Tag Archives: Szekeres Alán

A kaposvári propaganda-őrület elérte az abszolút végpontot: Szekeres Alán városházi sajtótanácsadó önmagát is kicenzúrázta a Kaposvár Mostból

A Szívófejű Szörny akcióban

Szóltunk már a hét elejének eseményéről, a Kaposváriakért Egyesület nyilvánosság elé lépéséről, s azt is említettük, hogy a sajtótájékoztatón nemcsak jelen volt Szekeres Alán, de, mint afféle egyszemélyes számonkérő szék, kérdésnek álcázva fejhangon felelősségre vonta a meghívóit, miért nem védték meg őt a múltban a Jobbik alelnökének, Takács Richárdnak a támadásaitól. A jelenet alapon is kínos volt, ám a slusszpoén csak később jött: a Kaposvár Most „hírportál”, amelynek „újságírójaként” Szita Károly sajtósa bemutatkozott, egy vak hang nem sok, annyit sem közölt a hétfői eseményről, így saját, botrányosra sikerült magánszámáról sem. Az pedig már egy ideje országosan is közismert, hogy csak az jelenhet meg, amit a városháza engedélyez. A téboly köre bezárult.

Felkavarta a kaposvári média-kloakát a tegnapi tüntetés: mindenkinek sikerült megmutatnia az igazi arcát

Egy pentito innen a Kossuth Lajos utcából

Akár nagyobb tétben is mertünk volna fogadni: no, nem arra, hányan merik felemelni a fotelből a boldogabbik felüket, hanem, hogy micsoda traumát, szaknyelven szólva kognitív disszonanciát fog okozni a helyi cselédmédiában, ha történetesen várakozáson felüli sikerrel zárul a rendezvény. És nem csalódtunk: ma már azzal volt teli az országos sajtó, hogy kirúgtak, ill. távozásra bírtak egy fiatal újságírót a Kaposvár Mosttól, mert tudósítani szeretett volna a demonstrációról, s ezt a főnökei nehezményezték. Persze az ördög a részletekben rejlik, s ezeket a történetről szóló tudósítások korántsem tárták fel: Kaposvár ehhez túl messze van.

Jogi esetek: sajtó- és személyiségi jogi perek, rágalmazás és egy-két igazi csemege ínyenceknek

A NER-csicskák úgy tűnik, a törvények felett állnak

Azzal akartuk kezdeni ezt az írást, hogy „a kaposvári törvényszék még a helyén van”, aztán mégsem: ez igazságtalan lenne más bíróságokkal szemben, másrészt pedig azt sugallná, hogy ők valamiféle politikai elköteleződés mentén hozzák meg a döntéseket. És ez éppúgy téves felfogás volna, amint a KAPOS-T olvasói közt is akadnak szép számmal, akik ezt a mi munkánkat valamiféle politikai gerillaharcnak tekintik – olykor egyenesen Don Quijote-hoz hasonlítva. Holott ez csupán újságírói tevékenység, szakmai szabályokkal – ebben hasonlít a törvényszékhez. Csak ott tényállást mérlegelnek, jogszabályokat alkalmaznak, és ítéletek születnek – elfogulatlanul, de semmiképp sem tanulságok nélkül.

Gumiügyi médiavisszhang, második rész: a „Szita-hiszekegy” előimádkozói, avagy a Kaposvár Most akcióba lendül

A városházi méregkeverő lábon lövi magát

Nem kellett sokáig várni arra, hogy a helyi Fidesz-sajtó rávesse magát a gumifeldolgozó ellen szerveződött fellépésre. Az április 7-i rendkívüli közgyűlésen a karzaton összegyűlteket csípőből „leszimpatizánsozták”, akik szerintük a közgyűlés ellenzéki pártjainak politikai érdekeit szolgálják. Innentől „a Párt öklének” szerepét játszó Kaposvár Most-Kapos Extra egyrészt megpróbálja „leleplezni” az amúgy soha, senki előtt nem titkolt ellenzéki összefogást, ill. erről pikáns részletekkel szolgálni, másrészt jó cseléd módjára az utolsó betűig minden lehetséges alkalommal felmondják a „Szita-hiszekegy” aktuális versét.

A tizedesvessző és a többiek: a Somogyi vééééééletlenül „elírta” a blogolásért kapott összeget!

Szita-vagyonnyilatkozat, második forduló

Olvasóink a tanúk rá, hogy gyanítottuk: van valami csavar a kaposvári polgármester vagyon- ill. jövedelembevallása, és annak sajtóban való tálalása körül. Ezért is jártuk körül olyan akkurátusan a kérdést, kitérve az elírás és az adományozás lehetséges eseteire, fenntartva azt, hogy szerintünk megkapta ezt az összeget Szita, és nem fordította jótékony célra. Azt viszont eddig a pillanatig csak sejtettük: amellett, hogy jólesik a hiúságának a „sztárbloggerkedés”, bélésének pedig ez a könnyen szerzett pár millió, még módfelett szeretné azt is, hogy Kaposvár lakói ne szerezzenek tudomást a részletekről. Ehhez pedig neki kipróbált harcostársai vannak a helyi sajtóban, akik parancsra hallgatnak, beszélnek, vagy épp köpködnek és üvöltenek, ha kell, de amiben a legjobbak, az a dezinformáció.

„Blogírói” munkásság a süllyesztőben: Szita Károly kifelejtett a vagyonbevallásából közel hárommillió forintot

Miért is nem vagyunk meglepve?

Eljött a közszereplők, politikusok vagyonbevallásának szezonja, amelytől persze mindig többet vár a közvélemény és a média, s mindig kellően fel is háborodik azon, mennyire komolytalanok és cinikusak ezek a sajtpapírok a valódi vagyoni helyzetre vonatkozóan: gondoljunk Mészáros Lőrinc, Tiborcz István és az Orbán család a sajtóban folyamatosan taglalt kapcsolatára , vagy arra, hogy Gelencsér Attilának olyan türelmes családi hitelezői vannak, akik lassan hat éve várnak kamatmentesen egy kisebb családi ház árára, 12,5 millió forintra. Szita Károly kaposvári polgármester azonban most a jelek szerint felül tudta múlni tettestársait: úgy tűnik, elfelejtette feltüntetni 2015-ös jövedelmei között azt a havi bruttó negyedmillió forintot, melyet az MTVA-tól, köznapi nevén közmédiától kap az „Urbánus blogért”, bár, hogy ezért pontosan milyen munkát végez, nem könnyű kideríteni.