Tag Archives: sajtótájékoztató

A kaposvári propaganda-őrület elérte az abszolút végpontot: Szekeres Alán városházi sajtótanácsadó önmagát is kicenzúrázta a Kaposvár Mostból

A Szívófejű Szörny akcióban

Szóltunk már a hét elejének eseményéről, a Kaposváriakért Egyesület nyilvánosság elé lépéséről, s azt is említettük, hogy a sajtótájékoztatón nemcsak jelen volt Szekeres Alán, de, mint afféle egyszemélyes számonkérő szék, kérdésnek álcázva fejhangon felelősségre vonta a meghívóit, miért nem védték meg őt a múltban a Jobbik alelnökének, Takács Richárdnak a támadásaitól. A jelenet alapon is kínos volt, ám a slusszpoén csak később jött: a Kaposvár Most „hírportál”, amelynek „újságírójaként” Szita Károly sajtósa bemutatkozott, egy vak hang nem sok, annyit sem közölt a hétfői eseményről, így saját, botrányosra sikerült magánszámáról sem. Az pedig már egy ideje országosan is közismert, hogy csak az jelenhet meg, amit a városháza engedélyez. A téboly köre bezárult.

Sajtótájékoztató: nyilvánosság elé lépett az ellenzéki összefogás ernyőszervezete, a Kaposváriakért Egyesület

„Valós alternatívát a Fidesszel szemben”

A Kapos Hotel impozáns Kocsi termébe hívta tegnap a sajtó képviselőit az a nemrég alakult szervezet, amelyről már hónapok óta szállongtak a hírek: a Kaposváriakért Egyesület az őszi választásokra készül. A civil ernyőszervezetet, akár a többi nagyobb városban, az ellenzéki pártok támogatják, s minden választókerületben egy közös jelöltet indítanak majd. Feltehetőleg a polgármester-jelölt is közös lesz, ám konkrétumokra csak az EP-választások után kerül sor. Az asztalnál az egyesület civil elnöke, Fejes István mellett a pártok: a DK, a Jobbik, az MSZP, a Momentum és az LMP helyi vezetői ültek.

Sajtótájékoztatók, ellenzéki tüntetés: most Szita ügynökügye körül sűrűsödik a választási kampány eseménysora

Írásszakértőket keresünk!

Várható, s persze elvárható volt, hogy a kaposvári ellenzék – már csak a választási kampányra való tekintettel is – erőteljesen reagáljon a Szita Károlyt ért újabb, ismételten nem cáfolt ügynökvádakra, melyek a Magyar Nemzetben jelentek meg. Úgy tűnik, a közismert, 2016-os gumiégetős összefogás után, melynek minden ellenzéki párt része volt, a kaposvári polgármester immár senki, még a fideszes fizetett trollok által sem vitatott besúgói múltja kapcsán megint teljes az egyetértés. Az ellenzék ugyanis kedden, 20-án közös sajtótájékoztatót tartott, 21-én pedig együttes demonstráción követelték Szita Károly távozását a közéletből. Mi pedig nem lennénk azok, akik, ha nem lenne hozzáfűznivalónk.

Feljelentést tesz az Együtt tiltott pártfinanszírozásért és hűtlen kezelésért a kaposvári önkormányzat és a Fidesz ellen a gyanúsan olcsó irodabérlet miatt

Sajtótájékoztató Budapesten

A KAPOS-T írta meg egy hónapja, hogyan diktálja a Fidesz Kaposváron az önkormányzati ingatlanok bérleti díjait. Ma, ennek kapcsán az Együtt kaposvári képviselőjelöltje, Kerepesi Tibor és Szigetvári Viktor, a párt országos politikai tanácsának elnöke sajtótájékoztatót tartott Budapesten, az Állami Számvevőszék előtt. A történet a kaposváriak számára a főbb mozzanataiban közismert: a Pártok Házának nevezett Szent Imre utcai épületet, ahol a pártok, társadalmi és civil szervezetek irodái voltak, a városvezetés átadta a Készenléti Rendőrségnek, amely emellett még egy brutális méretű laktanyát is épít a Cseri parkban. A szervezetek legnagyobb része ment, amerre tudott, a Fidesz viszont meghökkentően olcsón, az eredeti ár negyedrészéért kapott önkormányzati elhelyezést – nem is akármilyet.

Együtt-sajtótájékoztató: Kaposváron Kerepesi Tibor, a Barcs-Nagyatád-Csurgó körzetben Gyertyás Lászlóné indul

Szigetvári Viktor: nem üzengetünk…

Sajtótájékoztatón mutatta be hétfőn, 4-én Kaposváron hivatalosan is az Együtt az idei parlamenti választáson Somogy megyében induló jelöltjeit. Korábban már ismert volt, hogy az egyes, kaposvári kerületben Kerepesi Tibor indul majd, ám ekkor még nyitott volt, hogy esetleg lesz-e koordináció a pártok közt a jelöltállításban. Egyelőre ennek nincs nyoma, s miután jövő hétfőtől megkezdődik a kampány aláírásgyűjtési szakasza, s amúgy az LMP-n kívül minden párt – nem számítva ide a most alakuló kamupártokat – már előállt saját jelöltjével, az Együtt is megtette ezt. A tájékoztatón a házigazda Pintér Lórándon, választókerületi elnökön és a jelölteken kívül részt vett Szigetvári Viktor, a párt Országos Politikai Tanácsának elnöke, miniszterelnök-jelölt is.

Kaposmérői fórum-ügy: primitív hazudozás, ostoba rágalmak, lejáratás – nagyjából erre számíthat a közvélemény a Fidesztől és a helyi médiától a következő két évben

Nagystílűen, becsületesen, fontos dolgokról – ahogy tőlük megszoktuk

Sok minden borzolhatja a kedélyeket Kaposváron és környékén, de az, amiből a helyi média Tardi Tamás újdonsült megyei közgyűlési alelnök segítségével nemrég „ügyet” habosított, az biztosan nem. Napjainkban számos építési-bontási hulladékbotránytól hangos a – mi is? – nos, hát a KAPOS-T és tényfeltáró munkája nyomán az országos média, ám e bűncselekményekben az említett helyi erők csupán cinkos hallgatással veszik ki a részüket. Erről mély csend van, viszont hatalmas médiaricsaj bírt kerekedni valami körül, ami csupán Prukner Gábor kaposmérői polgármester és Tardi Tamás főállású Gelencsér Attila-csicska vágyfantáziáinak izzadságos végterméke, nem több.

Szigetvári Viktor: fordítsák az olimpiára szánt összegeket az egészségügyre és az oktatásra!

Együtt-sajtótájékoztató: lesz sípszó március 15-én

Sajtótájékoztatót tartott ma délelőtt a Pártok Házában az Együtt-Korszakváltók Pártja országos politikai tanácsának elnöke, Szigetvári Viktor és a párt kaposvári választókerületi elnöke, Pintér Lóránd. Téma: az olimpiai népszavazási kezdeményezés, ill. annak utóélete és fejleményei. A következő években az olimpiára szánt, most felszabadult állami források legjobban a súlyosan alulfinanszírozott közoktatásban és az egészségügyben hasznosulnának: pedagógusbérekben, a háziorvosok támogatásában vagy a várólisták csökkentésében. Március 15-én lesz füttykoncert, a Momentumnak viszont nem üzengetnek.

Gumiügyi médiavisszhang: bomlástermékek és szellemi környezetszennyezés

Sajtótájékoztató a Kossuth téren – és ami lett belőle

Megvolt a kaposvári gumifeldolgozót ellenzők közösségének első nyilvános fellépése az április 7-i közgyűlés óta: tegnap a Kossuth téren tartott meglehetősen nagy médiaérdeklődés közepette sajtótájékoztatót a teljes kaposvári ellenzék. A DK, Együtt, Jobbik, LMP és az MSZP eddig a városban példa nélkülinek nevezhető összefogását kétségkívül Szita Károly provokálta ki azzal, hogy minden civilizált szokást, és normát felrúgva április elsején közölte Kaposvár népével: gumihulladék-feldolgozó épül, és pont. Mindenkinek pofa súlyba, és vigyázzállás. Már önmagában ez az arcpirító eljárás éppen elég lett volna a világ öntudatosabb felén ahhoz, hogy elhajtsák a halál bánatos kaszá(já)ra az önkényeskedőt (lásd az athéni demokráciában a cserépszavazás intézményét), de az elégedetlenség ereje ezúttal városunkban is jól érzékelhető. Ami viszont megint és immár sokadszor rengeteget elmond a kaposvári közállapotokról, az a helyi sajtóvisszhang.

Az Együtt 2014-PM Somogy megyei és Kaposvár városi szervezeteinek kampányzáró sajtótájékoztatója

Közösen tartotta kampányzáró sajtótájékoztatóját az Együtt 2014-PM somogyi és kaposvári szervezete. Pintér Lóránt, kaposvári választókerületi elnök szerint nehéz és sokszor egyenlőtlen feltételek között kellett eljuttatni a párt üzeneteit a választópolgárokhoz, akik számos alkalommal hiányolták is az ellenzéki pártok médiában való megjelenését. Kaposváron a baloldal pártjai összefogtak, az összefogás működőképes és a körülményekhez képest eredményes volt. A választópolgárok számára jól látható volt az is Kaposváron, hogy minden lehetséges médiafelületet a Fidesz foglalt el, nem kétséges, hogy kampányuk sok-sok tízmillió forintba került az adófizetőknek, míg az ellenzéki pártok szinte teljesen kiszorultak úgy a közterületi, az elektronikus és a nyomtatott médiából is.