Tag Archives: Taszár

Repülőtérre van szükség a paksi beruházáshoz? Miért nem lobbizik senki Taszárért?

A jó megoldás a hosszú távú megoldás

Nemrég kapta fel az országos média a hírt, hogy a csúnyán legatyásodott Pécs önkormányzatától átvenné az állam az amúgy is tetszhalott pogányi repülőteret adósság-kompenzációként 2.5 milliárdért. Lázár János kancelláriaminiszter ugyan cáfolta a Szabad Pécs hírét, de az információ, mint afféle igénytelen slágerdallam, megragadt a köztudatban. Mások úgy tudják, hogy egyenesen Pécs városa adja bérbe a Roszatomnak a repteret, s így segít magán. Mi pedig azt mondjuk: ha minden józan érv és széles körű tiltakozás ellenére megvalósul ez az Orbán-Putyin agyrém, legalább a Dél-Dunántúl sokszorosan hátrányos helyzetű térsége profitáljon belőle. Az előrejelzések szerint 15 milliárd euróba, vagyis közel ötezer milliárd forintba kerül majd a beruházás, és úgy tűnik, annak a térségnek, amely az elsődleges kockázatait viseli egy esetleges üzemzavarnak, jószerével semmi haszna nem lesz belőle. Taszár újraindítása és az M9-es autóút többlépcsős megvalósítása azonban változtathatna ezen a szomorú állapoton – ha lenne egy-két bátor és elkötelezett politikus, aki fel merné vállalni az elképzelést.

Fidesz, hazugság, polgári terminál: megindult a Taszár-sztori Szita-kotta szerinti újraírása

A laktanya-ügy ismét felszínre dobta a repülőtér-kérdést

Olykor, ha nem is túl gyakran, találkozik olyasmivel az ember, amire nem lehet felkészülni. Az ostobaságnak és aljasságnak olyan megnyilvánulásaival, amire ép elmével számítani nem is szabad, hiszen embertársainkat nem méregethetjük egyfolytában úgy, hogy bármikor előtörhet a legsötétebb énjük. De éppen ezért szükségszerű, hogy időről időre belebotoljunk olyan gesztusokba, amelyről civilizációs okok miatt már lemondtunk, s persze ilyenkor a legnehezebb megállni, hogy ne nyúljunk Bayer Zsolt taknyos-véres, fehérjehalmazos, véglényes, férges-patkányos szókészletéhez. Nem tesszük, bármily nehezünkre esik: nem azért, mert Szita Károly Facebook-oldalán zajlott az említett diskurzus, de valahol ennek, a közbeszéd romlásának is megálljt kell parancsolni. Ám ez nem jelentheti azt, hogy a totális, önpusztító tudatlanságot, vagy a közéletet zsigerig mérgező fideszes hazudozást szó nélkül hagyhatnánk.

Még egyszer a határvadász-laktanyáról: kérdések, melyek egy valódi fórumon elhangozhatnának

Ha valaki nemcsak az orráig látna…

Egészen biztosan nem ez lesz az utolsó alkalom, hogy a témáról szólunk, s talán a kötelező szerénységet egy pillanatra félretéve azt is elmondhatjuk: abban, hogy egyáltalán bármiféle párbeszéd indult a kérdésben, van némi szerepünk. Tegnap, június elsején volt ugyan egy polgármesteri kitelepülés éppen a Cserben, a tervezett helyszín közelében, de ott információink szerint semmi érdemi nem hangzott el sem pro, kontra meg pláne. Most megpróbáljuk összefoglalni, hogy a holnapi lakossági fórumon mit lenne érdemes tisztázni – már, ha még érti és tiszteli a demokráciát és a polgári beleszólás jogát valaki ebben városban, s nemcsak a szokásos beteg, „migráncsozós-cigányozós” rögeszmék, valamint az erre rájátszó polgármesteri demagógia kap szerepet. Előfordulhat, mi mindenesetre leírjuk, amit gondolunk – ahogy mindig.

A laktanyaügyi fejlemények körbeérnek: Taszár, biomassza-erőmű, telekspekuláció

Kollégium? Pihenő? Dehogy: katonai objektum!

Nem meglepő túlzottan, hogy a Készenléti Rendőrség határvadász -pákász, -halász, -madarász osztályának tervezett Kaposvárra költözése felkavarja majd a gumiégető-ügy óta mozdulatlan kaposvári állóvizet. Érzésünk szerint az egyetlen, ami nézeteltéréseket okozhat a közvéleményben, az a beruházás helyszíne. Azt élő ember nem gondolhatja komolyan, hogy pont Kaposvárra azért telepít az Orbán-kormány nagyobb belügyi erőket, hogy a majdan bevezetendő rendkívüli állapot és a nyomában járó diktatúra, netán zavargások megfelelő készültségben találják. Bár igaz, hogy a határtól nyolcvan kilométerre (a gyalázatos somogyi útviszonyok mellett majd’ másfél óra) határvadász-laktanyát építeni nettó baromság. A Cseri park pedig jobbat érdemel, ezt nehéz volna elvitatni.

Öt nyomós ok, miért ne menjünk népszavazni vasárnap, avagy hogyan ne legyünk hasznos idiótái egy politikai játszmának?

Kaposvárra optimalizált receptúra elmebaj ellen

Mert csupán egy kisstílű, piszkos, politikai haszonszerző trükk áldozatai leszünk, a címben említett hasznos idióták az Orbán-Szita-Gelencsér-félék és csicskásaik szemében? Igen, és még van számos érvünk, amelyről nem állítjuk, hogy „segít megérteni, vagy eligazodni”, amint azt a médiumok egy része hangoztatja. Egyszerűen csak vannak olyan nehezen vitatható tények, amelyek egymás mellett már – ahogy jogi nyelven szokás fogalmazni a bizonyítékokról – remélhetőleg alkotnak egy, a gondolkodó ember számára elégséges logikai láncot. Miután a KAPOS-T kezdettől azoknak a figyelmére számít, akik nem csupán az előítéleteik megerősítésére használják a médiában látott-olvasott információkat, bizakodunk.

Taszári rekviem 3.: végjáték a duma mentén

Legalább Kaposvárt sikerült megbombázni…

Két hosszú írásban részleteztük a Kaposvár melletti, egykor legendás hírű katonai repülőtér, Taszár történetét nagyjából a rendszerváltás utáni évektől egészen 2003-ig, amikor sikerült az amerikaiak maradékát is elüldöznie az akkor ellenzéki Fidesznek, néhány jól irányzott idegenellenes tüntetéssel és némi hisztériakeltéssel a médiában. Az SFOR után 2005 végén a Magyar Honvédség is elhagyta Taszárt, és megkezdődött a történet egy újabb, a többitől merőben eltérő felvonása: kísérletek történtek a polgári hasznosításra, megvalósíthatósági tanulmány készült, privatizációs pályázatot írtak ki, hogy a térségben létesüljön egy nagy, országrésznyi területet kiszolgáló cargo, tehát alapvetően áruszállításra szakosodott repülőtér. Aztán, hogy senki ne izgulja halálra magát a történet végéig, valakik ezt is megfúrták.

Taszári capriccio: a Vígszínház karmesterének találkozása az ezredpárttitkárral

Kettő és feledik rész: gyöngy és kavics

Bár még van bőven mondanivalónk Taszárról, ám most, az ünnepen kötelező fegyverszünet miatt egy (fél)forduló erejéig félretesszük a súlyosabb részét, csupán ezt az épp húsz éve született írást ajánljuk figyelmükbe – nem utolsósorban évfordulós aktualitása miatt. Capriccio, vagyis csapongó, szeszélyes: benne a visszavonhatatlanul tovatűnt dolgok feletti borongással, és az egykori Honi Légierő sorkatonájaként átéltek gyilkos abszurdjával, azzal, amitől végig lehetett röhögni huszonöt irtózatosan hosszú hónapot. 1995 decemberében megérkeztek Taszárra az amerikai hadsereg első katonái, s minthogy akkor már egy ideje a 168 ÓRÁ-nak dolgoztam, ott jelent meg ez a tárca: enélkül számomra nem teljes a “taszári kép”.

Jelszavaik valának: önkény, gyávaság, arrogancia

A decemberi közgyűlés hordaléka

Valójában nehéz lenne olyan, a helyi demokráciát helyettesítő városházi színjátékról beszámolni, amelynek ne lennének kötelező tartozékai a címben említett fogalmak. A mindenkori kaposvári közgyűlés ugyanis szervezeti és működési szabályzatszerűen és lényegét tekintve egy polgármesteri sajtótájékoztató, amelyen biodíszletként a képviselőtestület tagjai is részt vesznek, s még néhányan a polgármesteri hivatal szervezetéből. Ugyanazok a fellengzős szónoklatok, ugyanaz a lapos, sunyi, béna, buta hallgatás a Fidesz-frakciótól Csutor Ferenc, Szép Tamás, Gíber Vilmos és a többiek üres ábrázatával súlyosbítva, ugyanazok a szórványosan jobb sorsra érdemes, a polgármester által elnyomott, leugatott, kigúnyolt, félremagyarázott, elhazudott, belefojtott megnyilvánulások az ellenzék részéről. Értelmes vita, tartalom, érvek, demokrácia nélkül. Elmondjuk, miről hallgattak a jelenlévők, és mint rendesen, a helyi sajtó.

Taszári rekviem 2.: mindent anyátokról

Az üvöltő dervis színre lép: „Kaposvár retteg”

Hosszú ideig, körülbelül másfél évig nem lehetett tudni, hogy az 1999-es NATO csatlakozásunk után melyik lesz a harmadik repülőtér, amelyet az ország Ferihegy és Kecskemét mellett felajánl a katonai szervezetnek. A totális káoszra, amit az Orbán-Torgyán kormány honvédelmi ügyekben kavart, mi sem jellemzőbb, mint, hogy az ORIGO 2000. szeptember hatodikán a Népszavára hivatkozva még azt írta: „egy 1998-as NATO-szakértői bejárás jelentése egyértelműen kizárta a fejlesztési körből Taszárt. Ennek fő oka: a határ közelsége miatt a felszálló gépek sebezhetők. Ezenkívül Taszáron nincs működő magyar honvédségi bázis, hiányzik az infrastrukturális háttér. Nem elhanyagolható tényező, hogy a területet amerikai békefenntartók bérlik.”

Taszári rekviem: elveszett illúziók több felvonásban

„… mér’, a Szita Karcsi az nem emeszpés?”

Régi ígéretünknek teszünk eleget azzal, hogy áttekintjük – fogalmazzunk így – „Taszár történetét”. Persze eszünk ágában sincs visszamenni a pattintott kőkorszakig – épp csak a múlt század legvégén kezdjük, a többit meghagyjuk a had- és helytörténészeknek. Erre az időre esik ugyanis az a néhány év, amely alatt eldőlt a jobb sorsra érdemes, vitán felül kimagasló értékeket hordozó reptér és létesítményeinek sorsa. Habár a téma a legkevésbé sem aktuális azon kívül, hogy december 4-én lesz húsz éve, hogy megérkeztek Kaposvárra az amerikai hadsereg első szálláscsinálói (és kb. tíz éve annak, hogy az utolsó katona is elhagyta), beszélünk kell róla a számtalan hazugság, hamisítás, csúsztatás miatt, amelyek végigkísérték a történetet. Beteges rögeszméket ugyan nem tudunk gyógyítani, de a saját lelkiismeretünket megnyugtathatjuk.