Tag Archives: leépítés

Mindeközben Dubaiban és Brazíliában: Fülöp Péter színigazgató úr Instagram-oldala egzotikusabbnál egzotikusabb utazásokról tanúskodik

Újabb adalék a színházi tisztogatáshoz

Az aktivitásból látható, hogy milyen érzékenyen érintette olvasóinkat mindaz, amit előző írásunkban a Csiky Gergely Színházban történtekről elmondtunk. Nyilván joggal: a leépülés, úgy látszik, megállíthatatlan. Talán ad némi vigaszt az áldozatoknak, hogy mennyien nyilvánítottak véleményt, és adtak hangot megdöbbenésüknek. Úgy tűnik, a város vezetése nem fogja fel: hiába lesz (majd egyszer) kacsalábon forgó színházunk, ha közben széthullik a társulat, s már elszélednek azok is, akik talán nem oszlopai, de nélkülözhetetlen alkotórészei voltak ennek az egykor Európa-hírű társulatnak. Bozsik Yvettre vagy Fülöp Péterre még a rajongóik (ha vannak) sem mondanák, hogy társulatépítő személyiségek. Viszont úgy tűnik, utóbbi a saját épülésére kiemelt figyelmet fordít.

Nullanulláék hozzák a formájukat: lopnak, csalnak, hazudnak, Fidesz-közeli bulvártakonyhoz méltóan

Illegálisan a hatalom szolgálatában

Ha azt hiszi valaki, hogy az ilyen esetekben is gyakoroljuk az egyébként ránk jellemző nagyvonalúságot, téved, miután itt az olvasóinkról, a kaposvári polgárok hiteles információkhoz való hozzáféréséről van szó. A primitív alávalóság, a kisstílűség és bosszúszomj, a műveletlenség, alpáriság, és az általános, már-már követhetetlen színvonaltalanság, amely a 74nullanulla című kaposvári weboldalt jellemzi, nem enged meg efféle luxust. A helyi média többi részéhez képest, amely legalább személy szerint vállalja magát, ők még ahhoz is gyávák, hogy akár egyetlen információt is közreadjanak magukról. Lopni, mások munkáját elorozni, mások által feldolgozott médiatermékekkel visszaélni – sötétben, névtelenül, törvénytelenül bujkálva – van eszük. Az újságíráshoz nincs, nyilván ezért kénytelenek ilyen módszerekhez folyamodni.

Csoportos elbocsátás a Kaposvári Egyetemen: közel száz munkatársnak mondtak fel januárban

A Nemzeti Agráregyetem kihelyezett tagozata lesz?

Több forrásból megerősített információink szerint január 15-ével kilencvenöt dolgozó munkaviszonyát szüntette meg a Kaposvári Egyetem vezetése csoportos leépítés keretében. Az akciót már korábban is tényként kezelte az intézmény belső közvéleménye. A kirúgottak kb. 70 százaléka volt technikai-adminisztratív munkatárs, és egyharmaduk oktató. Úgy tudjuk, hogy az állattudományi kart érintette legérzékenyebben a fűnyíró, amelyhez – szintén információink szerint – a felsőoktatási államtitkárság ragaszkodott, s az ehhez szükséges összeget is a kormány állta. Persze ilyenkor, ahogy lenni szokott, nem feltétlenül azok kerülnek a kapun kívülre, akiknek valóban ott lenne a helyük: túlburjánzó, bürokratikus vízfej dönt arról, hogy mely végtagokat amputálják. A helyi sajtó persze hallgat.

A rezsiharc „járulékos áldozatai”: tömeges elbocsátások a vízügyi ágazatban

Együtt-sajtótájékoztató: kormánypárti csókosok kifizetőhelyévé teszik a DRV-t

„Júniusig mintegy 1000-1500 embert küldhetnek el az állami tulajdonú víziközmű-cégektől az elhibázott rezsicsökkentés és adópolitika miatt” ez volt a központi gondolata annak a sajtótájékoztatónak, melyet az Együtt-Korszakváltók Pártja elnöke, Szigetvári Viktor és a szervezet kaposvári választókerületi elnöke, Pintér Lóránd tartott 16-án Kaposváron. Habár, amint Pintér Lóránd utalt rá, Kaposvárt nem az egyik legsúlyosabban érintett szolgáltató, a Dunántúli Regionális Vízművek látja el vízzel, a városkörnyéket, ill. a vonzáskörzetet – s így áttételesen a várost is – már érintheti egyrészt a leépítésekből származó munkaerő-piaci nyomás, másrészt a drasztikus leépítések következtében várható színvonalcsökkenés a szolgáltatásban.