A kisemmizett Kaposvár

Nem hisszük, hogy van ma ebben az országban felnőtt, érett fejjel gondolkodó ember, aki ne lenne tisztában azzal, hogy – bárhogyan is alakuljon a választások kimenetele – sorsdöntő fontosságú napok jönnek. Sajnos sorsdöntő, abban az értelemben, hogy francia, olasz vagy belga – európai – polgártársaink életében nagyságrendekkel kisebb változást hoz egy-egy parlamenti fordulat, mint a miénkben. Szinte észre sem veszik, hogy más párt van hatalmon, ugyanakkor – s ez törvényszerű – minél fejlettebb egy ország, annál nagyobb a részvétel a választásokon. Hollandiában akár nyolcvan százalék is lehet, ettől lesz igazán a népakarat kifejezése – érdekes, hogy ott ennek ellenére nem akarják beledöngölni az ellenfelet a földbe. Kaposváron viszont a megszokottnál is élesebb fénytörésben látható az, hogy a Fidesz zsákmányszerzésre épülő szervezetéből soha nem lesz demokratikus kormányzás.

Magyarországon a társadalom végletes és végzetes megosztottsága a parlamenti választást élet-halál küzdelemmé tette, és 2010 után a Fidesz – részben azért, hogy ennek, és persze a kétharmados győzelemnek nyomatékot adjon – totális háborúba kezdett: felforgatott mindent, akár volt szakmai vagy társadalmi haszna, akár nem. A cél az volt, hogy megmutassák: vannak győztesek és vannak vesztesek. És a győztes mindent visz, a legyőzötteknek pedig jaj.

Ahol még Jézus is legugyult

A zsákmány-logika alapján azonban nem válik világossá, hogy Kaposvár hűséges Fidesz-város létére miért is jött ki ilyen csúfosan rosszul ebből a négyéves ciklusból. Leállított beruházások, gazdasági pangás, alacsony fizetések, bezárt üzletek, félbehagyott építkezések tucatjai, beváltatlan ígéretek, botrányok. Egyre lejjebb csúszó oktatási és kulturális színvonal, omladozó színház, széthulló társulat, tragikus állapotban lévő közúti és vasúti infrastruktúra. Szegénység, reménytelenség, menekülés.

Elgondolkodtató, hogy Lázár János néhány nappal ezelőtt – pimaszul mosolyogva ugyan, mégis alapos okkal – azzal dicsekedett, hogy az elmúlt négy évben városa, a 46 ezres lélekszámú Hódmezővásárhely százmilliárd forintot kapott EU-s és kormányforrásokból, és Lázár még csak nem is elégedett. Hol volt ilyen lobbiereje, érdekérvényesítő képessége a Fideszben gyakorlatilag karanténba zárt Szita Károlynak, vagy a Fidesz-lista 105. (igazán figyelemreméltó) helyén tartózkodó Gelencsér Attilának? Mátrai Mártáról köztudott, hogy a „háznagyasszony” súlytalan szereplő, pusztán Kövér László tartozéka: „általa és érette” létezik a lista 4. helyén, amúgy alig köti már valami Kaposvárhoz Szita Károly és Gelencsér Attila iránt érzett mélységes megvetésén és lenézésén kívül.

Persze Gelencsér Attila helyi elkötelezettsége ugyanígy kérdéses: kaposvári „beágyazottságát” leginkább a Rippl-Rónai Múzeum elfoglalásával és felforgatásával, múzeumi osztályok külvárosba, méltatlan helyekre történő kitúrásával próbálta erősíteni, hogy aztán – a Fidesz-közigazgatás „átgondolt” (valójában értelmetlen és kaotikus) szervezeti változásai nyomán – onnan is költözzön, s most legutóbb a levéltárra vessen szemet. A cél korábban is csupán az volt, hogy lehessen feszíteni a megyegyűlésen a műszálas bocskaiban a város legszebb, legértékesebb épületében az ódon falak közt, pöffeszkedni klasszikus bútorokkal és értékes képekkel felszerelt irodákban. Felvenni két helyről a fizetést, a költségtérítést, és semmit sem csinálni. Sem képviselőként (na jó, azért az Azori-szigeteki szép napokat ne feledjük, hiszen „a somogyi ámbörökér’ a világ végire is eemönnék…”), sem közgyűlési elnökként. Hogy közben szétverte a város egyik alapvető, jól működő kulturális intézményét? Sebaj.

Ha még lehet választani, legyenek inkább a csontok… Azok kevesebb kárt okoznak.

Taszár, 67-es út, színház…

A 2010-es választási kampányban a Fidesz a fenyegetőzés és számonkérés egész arzenálját vetette be. 2011-ben még el-elhangzott néhány ígéret, hogy aztán elegánsan odébblépjenek, mint eb a Szaharától. Ember akkora bohócot, mint Szita Károly, még nem csinált magából, mikor büszkén bejelentette: Orbán Viktor személyesen ígérte meg neki, hogy fel fogják újítani a színházat. Aztán három év múlva már csak maga elé makogta: „majd felújítjuk a színházat, ha lesz pénz…” Talán igaza van: mióta Rátóti Zoltán az igazgató, egyre kevesebbeket hoz lázba a „Csiky…”

Hasonló számonkérő harsányság jellemezte a Fideszt Taszár ügyében: 2010 elején már olyan agresszív módon, olyan fenyegetően léptek fel, hogy a vagyonkezelő hivatalnokai inkább elszabotálták a kész privatizációs programot, mintsem kitegyék magukat egy későbbi vegzatúrának. Azóta Taszár körül néma csend honol. Októberben elviszik a Kossuth téri leandereket az immár egymilliárdnyi közpénzt felemésztő, havi egymillióért őrzött polgári terminálba, a „Szita-mauzóleumba”, tavasszal meg kihozzák. Közben Kövér László városa, Pápa megkapta azt a kiváltságot, amiért a somogyi politikusok hiába könyörögtek éveken át: Pápán érdekes módon lehet vegyes, katonai-polgári hasznosítású NATO-repülőtér. Taszáron nem lehetett, Taszár az enyészeté lett: egyetlen fideszes politikus az elmúlt négy évben a száján ki nem ejtette ezt a helységnevet. Tabu.

A 67-es út ügyében ugyanez a helyzet: a legdurvább kampánytémának számított. Aztán csend lett körülötte, épp olyan hirtelenül, mint ahogy Taszár és a színház körül. Egy kapavágás nem sok, annyi sem történt a négy év alatt, s talán arra sem ártana odafigyelni, hogy most már ígéretek sincsenek ezekben az ügyekben. És a helyi sajtó képviselői közül élő lélek nem kérdezte meg egyik fideszes képviselőt sem: mi újság útügyben Atosz, Karesz? Minden, ami az elmúlt négy évben jelentősebb fejlesztés címén történt: a Kaposfüredet elkerülő út, a kórházberuházás, a korábbi kormányok idején indult, nem beszélve azokról (egyetemfejlesztés, Agora, Szivárvány, belváros) amelyek a kormányváltás előtt lettek készen, s amelyeket a fideszes városvezetés pirulás nélkül saját érdemének nyilvánított.

Botrány botrány hátán

De amilyen csend volt a beruházások körül, olyan hangos volt Kaposvár a botrányoktól, melyek rendszerint Kaposvár jobbos (bár az ide illő szó inkább a szélsőjobbos) politikusainak mindennapjait jellemzik. Emlékezzünk az Azori-szigeteki túrára, Szép Tamás képviselő cigányellenes mondataira. A Pécsi utcai iskola botrányára, ahol a bíróság kimondta: szegregáció van. Emlékezzünk a Toldira, a „demokratikus” önkény iskolapéldájára. Ne feledjük el, hogy sokáig úgy tűnt: Kovács József, volt fideszes képviselő, aki érettségivel a Kapos Holding egyik igazgatója bír lenni, büntetlenül gázolhat el egy intézkedő rendőrt. Miután ügyét végül nem sikerült eltussolni, és büntetőeljárás folyik ellene, büszkén képviseli Kaposvárt a külhoni magyarság ünnepein. Gondoljunk arra, hogy Szita Károly polgármester idén még csak egy szélsőjobboldali, fasisztoid lapnak, a Magyar Fórumnak adott nagyinterjút, két alkalommal is. Gondoljunk arra, hogy a közmédia szégyene, a hírhamisító, Németh „Pitbull” Zsolt a Kapos Tv-nél tanulta a szakmát, s arra, hogy Szitáék januárban szabályosan lefejezték a Kapos Tv-t, politikai okokból, a teljes kaposvári sajtó cinkos hallgatása közepette. Az Echo Tv-s Szaniszló Ferencet, akitől még a Fidesz-miniszter Balogh Zoltán is kénytelen volt visszavonni a Táncsics-díjat, a Somogy című folyóirat főszerkesztője, Kósa Csaba javasolta kitüntetésre. És a legutóbbiról se feledkezzünk meg: Kaposvár az egyik legmagasabb elismerésben részesítette a város napján a Fidesz – és a Jobbik – házitörténészét, az „idegenrendész” Szakály Sándort.

És van a dologban logika: a Rogán-Lázár-Kósa-Navracsics-Balogh belső körtől fényévnyi távolságban lévő, marginális helyi Fidesz-vezetők – „a kaposvári nímandok” – buzgólkodnak, próbálnak „jobban teljesíteni”, elismerést kicsikarni, pozíciót fogni. A Jobbik azért ilyen halvány Kaposváron, mert a Fidesz elszívja előlük a levegőt. Persze sejthetjük: ettől nem lesznek elfogadottabbak Budapesten. A legerősebb somogyi, Szászfalvi László két hétig volt államtitkár…

Lábtörlő-szerep

Kaposvárra ez vár: a lábtörlő-szerep a biztos Gelencsér Attila és Szita Károly pártban betöltött szerepéből következően, ha a Fidesz győz. Most már nincsenek korábbi beruházások, idegen tollak, amikkel ékeskedni lehetne. A könyörtelen erősebbeké, a Lázár Jánosoké az egyre kisebb konc java, mese nincs. Ha a Fideszben tényleg csak az erő számít, márpedig ezt biztosra vehetjük, Kaposvár semmi jót nem várhat: azt kapja, amit ez a négy év hozott: rabszolgamunkára hajtott munkanélkülieket, megalázott, iskola helyett kaszárnyába terelt diákokat és tanárokat, a lét és nemlét határán tántorgó egyetemet, kifosztott nyugdíjkasszát, szegénységbe csúszó milliókat, megtaposott középosztályt, külföldre menekülő szakembergárdát, pangó gazdaságot, növekvő adósságállományt, négyszáz forintos eurót.

Viszont azért a Lázár-városnak, Hódmezővásárhelynek jutott százmilliárd négy év alatt. Kaposvárnak mennyi jut majd, és főleg mi? Ez a kérdés, amiről dönthetünk vasárnap.

H. I.