Tag Archives: Szakály Sándor

2015 kaposvári hőse: a sötét(b)en látó tündér*

Leltárféle a mögöttünk hagyott évről, a lég- és fellegvárakról

Ahogy eddig, úgy nyilvánvalóan 2016 elején sem ússzuk majd meg, hogy mindenféle rendű és rangú, felkent vagy önjelölt megmondók értékeljék a város elmúlt évét: zengenek majd a dicshimnuszok, nem fukarkodnak önmaguk s a jótevők dicséretével, habár évközben is az ön-tömjénfüsttől bűzlik a helyi közélet. És itt most annak kéne következnie, hogy „bár kétségkívül sok figyelemre és elismerésre méltó eredmény született, de…” Nos, mi kivételesen játsszuk azt, hogy nem jövünk ezzel, és nem kérünk bocsánatot sem azért, hogy létezünk, s, hogy nem állunk be nyolcadiknak semmilyen kritikátlanul lelkendező kórusba. Ezért is gondoljuk úgy, hogy „a totális elsötétítés járma alatt nyögő” város hőse, jelképe 2015-ben nem lehet más, mint a címben említett – és Csonka Ibolya által nagyszerűen megformált – mesealak, a sötétben látó tündér.

Kulturális folyóirat szögesdrót-körítéssel– megjelent a Somogy második száma

A verejték, a homlok, és ami mögötte nincs

Megígérték, megtették. Tehetnénk mi is úgy, mint a kaposvári-somogyi nyilvánosság döntő része, mely egyszerűen levegőnek nézi őket, de nem: a média maga az üzenet, és nem tükör, hanem valamiféle emésztőszerv, melyből valami egészen más jön ki a végén, hogy finomak legyünk. Az állapota pedig – s ide már értsük a Somogyot is – orvosért kiált. A Somogyi Hírlap degenerált-autista hozzáállásán nem csodálkozunk: nyilván idegenkedik egy kulturális folyóirat által felvetett témáktól az, aki egy Grimm-mesével sem tud megbirkózni. A többiektől viszont – miután elvileg egy, hovatovább árpádsávos zászló alatt vonulnának – elvárható lett volna némi támogatás, ha már ugyanabból a vályúba mérnek nekik. Szakály Sándor azonban még mindig csalódottnak tűnt, pedig a Somogy odatette magát – menekültügyben is.

Megőrizve megszüntetni Takáts Gyula örökségét: megjelent a Somogy

„Tegnapelőtti eszmék a hülyék birodalmában”

Amitől féltünk, bekövetkezett: hosszú-hosszú lendület- és mélylevegő-vétel után végül az Ige testté lőn. Miután korábban számos alkalommal szóltunk a Berzsenyi Társaság és a folyóirat körüli hercehurcákról, nyilván nem engedhetjük meg magunknak, hogy szó nélkül menjünk el e jeles esemény mellett, s „ne helyezzük el a helyi s tágabb kultúrpolitika összefüggésrendszerében”, hogy mindjárt kellően rá is hangolódjunk a nyolcvanas évekbeli terjengős-unalmas stílusra – ha valaki szerény folyóiratkritikánk nyomán sem kapna kedvet a Somogy elolvasására, ne maradjon le semmiről. Amúgy sem fog: a hegyek – finoman szólva – a nagy vajúdás után is csupán egeret szültek. Nem is hozta lázba a helyi médiát – ezúttal talán érthető módon – senki egy szót sem pazarolt rá, pedig már egy hónapos lesz.

Takarásból a reflektorfénybe: Kaposvár, a szélsőjobb „értelmiség” fellegvára

Takaró Mihály „professzor”, az új üdvözítő

Ha egy üzlet beindul… Szakály Sándor novemberben vette át a Berzsenyi Társaság irányítását, s azóta ugyan még jelentősebb kulturális eseményt összehozni nem sikerült, ám a csapat szépen alakul: az antiszemita-nyilas szeánszok háziasszonya, Kondor Katalin általános alelnök lett, Bába Iván pedig a Somogy folyóirat főszerkesztője. A Vidnyánszky-Eperjes duó jóvoltából a másik ág is épül: a kaposvári színészhallgatókat a múlt év óta nem kisebb személyiség oktatja, mint a hírhedt Takaró Mihály, a „Nemzet Irodalomtanára”.

Szomorú vasárnap – és akikből még nem veszett ki a humor, a bölcsesség és a humánum

Újabb tagrevízió néz ki a Berzsenyi Társaságnál?

Napok alatt lett világhírű az a kis versezet, amelyet Rigó Béla költő írt Seress Rezső örökbecsű dalára, a Szomorú vasárnapra, s Papp János, a kiváló színész „énekelt fel” a Youtube-ra, hogy mi is stílban maradjunk. Eredetije az „öngyilkosok dalaként” lett világszerte ismert, 100 nyelvre fordították le, és Ray Ventura pl. úgy adta elő Párizsban, hogy a zenekar tagjai az előadás közben válogatott eszközökkel, késsel, kötéllel, méregpohárral sorban végeztek magukkal, persze csak viccből. A melodramatikus szenvelgés és a gyilkos humor sohasem jártak messze egymástól: ha lesz egyszer veszte „ezeknek” az éjsötét farizeus boltbezáróknak, akkor ez lesz.

A III/III-as érintettséggel alaposan hírbe hozott egykori külügyi államtitkár, Bába Iván lesz a Somogy folyóirat főszerkesztője

Fenti információnk ugyan még nem hivatalos, de, mondhatni, erősen valószínű, ha az illető úr életrajzára vetünk egy pillantást. Túl sok a kapcsolódási pont: Bába dolgozott a Magyar Rádió szerkesztőjeként, akárcsak a lapot kiadó Berzsenyi Társaság új elnökének, Szakály Sándornak a jobbkeze, Kondor Katalin, s amellett, hogy az elmúlt két évtizedben végigjárta gyakorlatilag az összes jobboldali pártot, most, miután Szíjjártó Péter futsalcsapat-társaival töltötte fel a Külügyminisztériumot, s őt a berlini követség helyett az utcára tessékelték, feltűnt a Szakály-féle „Veritas Történetkutató Intézetben”, mint kutató. A hihetetlenül színes és változatos életpályát azonban hiába bogarásztuk át újra és újra, szűkebb pátriánkkal, Somoggyal mindössze egy, szerénynek mondható kapcsolódási pontot találtunk: Bába Iván 1950-ben Teplicén, Csehországban született, ott, ahová az ifjú labdarúgó-reménységünk, Balázs Benjámin épp a napokban szerződött…

Barbárok a kapun belül: tisztújítás vagy tisztogatás volt a Berzsenyi Társaságban?

Amint a forgatókönyvben meg volt írva, valóban lezajlott a napokban a Berzsenyi Társaság tisztújítása, s, ahogy korábbi cikkeinkben, mondhatni „lejátszottuk”: vitéz Szakály Sándor professzor, az új alapítású Veritas Intézet főigazgatója, Orbán Viktor házitörténésze lett a társaság elnöke. Mindenekelőtt azért, mert a nyáron, miután Pomogáts Béla jelezte lemondását, ő katonás egyszerűséggel megüzente: minthogy legfeljebb harminc ilyen-olyan tisztsége, foglalkozása és társadalmi megbízatása van, örömmel vállalja ezt is. Sőt, szívesen kommendál neki kedves személyeket jövendő udvartartásába, akiknek ugyan sem Somogyhoz, pláne Kaposvárhoz, kiváltképp pedig az irodalomhoz semmi közük, viszont ő szeret velük egy levegőt szívni, miután nagyjából hasonlóképpen vélekednek – például a zsidókról. Ügynökmúltjuk okán pedig egyébként is Kaposvár természetes élőhelyül szolgálhat nekik.

Pomogáts Béla politikai és személyi manipulációkkal indokolja lemondását a Berzsenyi Társaság éléről

A pénteken megjelent Élet és Irodalom hasábjain búcsúzik a Berzsenyi Társaságtól Pomogáts Béla akadémikus. 2008-tól, Takáts Gyula halálától töltötte be az elnöki tisztséget. Július 31-ével távozott, ahogy írja a cikkben: „befolyást szerző manipulációk következtében”. Minthogy a derék irodalomtörténész szöveg egészében ugyanilyen homályosan fogalmaz, a KAPOS-T korábbi, e tárgyban megjelent írásaira hivatkozva világítjuk meg a történések hátterét.

A cikk visszatekint az 1904-es indulásra, utalva arra, hogy valójában a leghosszabb ideje működő irodalmi és művészeti társaságról van szó, melyet ugyan 1949-ben Rákosiék feloszlattak, de, mindenekelőtt Takáts Gyulának köszönhetően 1984-ben újjáalakult, s az elmúlt évtizedekben rendezvényeivel, könyvkiadással és a Somogy című folyóirat gondozásával fontos szerepet töltött be a régió és az egész ország kulturális életében.

Minden hozzám tartozik: vitéz Szakály Sándor lesz a Berzsenyi Társaság elnöke?

Sajátos, bizonyos értelemben szokványos fordulatot vett a Berzsenyi Társaság és a Somogy folyóirat körüli – most már egyértelműen kimondhatjuk – hatalmi harc: a Somogy Televízió adta hírül tegnap, hogy Szakály Sándor történész, műkedvelő idegenrendész bejelentkezett a Berzsenyi Társaság augusztus 1-je után megüresedő elnöki posztjára. Így, minden különösebb előzmény nélkül, ohne zsenír, ahogy mondani szokás: végül is gyakran visz erre az útja. „Vitéz” Szakály, a kaposvári kötődésű, a jelenlegi politikai vezetéssel kiváló kapcsolatokat ápoló kurzustörténész nemrég, a város napján kapott Kaposvár Városért kitüntetést, ezt alig néhány nappal előzte meg hírhedt kijelentése, mely szerint a második világháborúban, a kamenyec-podolszkiji tömegmészárlás „csupán” idegenrendészeti eljárás volt a magyar hatóságok részéről. Ezzel sikerült kiváltania egy közepes nemzetközi botrányt és a magyar történész szakma egyöntetű megvetését.