Tag Archives: Taszár

Jelszavaik valának: önkény, gyávaság, arrogancia

A decemberi közgyűlés hordaléka

Valójában nehéz lenne olyan, a helyi demokráciát helyettesítő városházi színjátékról beszámolni, amelynek ne lennének kötelező tartozékai a címben említett fogalmak. A mindenkori kaposvári közgyűlés ugyanis szervezeti és működési szabályzatszerűen és lényegét tekintve egy polgármesteri sajtótájékoztató, amelyen biodíszletként a képviselőtestület tagjai is részt vesznek, s még néhányan a polgármesteri hivatal szervezetéből. Ugyanazok a fellengzős szónoklatok, ugyanaz a lapos, sunyi, béna, buta hallgatás a Fidesz-frakciótól Csutor Ferenc, Szép Tamás, Gíber Vilmos és a többiek üres ábrázatával súlyosbítva, ugyanazok a szórványosan jobb sorsra érdemes, a polgármester által elnyomott, leugatott, kigúnyolt, félremagyarázott, elhazudott, belefojtott megnyilvánulások az ellenzék részéről. Értelmes vita, tartalom, érvek, demokrácia nélkül. Elmondjuk, miről hallgattak a jelenlévők, és mint rendesen, a helyi sajtó.

Taszári rekviem 2.: mindent anyátokról

Az üvöltő dervis színre lép: „Kaposvár retteg”

Hosszú ideig, körülbelül másfél évig nem lehetett tudni, hogy az 1999-es NATO csatlakozásunk után melyik lesz a harmadik repülőtér, amelyet az ország Ferihegy és Kecskemét mellett felajánl a katonai szervezetnek. A totális káoszra, amit az Orbán-Torgyán kormány honvédelmi ügyekben kavart, mi sem jellemzőbb, mint, hogy az ORIGO 2000. szeptember hatodikán a Népszavára hivatkozva még azt írta: „egy 1998-as NATO-szakértői bejárás jelentése egyértelműen kizárta a fejlesztési körből Taszárt. Ennek fő oka: a határ közelsége miatt a felszálló gépek sebezhetők. Ezenkívül Taszáron nincs működő magyar honvédségi bázis, hiányzik az infrastrukturális háttér. Nem elhanyagolható tényező, hogy a területet amerikai békefenntartók bérlik.”

Taszári rekviem: elveszett illúziók több felvonásban

„… mér’, a Szita Karcsi az nem emeszpés?”

Régi ígéretünknek teszünk eleget azzal, hogy áttekintjük – fogalmazzunk így – „Taszár történetét”. Persze eszünk ágában sincs visszamenni a pattintott kőkorszakig – épp csak a múlt század legvégén kezdjük, a többit meghagyjuk a had- és helytörténészeknek. Erre az időre esik ugyanis az a néhány év, amely alatt eldőlt a jobb sorsra érdemes, vitán felül kimagasló értékeket hordozó reptér és létesítményeinek sorsa. Habár a téma a legkevésbé sem aktuális azon kívül, hogy december 4-én lesz húsz éve, hogy megérkeztek Kaposvárra az amerikai hadsereg első szálláscsinálói (és kb. tíz éve annak, hogy az utolsó katona is elhagyta), beszélünk kell róla a számtalan hazugság, hamisítás, csúsztatás miatt, amelyek végigkísérték a történetet. Beteges rögeszméket ugyan nem tudunk gyógyítani, de a saját lelkiismeretünket megnyugtathatjuk.

A támolygó villantó esete a helyreállt világrenddel: meglett Heintz Tamás!

Akármilyen útszéli is a fideszes, nem hagyják az út szélén

Nagy teher szakadt le a vállunkról, nagy kő a szívünkről nemrég, mikor végre írásos nyomát is leltük annak, amit már régóta suttogtak a városban: az egykor szépreményű, polgármesteri ambíciókkal is kacérkodó volt képviselő, Heintz Tamás diplomáciai pályára lépett, mégpedig az európai kultúra bölcsőjének tekintett Rómában. Így végre hézagmentesen igazolható Orbán Viktor azon tétele, hogy „senkit nem hagyunk az út szélén”. Egyeseket lerúgunk az árokba közmunkával, inasképzővel, mesterségesen generált szegénységgel, nehogy akár az ükunokája is ki bírjon onnan kapaszkodni, másokat viszont, legyenek bármennyire is fogalmatlanok és alkalmatlanok, beillesztünk mestertervünk puzzle-jába. Egyúttal azonban van az az érzésünk, hogy azt, ami ma Magyarország: magyar politika, kultúra, gazdaság, világnézet, élet, színvonal és minden egyéb, azt egy Heintz „kapjátok be” Tamás hibátlanul képviseli bárhol a világon.

Miniszterelnök úrnak alázatosan köszönjük Taszár nevében: Székesfehérváron lesz a NATO-bázis

A fehérvári huszár lenyomja a rosseb-bakát

Aki szíve mélyén még táplált hiú reményeket, mostantól végleg letehet arról, hogy Kaposvárra netán visszatérnek az 1995-2003 közti szép idők. Két napja tudjuk, hogy a NATO és a kormány közös döntése alapján egy új, az ukrajnai helyzettel indokolt támaszpontot hoz létre – na, vajon hol? – természetesen az amúgy is rogyásig kistafírozott Székesfehérváron. Erről a kormánypropaganda új zászlóshajója, a Magyar Idők számolt be. Először egy negyven fős parancsnoki központ létesül, melynek tesztelése a lap szerint pár napja, a Magyarország területén folyó vezetési gyakorlat keretében zajlott. Később pedig – s nyilván nem évek múlva – több ezres, szárazföldi és légi egységek fogadására is alkalmas bázis, mondjuk lassan, szótagolva, hogy a Kaposvár város és Somogy megye képviseletére tökéletesen alkalmatlan és érdemtelen képviselők is megértsék: Szé-kes-fe-hér-vá-ron…

Egy keserű, megbántott fideszes: Heintz Tamás meglett, de torkán akadt a gombóc

Kevés bicskanyitogatóbb látvány van a felcsúti VIP-páholy törzstagjainak önelégült s egyúttal kényszeredett vigyoránál, s annál, ahogy szigorú rituálé szerint csoportosulnak a Vezér körül. Az aktuális arcizomgörcs szólhat bárminek: például annak, hogy Matolcsy Györgynek sikerült „szintet lépni”, ahogy a 444.hu fogalmaz, a közpénzek eltulajdonításában. A világszerte lehülyézett-lesajnált szórakoztató iparosnak annyi esze azért volt, hogy a Nemzeti Bank – no, nem aranykészletét, az nincsen – devizatartalékának egy évi árfolyamnyereségét, 200 milliárd forintot, a teljes magyar felsőoktatás állami támogatásának másfélszeresét saját, banki „oktatási” alapítványaiba tolta. A keleti zsarnokállamok és a halálbüntetés híveinek figyelmébe ajánlanánk: Kínában ezen összeg egy ezrelékének elsikkasztásáért kötél jár, ha az közpénz.

Választás Kaposváron 2.: „mélységi felderítés”

A csalódás feldolgozásának első lépése, hogy megfogalmazzuk: valójában miben is reménykedtünk pontosan, a várakozások hol közelítették meg a realitásokat, és hol rugaszkodtak el tőlük végérvényesen. Aztán – a választók megbélyegzése: éretlensége és értetlensége felett való borongás helyett – el kell végezni azt a fáradságos aprómunkát, amely egy-egy választói csoport eredményes megszólításához, az üzenetek célba juttatásához nélkülözhetetlen. Például az itt következőket: a kaposvári választókerület számain alapuló részletes elemzést. Négy dologra fókuszáltunk: Kaposvár és a városkörnyéki falvak adatainak összehasonlítása, a városi szavazókörök szavazati arányaiból levonható következtetések, a jelöltek teljesítménye a listás szavazatokhoz képest és a nettó választási csalások hatásai.

A kisemmizett Kaposvár

Nem hisszük, hogy van ma ebben az országban felnőtt, érett fejjel gondolkodó ember, aki ne lenne tisztában azzal, hogy – bárhogyan is alakuljon a választások kimenetele – sorsdöntő fontosságú napok jönnek. Sajnos sorsdöntő, abban az értelemben, hogy francia, olasz vagy belga – európai – polgártársaink életében nagyságrendekkel kisebb változást hoz egy-egy parlamenti fordulat, mint a miénkben. Szinte észre sem veszik, hogy más párt van hatalmon, ugyanakkor – s ez törvényszerű – minél fejlettebb egy ország, annál nagyobb a részvétel a választásokon. Hollandiában akár nyolcvan százalék is lehet, ettől lesz igazán a népakarat kifejezése – érdekes, hogy ott ennek ellenére nem akarják beledöngölni az ellenfelet a földbe. Kaposváron viszont a megszokottnál is élesebb fénytörésben látható az, hogy a Fidesz zsákmányszerzésre épülő szervezetéből soha nem lesz demokratikus kormányzás.

Gelencsér, a látó

Azon, hogy a kézből, s alkalmasint kisállat-eledellel etetett helyi média kizárólag a Fidesz képviselőjének sajtótájékoztatóiról számol be szorgalmasan, nincs miért meglepődni. Orbán Viktor úgy módosította Rákosi Mátyás jelszavát („aki nincs velünk, az ellenünk van”): „aki nincs velünk, az nincs” – ehhez tartják magukat. Gelencsér Attila nem is okoz csalódást ölebeinek, táplálja őket szorgalmasan. Legutóbb tegnap, 20-án rakott a készséges szájakba némi csócsálnivalót, eképpen: „Mocskolódó szórólapok fogják elárasztani a kaposváriak postaládáját, amelyet a baloldal juttat el a lakókhoz, jelentette ki mai sajtótájékoztatóján Gelencsér Attila.” A fideszes képviselő különféle képességeiről már eddig is legendák keringtek a városban, de a jövőbe látás tudományáról eddig méltatlanul kevés szó esett.

De hova tűnt Heintz Tamás?

Palik Laci már rég nem celeb, de fejhangú jajongása – „de hova tűnt Dééémon Hill?” – velünk marad örökre. Így vagyunk a kormánypárt egykori kaposvári üdvöskéjével, a szépreményű Heintz Tamással is, aki háziorvosként üdítő értelmiségi kivételnek tűnt az idült tornatanár-túltengésben (Dér Tamás, Gíber Vilmos, Gelencsér Attila, Borhi Zsombor) szenvedő helyi Fidesz-elitben (már, ha ez az utóbbi kifejezés egyáltalán értelmezhető). Szó volt – persze csak a szokásos porhintés szintjén – kormányzati szerepről, ennél egy fokkal komolyabban a kaposvári polgármesteri poszt várományosaként is felmerült a neve, hogy aztán eltűnjön a süllyesztőben parlamenti és helyi képviselőként egyaránt. Ami kissé szokatlan az amúgy hétköznapi történetben, hogy mostanában fűnek-fának – különösebben hangfogót sem téve – komor arccal egy bizonyos „leszarom-tablettát” emleget, amelyet saját bevallása szerint már jó ideje szed.