Gőzerővel készülnek a Készenléti Rendőrség kaposvári egységei az Fidesz által beharangozott őszi zavargásokra: tömegoszlatási gyakorlat a Pártok Házában

A barikád mindkét oldalán a kormány emberei fognak állni?

Lehet, hogy az amúgy korábban rendre kommunikációs blöffnek bizonyuló Fidesz-jóslat, mely szerint ősszel utcai zavargásokra lehet számítani Budapesten, az idén, a tavaszi választásokra való tekintettel általuk igazolást is nyer. Mert a forgatókönyvet az ismerheti legjobban, aki írja: ma már nem nagyon szokás vitatni, hogy a Fidesz keze benne volt a 2006 őszi sajnálatos eseményekben, legfeljebb a mérték és a módszer vár még pontos rekonstrukcióra. Ahhoz, hogy a most elindított menetrendszerű hisztériakeltés különbözhet a korábbiaktól, szolgáltat némi támpontot, hogy a Készenléti Rendőrség feltehetőleg frissen rekrutált határvadász egységeit Kaposváron rohamtempóban képezik ki, ámde nem a határon való vadászatra, hanem tömegoszlatásra. Úgy tűnik, ez a legfontosabb, legalábbis ezt látták …

… szemtanúk, akik beszámoltak a KAPOS-T-nak, hogy tegnap, a Szent Imre (egykor Lenin) utcai, ma még átmenetileg Pártok Házaként is szolgáló épület udvaráról

hangos vezényszavak, dobogás, riasztó zajok szűrődtek fel a még civil használatban lévő irodákba.

Aki kinézett az ablakon, azt látta, hogy a szűk, erre amúgy alkalmatlan térben vagy százötven fő sisakban, műanyag páncélban, pajzsokkal, teljes felszerelésben a tömegoszlatást, rohamozást gyakorolja.

Ha némileg groteszk is volt a szűk udvaron, az autószerelő műhely közelében toporgó, alakzatot formáló rohamrendőrök látványa, nyomasztó „déjá vu” érzése lehetett azoknak, akik az 1989 előtti rendszerben is az elnyomottak közé tartoztak: a Szent Imre utcai épület többek közt a Munkásőrség parancsnokságának is székhelyül szolgált.

Bakancsok csattogásától hangos a környék: ha a munkásőröknek jó volt…

Most, kevesebb, mint harminc év elteltével ismét bakancsok csattogásától hangos a környék.

Korábbi, a Készenléti Rendőrség határvadász egységének Kaposvárra költözésével foglalkozó írásunkban már ejtettünk szót arról, hogy mind a Cseri Park, mint lehetséges laktanya-helyszín, mind a Pártok Háza teljesen alkalmatlan ezekre a feladatokra:

hogy sikerült tökéletesen mellétrafálni mindkét esetben, ezzel elég hamar beigazolódott.

Számos, akár zöld- vagy barnamezős beruházásban Kaposvár kudarcot vallott vállalkozásfejlesztési projektjeinek bármelyike kiváló helyszín lehetett volna, gyakorlóteret is beleértve, de akár együtt is lehetne működni a honvédség Kaposváron állomásozó egységeivel a Boconádi laktanyában.

Már látható egyrészt, hogy azok az ígéretek, amelyek a rendőri vezetők és Szita Károly szájából elhangzottak, hogy a készenlétieknek átadott ingatlanokban nem lesz gyakorlatozás, nem lesz a környékbeliek számára riasztó, militáns tevékenység, hamisak voltak. Ezek után a cseriek is felkészülhetnek arra, hogy az, amit imádott polgármesterük hadovált, hogy afféle „lakópark” lesz ez csupán,

hasonlóan hazugnak bizonyul: laktanya lesz ez a javából, csapatszállítással, lövészettel, riadóval.

A laktanyát Kaposvár népének torkán lenyomni kívánó propagandakampány során számtalanszor elhangzott az a hamis ígéret, hogy a határvadászok „majd jól megvédik” a migránsok vérszomjas hordáitól a kaposvári polgárokat, ahogy az is, hogy a rendőri egység javítja majd a Cser városnegyed amúgy ingatag közbiztonságát.

Nos, utóbbira kiváló példa a budapesti készenléti laktanya és a vele határos Hős utca története: nemrég a Magyar Nemzet írta meg, hogy az objektum közvetlen közelében tenyészik a főváros legdurvább drogos-kurvafuttatós-utcai rablós szubkultúrája. „… az áldatlan állapot úgy alakult ki, hogy ott van a közelben egy rendőrlaktanya, a Terrorelhárítási Központ, és a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem” írja a lap.

Megjegyeznénk, hogy annak ellenére, hogy az „illetékesek” nagyon gyors cselekvést, ill. beruházás-lebonyolítást ígértek a Cseri parki laktanya esetében – 2018-ra kész kellene lennie az épületnek – még egy kapavágás sem esett.

Addig pedig, úgy tűnik, marad a régi, jó kis a munkásőr-objektum: ők sem határvadászatra, hanem a zavargások leverésére voltak kiképezve. Kérdés, hogy a zavargókat kiképezték-e már.

H. I.

Nyilvánítson véleményt (lájk, komment, megosztás, ilyenek) a KAPOS-T Facebook-oldalán!