Útadó 2.: Szita Károly sokatmondó hallgatása

Legszívesebben könnyekre fakadnánk, olyan megható, hogy a kaposvári médiumok többsége milyen kétségbeesetten kapaszkodik minden, sikernek elkönyvelhető apróságba, legyen az óvodás vetélkedő vagy színházi futóverseny. Most például az az ováció tárgya, hogy Szita Károly lett a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke. Azt persze elfelejtik hozzátenni, hogy nem saját teljesítményének köszönhetően: elődje, Kósa Lajos kényszerűségből távozott, hiszen idéntől már nem lehet egyszerre képviselő és polgármester, így – az utóbbiról lemondván – nyolc év után átadta a stafétát a társelnöknek, Kaposvár kiérdemesült „első emberének”. Miután a történelmi pillanat nagyjából egybeesett a kormány által frissen bejelentett „útdíjasítással”, a közéleti szereplés elemi logikája azt diktálta volna, hogy az új elnök jelentse be azt, hogy a Szövetség nem támogatja a durva sarcot, mely különösen egyes vidéki városok, pl. Kaposvár számára jelent hátrányt. Nem így történt: Szita Károly a tőle megszokott bátor kiállást tanúsítva némán üldögélt, míg a leköszönő elnök, Kósa bekiabált egy hangfogósat a kocsmaablakon.

mondta_kosa_lajos

Nem tiltakozik, kér. És nem Szita Károly, hanem a gyepmester az árkon kívülről.

Ráadásul a Dehir.hu tudósítása szerint – a sztálini időket idéző módon – Kósa „jelölte ki” Szitát utódjául. Az meg már kínosan röhejes volt, ahogyan pl. a Kaposvár Most elővezette, milyen elmondhatatlanul jelentős szervezet is a MJVSZ: „Az 1990-ben alakult, 23 várost tömörítő Megyei Jogú Városok Szövetségének tagjai Budapesttel együtt a hazai gazdaság motorjai. A 24 város agglomerációjukkal együtt az ország GDP-jének 80%-át adja.” Ilyenkor lenne óriási bajban Deák Ferenc, akitől a közismert, egymondatos sajtótörvény származik: „hazudni pedig nem szabad”. Érthetetlen, hogy kerül ide Budapest, amely – fővárosi státuszánál fogva – nem is tagja a szövetségnek, viszont egymaga adja az ország GDP-jének a 40%-át. Ismerjük a viccet az egérről, aki, mikor mennek át a hídon az elefánttal, büszkén megszólal: hallod, hogy dübörgünk? A cikk alatt ott a megjegyzés: forrás a városháza. A kis Kossuth téri – nem is mini, mikro – Goebbelsek így próbálják meg fontosabbnak hazudni a szervezetet, amely a valóságban a magyar közélet legjelentéktelenebb és legfeleslegesebb sóhivatala.

1990-es megalakulása óta ez a szervezet mindig politikai szándékok és erők uszályában sodródott, épkézláb javaslatai nem voltak, soha nem tudta ténylegesen képviselni azokat a településeket, amelyek létrehozták. Nehéz is lett volna: a magyar vidékfejlesztési politika alapvetően zsákmányelvű, „aki bírja, marja” alapon szerveződött, nem az értelmes együttműködésen, a mindenki számára nyereséget hozó játszmák elvén. Épp ellenkezőleg: legtöbbször elég volt, ha a szomszéd tehenét is sikerült kinyúvasztani, lásd az évtizedes Pécs-Kaposvár torzsalkodást. A Dél-Dunántúlon egy átlagos németjuhász értelmi képességei is elegendőek lettek volna ahhoz, hogy felismerjék: nem egymás ellen kell játszani. A végeredményt ismerjük.

Szalay Ferenc; Cser-Palkovics András; Kósa Lajos; Papp László; Szita Károly

A képre az ország GDP-jének csak a 4,5%-a fért, a többi helyet elfoglalják a mellények és az arcok. Minden további eredmény a képernyőn.

Szita Károly eddig sem tudott, s ezután sem lesz képes semmiféle együttműködést, egységfrontot létrehozni sem útdíj-, sem más ügyben, és nem is áll szándékában, ezt pontosan tudja a történet minden érintettje. Ezért is cincogott már egészen halkan arról néhány napja az MTV nevű kormányharsona Ma reggel című műsorában, hogy „minden települést másként érint” az útdíj bevezetése. Ez, azzal együtt, hogy az általa képviselt szervezet nevében „egyelőre” nem javasolja az útdíj bevezetését – több, mint sokatmondó. Delacroix, ha élne, és most kéne megfestenie a harcos kiállás, bátorság és szabadság allegóriáját, nyilván nem a fedetlen keblű asszonyságot, hanem Szita Károlyt kérné fel modellnek.

Ennek fényében különösen szánalmas, hogy a Sonline mai véleménycikkében – már-már provokatív, leleplező egyértelműséggel – lándzsát tör Szita mellett: „az pedig még jobban tetszett, hogy a tiltakozók csoportja élén Kaposvár polgármestere áll”. Természetesen tiltakozásról szó sincs (persze aki szép, az érdek nélkül is tetszhet), Szita pedig sehol nem állt, hanem elbújt – az artikulációjából ítélve oldott hangulatban lévő – Kósa Lajos mögé. AZ MTV-ben pedig másnap pedig szintén nem hangoskodott, hanem csupán alázatos kérést adott elő, mely nyilván nem hallgattatik meg, hisz kellemetlen precedenst teremthetne. Így tiltakozik Kaposvár polgármestere, s így fényezi őt nyelvi eszközökkel a harcosan független Sonline, újabb bizonyítékát adva annak, hogy náluk továbbra is a régi, Szita-centrikus világkép van érvényben.

És persze nem akar mást, csupán egy kis kivételes elbánást: dögöljön meg mindenki, rohadjon el Pécs, Nyíregyháza, Sopron és Bázakerettye s az egész ország az útdíj terhe alatt, csak szeretett polgármesterünknek „sikerüljön kiharcolnia a kaposvári elkerülő útdíj-mentességét”. Mert attól majd jól érezzük magunkat, hiába piszkítanak az arcunkba naponta háromszor-négyszer, sőt többször is, hiába látszik pontosan évtizedek óta – a folytonosan sulykolt hazugságokkal szemben -, hogy milyen szinten tudja képviselni Kaposvárt jelenlegi vezetése.

Itt lenne az ideje fogkefét cserélni, uraim.

H. I.