Tag Archives: Maza Tészta Kft.

Karácsonyi bevásárlás Gelencséréknél: újabb kft.-ben szerzett résztulajdont derék kaposvári képviselőnk

„Közétkeztetés, abban van a nagy lóvé…”

Alapigazság, hogy a jó szemű szakember kincset ér, különösen, ha „Burkoló”. Tőle, inkognitóját gondosan őrző, ám kiválóan informált levelezőnktől kaptuk a tippet ezúttal, hálásak is vagyunk érte. A lényeg: tavaly, tehát 2018-ban a Maza Tészta Kft.-ben feltűnően olcsón megszerzett egyharmadnyi tulajdonrésze mellé a mi jó Gelencsér Attilánk befészkelte magát a cégháló másik pillérének nevezhető, osztopáni székhelyű BB Kapos Kft.-be is. A vagyonszerzést december 18-án rögzítette a cégbíróság, így a következő, január 30-án esedékes vagyonnyilatkozatában már szerepelnie kell, ha nem akar a korábbihoz hasonló törvénysértést elkövetni.

Ötödáron vett tésztagyári részesedést Kaposvár országgyűlési képviselője, Gelencsér Attila

Virtuóz vagyonbevallás, homályos pontokkal

Nem lesz könnyű dolga a krónikásnak, akinek egyszer majd az Azori-szigeteki kaland hősének, a kaposvári Fidesz helyi erős emberének elmúlt nyolc évi eredményeit kell számba vennie. Az idén harmadik ciklusát kezdő politikus nevéhez inkább kínos szituációk kapcsolhatók, semmint sikerek. Nagyratörő ambíciói ellenére Gelencsér Attila az országos politika színpadán csupán a parlamenti jegyzőségig vitte, és szűkebb hazájában, Somogyban sem sikerült egyeduralkodóvá válnia. Most viszont megvette élete első üzletrészét – és épp a trafikosztás helyi nyertesei lettek a cégtársai.