Tag Archives: Nostra

Szita-brosúra kettő, 2010-ből: az ígéretek földjén is az ismétlés a tudás jó édes anyja

A második, 2010-ben kiadott Szita-brosúrával már korántsem lesz olyan nehéz dolgunk, mint az elsővel: főleg unalomig ismétlődő társasház- és – jórészt fájdalmasan giccses – szoborfotók töltik ki az „eredmények” fejezetet, néhány, az előző, 2006-oshoz hasonló pitiáner silányság közbeiktatásával. Ebből tényleg csak egy-két jellemzőt emelünk ki, leginkább csak azért, hogy megőrizze a kollektív emlékezet: hogyan lesz valaki valamire, amit folytonosan gáncsolt, akadályozott – a „gyászház” esetére gondolunk – egyszer csak büszke, s hogyan próbálja a brosúra utólag érdemdússá változtatni azokat, akiknek jóformán semmi közük nem volt város fejlődéséhez, s eltagadni azoktól tetteiket, akiket legalább megemlíteni illene. Egyszóval hogyan válik a kiadvány sunyi propagandaeszközzé az adófizetők pénzén, miközben továbbra is úgy tűnik, a „nagy tervek” bizony elég csekély százalékban valósulnak meg, s ezen a tényen egy akármilyen százalékban megnyert választás sem változtat. Sőt.