Taszári rekviem 3.: végjáték a duma mentén

Legalább Kaposvárt sikerült megbombázni…

Két hosszú írásban részleteztük a Kaposvár melletti, egykor legendás hírű katonai repülőtér, Taszár történetét nagyjából a rendszerváltás utáni évektől egészen 2003-ig, amikor sikerült az amerikaiak maradékát is elüldöznie az akkor ellenzéki Fidesznek, néhány jól irányzott idegenellenes tüntetéssel és némi hisztériakeltéssel a médiában. Az SFOR után 2005 végén a Magyar Honvédség is elhagyta Taszárt, és megkezdődött a történet egy újabb, a többitől merőben eltérő felvonása: kísérletek történtek a polgári hasznosításra, megvalósíthatósági tanulmány készült, privatizációs pályázatot írtak ki, hogy a térségben létesüljön egy nagy, országrésznyi területet kiszolgáló cargo, tehát alapvetően áruszállításra szakosodott repülőtér. Aztán, hogy senki ne izgulja halálra magát a történet végéig, valakik ezt is megfúrták.

Hogy ne vesszünk el a bonyolult cselekményszálak szövevényében, átismételjük az előző részek tartalmából a legfontosabbakat:

– a kettős (katonai-polgári) hasznosítás ötlete először 1995-ben, az amerikaiak ideérkezése előtt merült fel: az akkor szocialista vezetésű megyei önkormányzat készíttetett egy tanulmányt ennek lehetőségéről,

– az 1998-as kormányváltás, ill. az 1999-es NATO-csatlakozás után a Fidesz-kisgazdapárti kormány először titokban, majd nyíltan előnyben részesíti Pápát, mint a katonai szövetség lehetséges bázisát, a pápai származású Kövér László a parlamentben harcol ezért,

– a 2002-es újabb kormányváltás után a Fidesz média-hecckampánnyal, tüntetésekkel igyekszik Taszáron megnehezíteni az MSZP-SZDSZ-kormány és a NATO együttműködését, ezzel a repülőtér jövőjét is kockára teszi,

– Mind a Fidesz-FKGP, mind az MSZP vezette Honvédelmi Minisztérium tehetetlen, korrupt és korlátolt vezetése hozzájárult ahhoz, hogy míg Taszár esetében politikai nyomásra kizárták a kettős (katonai-polgári) hasznosítást, addig Pápán erre, csodák csodájára, 2012-ben, már ismét Fidesz-kormány alatt, van lehetőség.

Abban, hogy a hadsereg távozásától, 2005 végétől számítva több mint két év kellett ahhoz, hogy végül 2008 elején a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő végül átvegye a repülőteret, valószínűleg szintén közrejátszott az aktuális magyar honvédelmi vezetés fent említett állapota. Annyit sikerült elérni, hogy a terület továbbra is egyben maradt, és hivatalosan is repülőtérnek minősült.

2006-ban Gyurcsány Ferenc miniszterelnök Kolber István területfejlesztésért, turizmusért, építésért és lakásügyért felelős minisztert nevezi ki a taszári reptér hasznosításának koordinálását végző miniszterelnöki megbízottnak (nem miniszteri, hanem somogyi képviselői minőségében). A VÁTI-val (VÁTI Magyar Regionális Fejlesztési és Urbanisztikai Nonprofit Kft.) megvalósíthatósági tanulmányt készíttetett a kormány arról, hogy egyáltalán milyen polgári célra lehet hasznosítani a repülőteret. A tanulmány szerint fekvése, adottságai miatt fontos logisztikai központtá válhat (válhatott volna) Taszár, mint interkontinentális cargo repülőtér. A tanulmányt, amely aztán a későbbi hasznosítás alapdokumentumává vált, a KPMG – amely az egyik legnagyobb nemzetközi könyvvizsgáló és befektetési tanácsadó cég – is auditálta, annak érdekében, hogy hiteles legyen a nemzetközi befektetők előtt is.

taszar_bezar

2005 decemberében a Magyar Honvédség utolsó katonái is elhagyták Taszárt: Pápa és Kövér győzött

Két év alatt több pályázati forduló zajlott azzal a koncepcióval, hogy ne „szimpla értékesítés” történjen, hanem „hasznosítás”, ami azt jelentette, hogy a befektetőnek garanciák nyújtása mellett vállalni kellett a repülőtér ütemezett, öt évre szóló fejlesztését, meghatározva ennek műszaki tartalmát, pénzügyi nagyságát, a foglalkoztatott dolgozók számát. Szerepelt még a környezeti kártalanítás is, ami a felmérések szerint sok százmillió, esetleg több milliárd forintra rúghatott. Piacfelmérő pályázatot, konzorciumépítő konferenciát szerveztek, kiajánlották a befektetési lehetőséget a külképviseleteken, nemzetközi, befektetői társaságokon és fórumokon keresztül.

Az ellenzék a honvédség és az SFOR kivonulása után ott folytatta, ahol 2003-ban abbahagyta: folyamatosan támadtak, és álszent módon a kormányt okolták Taszár sorsának bizonytalanná válása miatt. Néhány hónappal a honvédség kivonulása után, 2006 márciusában Szita Károly a miniszterelnökhöz írott levelében magának, ill. Kaposvárnak követelte a bázist – ingyen! – azzal, hogy ő „egymilliárd forintból újraindítaná a repülőteret”, s egy nemzetközi logisztikai központot hozna létre. Ennyiből legfeljebb a kerítést lehetett volna megépíteni. Persze a városnak még az az egymilliárd sem állt rendelkezésére.

Ráadásul Szita hangosan elkezdte követelni – teljesen abszurd módon – azt a lehetetlen feltételt, hogy hozzák vissza a MIG vadászrepülőgépek irányítására használt katonai eszközöket. Ilyen eszközök polgári célú átadására a jogi feltételek nem álltak fenn, másrészt akkoriban ezeket még más katonai repülőtéren hasznosították. Arról nem is beszélve, hogy civil hasznosításra ezek az eszközök alkalmatlanok lettek volna. Ezek a felvetések csak arra voltak jók, hogy a közvéleményben bizalmatlanságot keltsenek, amúgy teljesen komolytalanok voltak. A város a Füredi II. laktanya hasznosításával sem tudott megbirkózni, ahol mára már el kellett volna készülni különböző beruházásoknak, biogáz erőműnek, ezeknek azonban nyoma sincs.

szita_level

Szita levele Kolberhez: szívesen megnéznénk, azóta mit és mennyit lobbizott saját kormányánál Taszár érdekében

 

A helyi fideszes ellenzék, miután az emlékezetes 2006-os események következtében megerősödve jöttek ki az őszi önkormányzati választásokból, vérszemet kapott. Orbán a novemberi győri Fidesz-kongresszuson kiadta a parancsot: nincs kímélet, levadászni lerombolni mindent, ami csak lehetséges.

Az első pályázati felhívásra nem érkezett a kiírásnak megfelelő értékelhető ajánlat a repülőtérre. A tender nagyon szigorú feltételeket szabott. A vételár megfizetésén túl a környezeti kármentesítést, évekre lebontott beruházási és fejlesztési kötelezettséget, repülőtérként történő üzemeltetést, s mindezek biztosításául kötbérfizetési kötelezettséget a teljesítés elmaradása esetére.

2008 októberében csupán egy magyar tulajdonú céget, a Kaposbusz Kft-t hirdette ki nyertes pályázóként a Vagyontanács a repülőtér egyik különálló helyrajzilag és műszakilag is elkülönülő 32 hektáros területére. A szakértők szerint a repülőtér üzemeltetéséhez ez a terület nem volt szükséges. A befektető itt egy kisszériás autóbuszgyár létesítését vállalta volna. Azonnal megindult a Fidesz képviselőinek sajtókampánya, amely azt állította, hogy „a szocialisták széthordják Taszárt”. A Kaposbusz Kft. ügyvezetője valóban korábban MSZP-s önkormányzati képviselő, sajátos körülmények között lemondatott alpolgármester, Polyák József volt, de talán éppen azért kívántak Taszáron beruházni, hogy – a városhoz kellő közelségben maradva – ne kelljen alávetni magukat a helyi vállalkozókat kényúrként csicskáztató Szita Károly akaratának – amúgy ez ügyben sem sikerült semmilyen törvénytelenségre bukkanni az állami vagyon – akkor még – hős védelmezőinek.

2009 novemberében aztán egy újabb fordulót követően a Nemzeti Vagyontanács eredményesnek nyilvánította a pályázatot. Ez a pályázat már kétfordulós volt, a második fordulóban csak az vehetett részt, aki befizet százmillió forint ajánlati biztosítékot, és megfelel a repülőtér üzemeltetési feltételeinek. Végül ilyen előzmények után 2009-ben az UGARDE Kft nevű projektcég és annak külföldi partnere, az EATON House Capital lett a nyertes, amely letétbe helyezte a százmillió forintot, és egy komoly fejlesztési elképzelést vázolt, biztosítékokkal alátámasztva: egymilliárd forintos vételár, 700 millió – 1,8 milliárd közti értékű környezeti kárelhárítás, 2×3 éves fejlesztési időszakban 23,3 milliárd értékű beruházással interkontinentális cargo repülőtér, multinacionális szolgáltatók logisztikai és szervizbázisa – mindezek nem teljesülése esetén szigorú kötbérfizetési feltételekkel.

A pályázati eredmény kihirdetését követően a végleges szerződést 60 nap alatt tervezték megkötni. A szerződés megkötése során azonban több nyitott kérdés merült fel az ingatlan tulajdonjogával s más műszaki kérdésekkel, pl. az áramellátással kapcsolatosan. Emiatt a pályáztató, a MNV Zrt. kérte, hogy hosszabbítsák meg a határidőt, hogy prezentálni tudja a papírokat, amibe a pályázó bele is ment.

Capture_gelencser_Heintz

A világklasszis páros: Heintz Tamás és Gelencsér Attila. Vajon mikor állnak ki így, együtt bocsánatot kérni?

A meglepetés a 60 nap lejárta után érte őket: az MNV illetékese közölte: mivel nem kötötték meg a szerződést, ill. nem fizették be határidőre a vételárat, a szerződés semmis. Szabályosan csőbe húzták tehát a pályázót, és megfúrták a sikeres pályázatot. Az érintettek számára döbbenetes volt a fordulat, hiszen úgy tűnt, hogy újra indulhat a repülőtér, megvalósulhat egy nagy beruházás és ezres nagyságrendben létesülhettek volna munkahelyek Taszáron. Az Ugarde Kft végül is pert indított, amelyről a mai napig nem lehet tudni, hogy lezárult-e, és milyen eredménnyel.

Felmerül a kérdés, kinek állhatott mindez érdekében?

Nyilván sokan emlékeznek rá, hogy a történet idején, 2009 végén, ill. 2010 elején milyen közhangulat uralkodott: a nyerésre álló Fidesz szabályosan vérszemet kapott, állandó volt a fenyegetőzés, szinte naponta hangzott el, kit, hogyan fognak vezetőszíjon elhurcolni. Az MNV Zrt.-nél, ahogy az államapparátus más szintjein is, tisztviselők a kivárásra, az időhúzásra játszottak, sokan közülük pedig már a túlélésüket kívánták kisdobos jócselekedettel bizonyítani.

Kolber István saját elmondása szerint tiltakozott, megpróbált közbenjárni az ügyben, Bajnai Gordon miniszterelnöknek írt levelében is kifogásolta az eljárást, de nem járt sikerrel.

Most, öt év múlva ítélték el végül – négy felmentés, ill. vádelejtés után – Tátrai Miklóst, a MNV vezérigazgatóját a Sukoró-ügyben, első fokon, de megjósolható: ez még messze nem a végleges. Nem volt alaptalan tehát az államapparátusban dolgozók félelme, és több, az ügyet jól ismerő szakember, ill. politikus véleménye, hogy semmiképpen nem akarták „meghagyni” Taszár privatizációjának sikerét a politikai ellenfélnek, másrészt ki akarták használni a választási kampányban a „szocik szétlopják Taszárt, de mi nem hagyjuk” ütőkártyát.

A történet egyik legszórakoztatóbb momentuma volt, mikor a Youtube-n felfedeztük a „Bízzák Taszárt a következő kormányra!” című videót. Örökérvényű darab: a falusi kocsmákban is ciki surmóság, a pöffeszkedő, ripacs nagyképűség színes-hangos emlékműve. Lementettük: le ám…

taszar_orzes_szerz

Nem őrzés, dehogy: “üzemeltetés”. Még álmában is, mikor más csönget egy picit, ő hazudik. Vajon mennyi utast fogadnak az “üzemeltetés” során? Komolyra fordítva: ennyibe, évi ötmillióba kerül Kaposvárnak a Kossuth téri leanderek teleltetése.

 

És itt még messze nem volt vége az arcpirító események sorának: amellett, hogy hazugság, a lejáratás teljes arzenálját bevetették Taszár kapcsán a 2010-es választási kampányban, a kormányalakítás után széles körben megindult a politikai embervadászat. Szita Károly feljelentéssel élt Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztosnál Taszár ügyében, aki – saját szavai szerint – „sikkasztási ügyként kezelte Taszárt”, természetesen első számú felelősként Kolber Istvánt megnevezve. Nos, ez, Budai Gyula fellépése volt talán az egész taszári ügy legmélyebb pontja: az aljasság és hitványság korábban még a Fidesz háza táján is elképzelhetetlen szintje.

Budai ugyanis tudatosan összemosta a reptér privatizációját egy másik üggyel: a Taszár község belterületén fekvő laktanyát korábban a taszári önkormányzat kapta meg, annak semmi köze sem volt az MNV kezelésben lévő repülőtérrel. Itt, tehát a községben lévő laktanyában a honvédség által otthagyott – nyomorúságos, hulladéknak is vacak – eszközökkel összefüggésben indult egy sikkasztási ügy, melyben az ügyészség nyomozott, s melyben Pataki Sándor akkori taszári polgármestert – szerintünk meglehetősen koncepciógyanús eljárásban – el is ítélték.

Ezt az ügyet próbálta rákenni nyilatkozataival az ellenzékre, ill. Kolber Istvánra Budai, akinek több ezer elindított ügyéből végül csak néhány jutott el a vádemelésig, és aki később beismerte, hogy nem tud jogi felelősséget megállapítani, holott korábban „sikkasztásról” beszélt. Pedig nyilvánvalóan volna helye a jogi eljárásnak: ez egyszer minimum hamis vád, és ezzel összefüggésben hivatali visszaélés, rágalmazás, becsületsértés, melynek terheltjei Budai Gyula, Szita Károly, Heintz Tamás, Gelencsér Attila, Jakó Gergely. És természetesen a – többnyire helyi – médiumok, amelyek szolgai módon leírták a előbb felsorolt „urak” rágalmait anélkül, hogy minimális helyet adtak volna a védekezésnek.

Ami a történet 2010-11 utáni részét illeti, azzal könnyű dolgunk lesz: ezek után az őrületes államosításba kezdő Fidesz, mely bármelyik elmebeteg beruházása, stadionja helyett könnyűszerrel rittyenthetett volna Taszárra egy működő cargo-repteret, természetesen köpött az ígéreteire, melyekkel néhány hónappal korábban még teli volt a baráti média. Taszár pusztul, enyészik, felverte a gaz, dudva, muhar – akár az országot.

És érdekes módon a választás után már Kaposvár sem kapkodott Taszár után: Szita Károly nem írogatott levelet Orbán Viktornak, hogy ugyan adná már neki oda a repteret, vagy, hogy hozzák vissza a légi irányító eszközöket, és akkor majd ő… Pedig közismert, mekkora a szerelem, biztosan sikerült volna valamit intézni.

H. I.