Csak egy idióta nézhet ennyire hülyének másokat – Frissítés!
A kaposvári online reklámújság munkatársai előkelő helyet harcoltak ki a kaposvári média-jellembajnokság brutálisan erős mezőnyében: a tegnap este felrakott cikkünkben foglaltakat egy pillanatig sem tagadták, ám két óra múlva levették a videót. Erre számítottunk, de arra nem, hogy a hitványságnak egy sokkal magasabb csúcsát is sikerült meghódítaniuk: ugyanazon a linken, ugyanazon a fájlnéven visszaraktak egy „preparált” videót, amelyből már hiányoznak az inkriminált kockák, más szóval ocsmány módon megpróbálják megtéveszteni az olvasókat. Az a város, ahol ilyen emberek még holnap is az utcára, ne adj’ isten a nyilvánosság elé mernek lépni, és nem sújtja őket közmegvetés, megérett a pusztulásra.
Éjfél körül kaptuk a hírt, hogy lekerült a videó a nullanulla oldaláról, persze, amint említettük, többféle módon is gondoskodtunk arról, hogy bizonyíték továbbra is legyen.

A levett videóról szóló üzenet, melyet éjfél körül kaptunk.
És, ha valakit érdekel, nyugodtan össze is hasonlíthatja: megértjük, ha ekkora pofátlanság láttán nem hisz valaki elsőre a szemének. Az első videó 2 perc 24 másodperc, a preparált tíz másodperccel rövidebb.
Mi mindenesetre emailt küldtünk
a Somogy Megyei Rendőr-Főkapitányságnak az alábbi szöveggel:
Tisztelt Somogy Megyei Rendőr-Főkapitányság!
A kaposvári székhelyű 74nullanulla című webes tartalomszolgáltató nyilvános felületére 2019. július 7-én 11.15-kor felkerült egy videofilm, amelyben a lap munkatársai, szóban is kihangsúlyozva, hogy a gépjárművet egyikük vezette, a Kaposvár melletti elkerülő úton 209 km/óra sebességgel közlekedtek egy, a Pappas Autó tulajdonát képező Mercedes AMG GT típusú személygépkocsival. Ez a tény a gépkocsi utasterében készült felvételből kétséget kizáróan megállapítható.
Ezzel szerintünk bizonyítható, hogy a személyükben is felismerhető elkövetők megvalósították a „jelentős sebességtúllépés” tényállását, melyben így a rendőrhatóságnak hivatalból kötelessége eljárni.
A cselekményt szerintünk súlyosbítja az a tény, hogy az érintettek a KAPOS-T cikkének megjelenése után levették a videót az oldalukról, majd röviddel ezután ismét, ugyanazon a webcímen elérhetővé tették, de kivágták belőle azt a részt, ahol a gépjármű digitális és analóg sebességmérőjén egyaránt látszik a haladási tempó. Ez akár tárgyi bizonyíték meghamisításának is értékelhető.
Az eredeti, bizonyító erejű videó megtekinthető a KAPOS-T Youtube videmegosztó csatornáján, a https://www.youtube.com/watch?v=Z2re53HIKo8 címen. Amennyiben a rendőrhatóságnak az általunk rögzített anyagokra szüksége van az eljárásban, bármilyen adathordozón rendelkezésre tudjuk bocsátani.
Tisztelettel: Huszka Imre szerkesztő, KAPOS-T
Frissítés: ahogy az várható volt, „szerzői jogokra” hivatkozva Barbarics András levetette a videómegosztóról az eredeti változatot. Nem vitatkoztunk, pedig szerintünk fontos társadalmi érdek fűződött volna ahhoz, hogy az elrettentő felvételeket minél többen láthassák, és az elkövetők ne próbáljanak álságos jogi kibúvót találni. Mindenesetre gyártottunk egy coubot belőle, a lényeg ott is látható.
Mit mondjunk: igencsak kíváncsiak vagyunk a fejleményekre. Bónusznak itt volna
egy cikkecske a Kapos.hu-ról, a Kapos Tv weboldaláról, melyben egy nem túl régi, júniusi gyorshajtásról számol be, mely szerint „egy Audi sofőrje az adott útszakaszra vonatkozó 130 km/h megengedett legnagyobb sebesség helyett 211 km/h sebességgel közlekedett”.
Nos, arról viszont nem tudunk beszámolni, hogy a Kapos Tv-seknek, vagy bárki másnak a sokszínű helyi médiában habot túrt volna a szája a 74nullanulla súlyos, ráadásul dokumentált törvénysértése miatt. És beszélhetnénk arról a számtalan „köcsögparkolós” fotóról, cikkről, amiből minden talpnyaló helyi médium sportot űz – feltéve persze, ha nem a polgármester úr áll a tilosban.
Tessék mondani: mi egy kétszáztízes gyorshajtás egy akármilyen béna parkoláshoz képest?
Hányan halhatnak meg az egyiktől, és hányan a másiktól? Vajon észhez tér már végre valaki, és felvilágosítja a hatalom seggnyalóit, hogy ők sem állnak a törvények felett?
Kaposváron, úgy tűnik, a helyzet változatlan: „egyes állatok egyenlőbbek a többinél”.
H. I.