Tag Archives: program

Szita Károly brosúrát hirdetett: program helyett ismét csak a múlt meghamisításával kell beérnünk

Számon kérhető ígéret a fasorban

Mintha mi sem történt volna, elkezdődik egy újabb önkormányzati ciklus: sejthetően ugyanabban a mederben folynak majd a dolgok. A helyi demokrácia alapintézményei éppúgy nem, vagy csak amolyan „kaposváriasan” működnek: ha kell, eltorlaszoljuk egy-két nekünk nem tetsző üzlet teraszát, ráküldjük médiakutyáinkat, aki nem szimpatikus, hozunk még egy-két nem vízoldékony helyi rendeletet, hadd röhögjön rajtunk az ország, amiről pedig, sőt: „peddddddig” nem beszélünk, az nincs. Sőt: ha jól látjuk, még romlik is a helyzet, hiszen az új testület első érdemi, 24-i munkanapját már nem közvetítette a helyi – közszolgálati! – televízió.

Programot hirdetett Kaposvár spirituális vezetője: íme, a kirekesztés, hangzatos semmitmondás, mellébeszélés és a számonkérhetetlen ígéretek gyűjteménye

Nehezen tudjuk elképzelni, hogy mivel fogja tölteni első tényleges munkanapját az új kaposvári közgyűlés, mert, ha Szita Károly „Hiszünk egymásban!” című, a választásra kiadott vékonyka brosúrája programnak csúfolt, felvizezett változatát vitatják meg, a tiszteletköröket is beleértve nagyjából tíz perc alatt végeznek. Az anyag, nem régóta ugyan, de elérhető a város honlapján, és csak reménykedünk benne, hogy mindez nem ölt testet maradandóbb formában – papíron – mert rettentő kárt tenne a környezetben, nem beszélve arról, amit politikai program formájában okoz. Figyelem: a nyugalom és a józan ész megzavarására alkalmas részletek következnek!