Tag Archives: területfejlesztés

Foglalkoztatás- és beruházáspolitika Kaposváron, második rész: csak a propagandisták hazudnak, a számok nem

Tündérmesék és a valóság

Az előző részhez, melyben a – jórészt meg nem valósult – beruházásokkal, az évtizedes ígéretekkel foglalkoztunk, még annyit fűznénk hozzá: a Szita-féle ön-tökönlövés tankönyvi esetével találkoztunk jó néhányszor abban a bizonyos Urbánus blogban, amelyről már többször megemlékeztünk. Mint az cikkeink nyomán (s csakis innen) közismert, Szita közel félmillió forintot vesz fel egy érvénytelen, szánalmas, senki által nem olvasott, a Fidesz-szócső MTVA (közmédia) weboldalán üzemeltetett blogszerűségért, melyet szerényen az önfényezés újabb felületének képzel. A baj csak az, hogy Kaposvár polgármesterén kívül más, pl. Zalaegerszeg vagy Kecskemét, olykor Székesfehérvár vezetője is meg-megszólal a blogon, s rendszerint szénné alázza Szitát: Balaicz Zoltán pl. elbüszkélkedik azzal, hogy azon a bizonyos tesztpályán kívül, amelyet negyvenmilliárdért épít az állam nekik, egy kutató-fejlesztő központként is üzemelő nyomdával is gyarapodott a sokszor lenézett-lekezelt zalai szomszédvár, amelyet a kaposvári nyomda bezárásakor már szóba hoztunk, és amely ötmilliárdból száz, magasan képzett és nyilván nem minimálbérért dolgozó szakembernek ad munkát.  Nos, ilyenek vannak a szomszédban, nem gumiégető-balhé.

Szép új világ, avagy „megyünk előre”, egészen a falig

Személyesen Orbán Viktor keveri majd a betont Kaposváron

Érthetően a legtöbb kaposvári polgárban él több-kevesebb kíváncsiság azokkal a „történelmi” változásokkal kapcsolatban, amelyekről nem győznek áradozni mostanában a helyi cselédmédia minden lehetséges felületén. Orbán Viktor rájött, hogy Budapestet soha nem fogja bevenni, hisz mára már ez a mostani, végtelenül szerény képességű Tarlós István is ellene fordult, s a város pedig nem szűnik meg pezsgő, színes, „multikulti” metropolis lenni, amelynek lakói legfeljebb lesajnálóan keresztülnéznek a pocakos, szotyolaköpködő lelátótölteléken. A magyar falu halott, így maradnak a közepes nagyságú városok, melyekben még jó sok vasbeton és Viacolor burkolat elfér, így ott kell megnyerni a következő választásokat. Vigasztaljon mindenkit, hogy a szinte biztos befutó nyertes kivitelezőbe, a ZÁÉV-be egyes sajtóhírek szerint Mészáros Lőrinc, lánykori nevén Orbán Viktor is betette már az első lábait, így a pénzek útja is ki van kövezve.

Újratervezés, avagy a 67-es szappanopera sokadik fejezete

Százmilliók vasvillával ki az ablakon

Minket lepett volna meg a legjobban, ha egyszer csak, mondhatni váratlanul megjelennek a földmunkagépek a Kaposvárt egyesek szerint a nagyvilág többi részével összekötő elátkozott 67-es úton, és, ahogy a mesékben lenni szokott, idővel megindulhat rajta a forgalom. Nos, út helyett immár fél évtizede fellengzős dumákat, zavaros magyarázatok tömegét kapták a kaposváriak, az úttesten pedig – mondván, úgyis már csak néhány ezret kell aludni a megújulásig – szépen gyűlnek a brutális kátyúk. A fejlemény pedig, ha annak lehet nevezni annyi, hogy most, néhány napja immár sokadszorra eredményt hirdetett a Nemzeti infrastruktúra Fejlesztő Zrt. – nem tévedés – az út MEGTERVEZÉSE tárgyában. Agyrém, narancsszínű csomagolásban.

Taszári rekviem 3.: végjáték a duma mentén

Legalább Kaposvárt sikerült megbombázni…

Két hosszú írásban részleteztük a Kaposvár melletti, egykor legendás hírű katonai repülőtér, Taszár történetét nagyjából a rendszerváltás utáni évektől egészen 2003-ig, amikor sikerült az amerikaiak maradékát is elüldöznie az akkor ellenzéki Fidesznek, néhány jól irányzott idegenellenes tüntetéssel és némi hisztériakeltéssel a médiában. Az SFOR után 2005 végén a Magyar Honvédség is elhagyta Taszárt, és megkezdődött a történet egy újabb, a többitől merőben eltérő felvonása: kísérletek történtek a polgári hasznosításra, megvalósíthatósági tanulmány készült, privatizációs pályázatot írtak ki, hogy a térségben létesüljön egy nagy, országrésznyi területet kiszolgáló cargo, tehát alapvetően áruszállításra szakosodott repülőtér. Aztán, hogy senki ne izgulja halálra magát a történet végéig, valakik ezt is megfúrták.

Taszári rekviem 2.: mindent anyátokról

Az üvöltő dervis színre lép: „Kaposvár retteg”

Hosszú ideig, körülbelül másfél évig nem lehetett tudni, hogy az 1999-es NATO csatlakozásunk után melyik lesz a harmadik repülőtér, amelyet az ország Ferihegy és Kecskemét mellett felajánl a katonai szervezetnek. A totális káoszra, amit az Orbán-Torgyán kormány honvédelmi ügyekben kavart, mi sem jellemzőbb, mint, hogy az ORIGO 2000. szeptember hatodikán a Népszavára hivatkozva még azt írta: „egy 1998-as NATO-szakértői bejárás jelentése egyértelműen kizárta a fejlesztési körből Taszárt. Ennek fő oka: a határ közelsége miatt a felszálló gépek sebezhetők. Ezenkívül Taszáron nincs működő magyar honvédségi bázis, hiányzik az infrastrukturális háttér. Nem elhanyagolható tényező, hogy a területet amerikai békefenntartók bérlik.”

Taszári rekviem: elveszett illúziók több felvonásban

„… mér’, a Szita Karcsi az nem emeszpés?”

Régi ígéretünknek teszünk eleget azzal, hogy áttekintjük – fogalmazzunk így – „Taszár történetét”. Persze eszünk ágában sincs visszamenni a pattintott kőkorszakig – épp csak a múlt század legvégén kezdjük, a többit meghagyjuk a had- és helytörténészeknek. Erre az időre esik ugyanis az a néhány év, amely alatt eldőlt a jobb sorsra érdemes, vitán felül kimagasló értékeket hordozó reptér és létesítményeinek sorsa. Habár a téma a legkevésbé sem aktuális azon kívül, hogy december 4-én lesz húsz éve, hogy megérkeztek Kaposvárra az amerikai hadsereg első szálláscsinálói (és kb. tíz éve annak, hogy az utolsó katona is elhagyta), beszélünk kell róla a számtalan hazugság, hamisítás, csúsztatás miatt, amelyek végigkísérték a történetet. Beteges rögeszméket ugyan nem tudunk gyógyítani, de a saját lelkiismeretünket megnyugtathatjuk.

A mi Nostránk és a mai alakoskodók: besúgóból tartótiszt

Hazugságok hálózata

A „Napi cukiságot” váltja a címben szereplő új fejlesztésünk, ugyanis azt sejtjük: annál már úgysem lesz cukibb semmi, hogy a minap Czene Attila azt próbálta bemesélni a Somogyi Hírlap másfél millió olvasójának, hogy Csipkerózsikát Süsü, a gonosz mostoha mérgezett vadkörtével altatta el a négyszögletű kerek erdőben. Abbéli meggyőződésünk viszont, hogy itt valaki folyvást mesél, sőt hazudik, nem változott, sőt, egyre erősebb. Ezért aztán útjára indítjuk ezt a „hazugságszenzort”, amit persze nevezhetnénk bárhogyan – a címnek nincs jelentősége. Annak viszont van, hogy nem szabad – egyrészt hazudni sem volna, amint azt Deák Ferenc az egymondatos, jelképes sajtótörvényében leszögezte, másrészt viszont legalább akkora hiba vagy éppen bűn – szó nélkül elmenni a hazugságok mellett.

A tetszhalott M9-es gyorsforgalmi lesz Orbán őszi kaposvári aduásza, avagy ki a rosseb akar Szekszárdra menni?

Csak szólunk: közben az EU leállította a magyar útépítések finanszírozását

Meglepő kiírásra, ill. végeredményre bukkantunk a Közbeszerzési Értesítőben nemrég: ha hinni lehet a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. által írtaknak, augusztusban kész, építési engedélyezésre alkalmas tervekkel fogunk rendelkezni a többszörösen elkárhozott M9-es „déli autópálya” Kaposvár-Bonyhád közti részére – egyelőre persze csak kétsávos autóút lenne –, és a teljes Kaposvár-Szekszárd szakaszra meglesz a környezetvédelmi hatástanulmány és az engedélyek. Azt azért nem árt tudni, hogy ez a tender még 2013 elején, tehát több, mint két éve jelent meg egy korábbi, teljesen más közlekedésfejlesztési koncepció nyomán, tehát lehet szó pusztán arról, hogy dolgoztatják a tervezőket, mozgásban tartják a pénzvisszacsorgató apparátust – s talán lehet egy egészen kicsi esély arra is, hogy történik valami végre.

Lovró bácsi igaza: Messi(ás) Kaposváron, avagy mit fog ígérni Orbán?

Jut még valami az örökké a sor végén állóknak?

Miután újfent és akkurátusan felmosták a padlót Strasbourgban a magyar miniszterelnökkel, nyilván szemrebbenés nélkül folytatja ott, ahol abbahagyta – itthon. Mert itt még láthatóan van dolga, össze kell kaparnia valamit abból, ami a pártja és az általuk képviselt nemzeti színű köztéboly dúlása nyomán még megmaradt. Ezért járja most az országot, és köt „szerződéseket” a megyei jogú városokkal, mintha ennek lenne bármilyen közjogi értelme, pl. nem teljesülés esetén Kaposvár pl. elperelhetné a felcsúti stadiont tőle. Ígér, ígér és megint ígér, láttuk Egerben, Sopronban, Pécsen és Zalaegerszegen. Nyilván Kaposvárra is ideér valamikor, s itt is ígérni fog: kérdés, hogy mit, de főleg az, hogy ezt mennyire kell komolyan venni.

Megyenapi feszengés: huszárok, kitüntetési blamázs és több, mint kínos megszólalások

Hovatovább azt tanácsolnánk Habony Árpád helybéli alteregója helyében fideszes kuncsaftjainknak, hogy legközelebbi rendezvényükön próbáljanak meg teljes csendben maradni. Van ez a némajátéknak nevezett műfaj, amelyben pl. Hamlet eljátszatta a vándorszínészekkel apja meggyilkoltatását, uccu, neki. Kínosabb, röhejesebb ugyanis már az sem lehetne, ha Jakó Gergely, Mátrai Márta és a többiek valami pantomimszerű performansz keretében ünnepelték volna meg a megyenapot, ha már rágörcsöltek, és beszédes taglejtésekkel, tánclépésekkel fejezték volna ki emelkedettségüket, adták volna át a kitüntetéseket az alkalomhoz illően pipiskedő kiválasztottaknak. A jelenlévők jól szórakoztak volna, a megye közvéleménye pedig nem kényszerül szembenézni azzal, hogy választott politikusainak helyzetértékelése leginkább egy végstádiumú Alzheimer-kóros autistáéra emlékeztet.