Híres kaposváriak a nagypolitika forgószínpadán: Tián Pál ismét a reflektorfényben

Akire büszkék vagyunk…

Már többször ejtettünk szót arról, hogy milyen lehangoló is az, s egyben mennyi mindenre magyarázat, hogy Kaposvár és Somogy gyakorlatilag egyetlen potensnek nevezhető, a közéletben valódi szereppel bíró országos politikust sem adott az országnak az elmúlt hét évben. A somogyiak, Gelencsér Attila és társai fényévnyi távolságra vannak a hódmezővásárhelyi Lázár János kancellária-, vagy a kisvárdai Seszták Miklós fejlesztési miniszter, de még a debreceni Kósa Lajos frakcióvezető hatalmától, befolyásától. Gelencsér és Móring parlamenti jegyzők, kiscsicskák csupán, csak itthon játsszák a nagyfiút, a semmibe szürkülő Mátrai Márta „háznagyasszonyról” és a többiekről ne is beszéljünk. Így aztán öröm némi üdítő kivételként beszámolni arról, hogy a kilencvenes évek kaposvári félvilágának sztárja, Tián Pál ismét a mainstream média érdeklődésének fókuszában feszít: ő volt a vezérszónoka a Csíki sör érdekében néhány nappal ezelőtt lezajlott tömegdemonstrációnak.

A 444.hu számolt be a megrendítő eseményről, mely a Heineken budapesti székházánál, az Ötvenhatosok terén zajlott kb. kétszáz fő részvételével. A gyülekezet egy román bíróság döntése ellen tiltakozott, amely a Csíki sör márkanevet a holland központú Heinekennek ítélte, s megtiltotta az egyébként részben szintén holland tulajdonú Csíki Sör Manufaktúrának a névhasználatot.

Ez a valójában kissé vízízű fejlemény adott alkalmat a magyar nemzeti önérzet és az alkoholbarátság jórészt egymást fedő populáció-halmazából vett egyéneknek a felhorgadásra, no meg a helyszínen osztogatott ingyen sör és a „Csíkis” póló. A tüntetés szervezője egy érzésünk szerint méltán ismeretlen, „AMUBA” nevű szervezet, A Munka Becsületéért Alapítvány, melynek Bertha Szilvia, a kuratórium ügyvezető elnöke, nem mellesleg Tián Pál élete párja. A mi Pálunk pedig, mint emelvényre termett, a vezérszónok.

 

Fidesz-kormány VIP-térkép arról, honnan is származnak nagyjaink: jól látható, hogy Somogyból egy árva helyettes államtitkár nem sok, annyi sincs a kétszáznál több kormánytagból. Így marad Tián Pál híres embernek, jobb híján.

 

Itt szögezzük le: szó sincs részünkről semmiféle kórosnak nevezhető érdeklődés-túltengés Tián Pál életútja, viselt dolgai iránt. Mikor másfél éve a neve a politikai sajtóban ismét felmerült, s (az azóta megszűnt) Népszabadság cikket szentelt a Jobbik mellett felnövő-éldegélő kisebb-nagyobb radikáljobbos szervezeteknek, kapcsolattartóként köztük a fentebb említett Bertha Szilviát és élettársát, Tián Pált jelölve meg, (az azóta megszűnt) cink.hu kapásból lehülyézte a Népszabadságot, és kétségbe vonta azt a Tiánra vonatkozó állítást is, hogy büntetett előéletű volna.

Csupán erre reflektáltunk azzal, hogy összeszedtük a helyi sajtóból, a nyomtatott Somogyiból azokat a rendőrségi, bírósági tudósításokat, melyek Tián Pál kaposvári viselt dolgairól szóltak, köztük persze az ítéleteket is, melyek bizonyították a rovott múltat.

Nos, ennek a másfél évvel ezelőtt, 2015. augusztusában született cikknek csodás, hihetetlen utóélete van:

folyamatosan húsz-ötven közötti a letöltések száma naponta, s a szélső-radikál-akármilyen jobboldalon tenyésző weboldalak, blogok, fórumok, Facebook-oldalak tengerében tucatjával hivatkoznak rá. Feltesszük, így találta meg a 444.hu szerzője, Bede Márton is az írást, és linkelte be a Heineken elleni tüntetésről szóló cikkbe.

Tián Pál még teljes harci díszben, az Ordo Hungariae nagypriorjaként, háttérben a koronával. Azóta kénytelen volt köpönyeget váltani, vagy kissé karcosabban szólva, mindenhonnan kitelt a becsület. (kép: lovagregeny.blogstar.hu)

Ne hallgassuk el: a hivatkozások döntő többsége negatív összefüggésben emlegeti Tiánt. Bertha Szilviára, élettársára, ill. már feleségére hasonló, idézhetetlen és minden képzeletet alulmúló gyalázkodás zúdul esetenként.

Bertha egyébként 2016. májusában jelentette be, hogy ő és férje kilépnek a Jobbikból, de már korábban eltávolodtak a párt felső vezetésétől, s ezzel együtt sűrűsödtek meg Tián nyilvános szereplései. A Jobbikban ugyanis „pénzszerző” háttérember volt, s ez nem fért össze a nyilvánossággal. Múltjára való tekintettel is szerencsésebbnek tűnhetett a takarásban maradni.

Volt még egy másik „szerepe” is: Tián az „Ordo Hungariae” lovagrend „nagypriorja”, máshol „nagyperjele”-ként villog, tehát elvileg a második a rangsorban ebben a különös szervezetben, amelyet sokszor a Jobbikhoz közelinek írtak le, és ma már a Széles Gábor által tulajdonolt zalacsányi kastély a székhelyük, lévén ő is tag.

Nos, ez a következő ok, amiért másodszor is foglalkozunk Tián Pállal, habár volna jobb dolgunk: majdnem egy évvel az első cikk megjelenése után, 2016. júliusában emailben megkeresett bennünket Király Csaba, az „Ordo Hungariae rend nagymestere” és elhatárolódott Tián Páltól és Bertha Szilviától, ilyenformán:

„Tián Pál azt ígérte a Lovagrendnek, hogy komoly anyagi támogatást, támogatókat tud hozni a karitatív munka segítésére, ez nem történt meg. … Tián Pál alattomos módon a Rend tagjait próbálta szervezni a Jobbikba, majd az utóbbi időszakban az új családi vállalkozású pártjukba. … Többszöri felszólításom ellenére, agitátori tevékenységét nem hagyta abba, ezért kizárásra került a Lovagrendből feleségével együtt.”

Ezt – kissé árnyaltabban – az Országos Sajtószolgálatnak is megírta. Ezzel még tartoztunk. No meg azzal, hogy Tián az ominózus Heineken-tüntetésen – ahogy korábban többször is – követelte a „politikai foglyok szabadon bocsátását”. Ezalatt persze – hátha valaki nem járatos a jobbos szubkultúrában – a terrorcselekményekért 13 év fegyházra ítélt Budaházyt Györgyöt és társait, többek közt tíz évre megmért öccsét, Tián Csabát értette.

Nos, itt tartunk naprakészen a Tián-kérdésben: ha már nincsenek somogyi-kaposvári miniszterek, fajsúlyos kormánypárti politikusok, marad nekünk ő. Annál is inkább, mert a vízízű Heinekentől mi is elhatárolnánk magunkat egy zúzmarás Staropramen javára – persze korántsem keresztény-nemzeti alapon.

H. I.

Miután az élet nekünk sem habostorta, tisztelettel jelentjük, lesz még ciánozás: találtunk egy nemrég készült interjút hősünkkel, benne olyan, a kilencvenes évekbeli Kaposvárról szóló kijelentésekkel, amelytől néhányan garantáltan eret fognak vágni magukon, tehát: folyt. köv.

Nyilvánítson véleményt (lájk, komment, megosztás, ilyenek) a KAPOS-T Facebook-oldalán!