lovon: a ló ül rajtunk…

Új, ráadásul angol szót tanult a kaposvári lakájmédia tegnap: a „doorstep” a sajtószlengben annak a tájékoztatónak a jelzője, amelyet közvetlenül a tárgyalóból kilépve, azon frissiben tartanak a bent lezajlott eseményekről. Ebben az értelemben Szita Károly tegnapi, Kossuth téren tartott szpíccsét doorstepnek nevezni nettó baromság, miután semmiféle tárgyalás nem előzte meg: a polgármester jó eséllyel a klotyóból lépett ki a Kossuth térre – ott nyilván egyenrangú fél volt. A tárgyalás egy nappal korábban, Budapesten zajlott, kormányülésnek nevezték, és ő a közelébe sem mehetett volna. Ennyit tud a cselédség, és még valamit: hallgatni, de piszkosul. Ugyanis a 67-es út építésének megindításáról szóló kormánydöntés már hétfőn este megjelent az országos sajtóban és a Magyar Közlönyben, ám a kaposvári média gondosan kivárt: nyilván mindenkit utasítottak, hogy Szita délután fog sajtótájékoztatót tartani, és alapszabály, hogy a kaposváriaknak tőle kell megtudniuk a jó hírt. Nincs egyéni akció: karmesteri intésre, együtt vonítja az örömódát a Somogyi, a Most-Extra, a Kapos Tv, a 74nullanulla, az egész kórus. Hurrá, optimizmus, de mire is?

És hol tart a Modern városok program? Második rész: a 67-es út kanyarulatai, bukkanói és kitérői

És igen: hetedszerre is módosították a határidőt!

Városházáról származó információk szerint Szita Károly polgármester számára a Modern Városok program prioritásai a következők: első helyen szerepelt a színház átépítése, ezt követi a 67-es út gyorsúttá fejlesztése, és a harmadik az „intermodális”, a Kaposvári Közlekedési Központ létesítése. Ennek lélektanában is elmerülhetnénk, de ennél érdekesebb az, hogy hogyan is állnak egy év után ezek a unos-untalan, elcsépelten „történelminek” nevezett beruházások. A 67-es „gyorsútnak” még egy métere sem valósult meg, de máris olyan hosszú a róla szóló papírhalmaz, hogy be lehetne vele takarni az egész útpályát. A munkáknak elvileg az idén el kellett volna kezdődnie, de még kivitelező sincs, csupán némi régészeti mozgolódás tapasztalható pár helyszínen.

Már megint van egy új kormányrendelet a 67-es útról: csupán aprópénz lesz 2017-re, de leginkább semmi

Az igazság odalent van

A nem vérbeborult agyú Fidesz-szektatagokon kívül eddig is pontosan tudta mindenki, hogy a Modern Városok Program nem egyéb hangzatos blöffnél: olyan, khm… „csoportosítása” a terveknek és az EU-tól várható forrásoknak, amelyből az egyszeri hívő számára úgy tűnik, mintha Orbán Viktor személyes, két dolgos kezével felhalmozott magánvagyonából adományozna útra, sportcsarnokra, színházra valót hűséges népének. Kormányzói kegy, mint amit a boldog békeidőkben Horthy Miklós sokezer keresztgyermeke kapott a kegyelmes úr nevenapján, praktikusan Mikuláskor. Már korábbi írásainkban is utaltunk rá: az ördög a részletekben bújik majd meg, s, hogy további népi bölcsességeket idézzünk: a cigányt sem úgy verik, és az út is hosszú a pohártól az ajkunkig. Most ismét adott a Magyar Közlöny némi gyengécske fogódzót, mire is számítsunk a közeljövőben.

Apa, folytatódik: két hónappal kitolták a 67-es út kivitelezésének ajánlattételi határidejét

Ebből az idén már egy kapavágás sem lesz

Ma került fel a Közbeszerzési Értesítő honlapjára az a korrigendum (módosítás), amelyben a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. július 22-ről szeptember 15-re változtatja a 67-es út „Vállalkozási szerződés Kaposvár és az M7 autópálya közötti R67 jelű 2 x 2 forgalmi sávos gyorsút Kaposfüred és Látrány elkerülő utak közötti szakaszának kivitelezése” című kiírásának beadási határidejét. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy – ellentétben a helyi sajtóban nemrég megjelent, szokásosan hurráoptimista feltevésekkel – az idén már szinte biztosan nem kezdődik el a tényleges munka: a beadástól számítva legalább egy hónap az érdemi döntéshozatal, az esetleges fellebbezésekről és további bonyodalmakról nem is beszélve. Így már nagyon derűlátónak kell lenni ahhoz, hogy valaki arra számítson: az idei télvíz beállta előtt megindulnak a földmunkagépek.