Tag Archives: Murányi Ferenc

Újabb Rákóczis történetek: ki fog itt szponzorkodni, és hogyan kerül Habony Árpád a képbe?

Ilyen jó gazdája Szita Károly a kaposvári sportnak?

Tudjuk, hogy még nem múlt el az afelett érzett öröm és büszkeség, hogy ismét első osztályú futballcsapata van a városnak – reméljük nem is fog, bár nem tűnik teljesen rendezettnek a csapat jövője, főleg anyagi szempontból. Az önkormányzat 120 millió forint támogatást ígér, feltéve, ha a tulajdonosok is mellétesznek ugyanennyit. A labdarúgó kft. 660 millió forintos költségvetéssel számol, de terheli a büdzsét az előző évekből felhalmozódott 194 milliós mínusz, így óriási szükség lenne egy erős támogatóra, amely – egyelőre – nincs a láthatáron. Közben a ZÁÉV, amely csak úgy nyeli a tízmilliárdokat Kaposváron, bőkezű szponzora a rivális, szintén feljutott Zalaegerszegnek.

Néhány szó a Rákóczi új tulajdonosáról: se nem új, se nem tőkeerős: mire volt jó az egész?

Murányi Ferenc Mészárossal üzletel?

Az olyan lehet, mint aligátorral nyelves csókot váltani: undorító és veszélyes. Tanultak a múltkori esetből a Rákóczinál: már nem várták meg, hogy a KAPOS-T – ki más? – tegye közzé a cégben bekövetkezett változásokat, most igyekeztek elébe menni. Novemberi cikkünkre reagálva ugyan bőszen cáfolták, amit megjósoltunk, s ami most kiteljesedett: Herczeg Erik műtrágya-kereskedő vállalkozónak immár semmi köze a Rákóczi Labdarúgó Kft.-hez. E tény felett lehet búsongani, lehet örvendezni – mi egyiket sem tesszük – vitatni nem. A Rákóczi cégtulajdonlásában végbement változások mögött egyértelműen Murányi Ferenc áll: hogy miért jó ez neki, azt valószínűleg csak ő tudja.

Már nem Herczeg Erik a Rákóczi első embere: hirtelen túl sok lett a dolga, vagy mennie kellett?

Az önjelölt „elnök” és a felkiáltójelek serege

Persze mikor a csapatnak jól megy, a vérbeli szurkolót semmivel sem lehet kizökkenteni: a szerelemben és háborúban minden megengedett. A futball pedig – csak tessék egy pillantást vetni Orbán Viktor „életművére” – mi volna más, mint épp szerelem és háború. Akiknek viszont sok mindent megengednek, azok rendszerint magukkal szemben is elnézőek: Herczeg Erik, a Rákóczi egyik tulajdonosa a helyesírás-stilisztikában alkalmazott egyéni megoldásoktól a címkórságig talán túl sok mindenben is az volt, s egy-két esetben főleg a valósághoz állt kreatív módon. Most úgy tűnik, kedvenc műtrágya-dealerünknek kissé vissza kell vennie a péti-sóból: leváltották a Kaposvári Labdarúgó Kft. ügyvezetői posztjáról. Ki gondolta volna, hogy ekkora dózisban a siker is megárthat…

Rákóczi-kabaré: hatvannégymilliós hiány, gyenge magyarázatok és rekeszizom-próbáló poénok az éves beszámolóban

Pozitív emberi tényezők kidomborítása: ötmillió

Most, hogy a nemzeti válogatottunk ilyen lenyűgöző játékkal kápráztatta el a Kárpát-medence lakosságát, s látjuk a történelmi jelentőségű andorrai összecsapás keltette hír-hullámverést (no meg a szűnni nem akaró röhögést a Nagy Nemzeti Lelátóról), mi sem akarnánk sem ki-, sem lemaradni. Ha már szánalmas foci, van itt nekünk Kaposváron erre egy jó kis csapatunk, kiváló vezetéssel, amely mindig tudja, mit kell tenni és mondani ahhoz, hogy szórakozzon a publikum. Elolvastuk a kaposvári közgyűlés legutóbbi ülésére beterjesztett beszámolójukat, amelyben persze újabb támogatási összegekre is igényt tartanak, és, miután nem volt ráírva a figyelmeztetés, hogy kétoldali sérvveszély miatt csak saját felelősségre olvasható, komoly egészségügyi kockázatnak tettük ki magunkat. És ez még csak a szöveges rész, a számoktól egyenesen berosálsz.

NB egyes költségek, megyei szintű játék: a Rákóczi halott, és nem sok jel mutat arra, hogy feltámad

Kéki Zoltán ismét szolgálatba helyezte magát

Most, hogy immár biztosra vehetjük: jövőre megint nem lesz BL-főtáblás a Kaposvári Rákóczi, talán ideje egy szerényebb körképet vázolni arról, hogyan is állnak a múltjához képest igencsak méltatlan helyzetben vegetáló futballcsapat dolgai. Nos, leginkább sehogy, ha eltekintünk pl. attól, hogy éppen ma zajlott – még nem tudni, milyen eredménnyel – Házi László korábbi vezetőedző munkaügyi pere, amelyet a Kaposvári Labdarúgó Kft. ellen indított. És ez csak egy a számos kétes, vagy éppen zűrös ügyből, amely éppen úgy zsongja-dongja körül a csapatot, mint a dögöt a legyek. A legbiztosabb jele a válságnak éppen dr. Kéki Zoltánnak, Kaposvár nyugalmazott címzetes főjegyzőjének újbóli megjelenése a pálya szélén: nemrég ő lett a Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia vezetője, leváltva Herczeg Erik műtrágyaügyi vállalkozót, aki, úgy látszik, egyre kevésbé bírja a város vezetésének bizalmát. Hamar kitelt a becsület.

Szavak a keleti szélben: nyílt levél Kaposvár polgármesterének

Újra fellángol a vállalkozók és a városháza közti háború?

A héten, 15-én jelent meg a Somogyi Hírlap hirdetési mellékletében, mely jókora adag, már-már gúnynak ható eufemizmustól áthatva a „Grátisz” nevet viseli, egy „nyílt levél”, melyet a Kanizsai utcai-SÁÉV telepi vállalkozók írtak Szita Károly polgármesternek, mondhatni, mint utolsó figyelmeztetést, finomabban felhívást tarthatatlan helyzetükre. Főleg az egyenlő elbánást hiányolják, hisz az itt működő szép számú cég mindegyike – a levél szerint – jelentős befizetője Kaposvár költségvetésének, ám a közjavakból nem részesülnek eszerint: jó részüknél közműves vízellátás sincs, a csatornázás pedig – bár Kaposvár állítólag száz százalékban csatornázott – ezen a területen teljesen hiányzik, s ennek pótlása – az évtizedek óta befizetett adók ellenértékeként – az önkormányzat kötelessége lenne. Szita pályázati pénzekről beszél, és persze hárít, s az sem kizárt, hogy – mint rendesen ilyenkor – bosszút forral.